1p
Az állam teljes cash-flowja euróban van most már, a dollárkötvényből származó pénzt már át is váltottuk. De akkor miért dollárkötvényt adtunk ki?

Az idei devizakibocsátási terv kicsit több mint fele teljesült a keddi dollárkötvény kibocsátással - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Borbély László András és Töröcskei István, az ÁKK vezérigazgatója egy korábbi sajtótájékoztatón



Borbély László András hangsúlyozta, hogy Magyarország összesen 3,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki devizakötvényt: ötéves lejárattal 1,25, tízévessel pedig 2 milliárd dollárnyit. A tízéves, 5,4 százalékos kamatszinttel kínált kötvény iránt volt nagyobb érdeklődés - fűzte hozzá.

A teljes cash-flowt euróban tartjuk

A forinterősödés csak átmeneti lehet

A magyar tőkepiacnak ez mindenképpen jó hír, hiszen azt mutatja, hogy a devizaadósságunk teljes mértékben piaci forrásból finanszírozható, az IMF készenléti hitelkeret nélkül is - kommentálta a kötvénykibocsátást Horváth István, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. Ez azért különösen lényeges, mint mondta, mert a magas külső adósságszint miatt a hazai eszközök különösen érzékenyen reagálnak a piaci hangulatváltozásokra, így egy esetleges hangulatromlás esetén a forintot és a kötvénypiacot is jelentős esés fenyegeti. A piaci várakozásoknak megfelelően történt kötvénykibocsátás azonban most nagymértékben csökkenti kitettségünket a piaci hangulatingadozásnak, ami rövid távon egyértelműen erősödést hozhat a forintnak - véli a szakember. A hazai deviza erősödése csak átmeneti lehet azonban, mert Horváth szerint a kormány gyengébb forintot támogató elképzelései inkább a 300 felé fogják tolni az EUR/HUF kurzusát.

A 2013-ra vonatkozó kibocsátási terv szerint az idén 5,1 milliárd eurónyi devizaadósság jár le, amelynek nagy részét 4-4,5 milliárd eurós deviza kötvény kibocsátással kíván finanszírozni az ÁKK; a keddi kibocsátással az éves kibocsátási terv kicsit több mint fele teljesült.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a befolyt összeget átváltották euróra - ez 2,5 milliárd eurót jelent - vagyis a teljes cash-flowját mostantól a magyar állam euróban fogja felvenni.

Arra a kérdésre, hogy miért nem euróban bocsátotta ki az ÁKK a kötvényeket, Borbély László András elmondta: azt érdemes megnézni, hogy az adott időszakban melyik piacon van a legtöbb pénz, befektetői szándék, és hol lehet a legjobb hozamokat elérni. A vezérigazgató-helyettes kifejtette: jelenleg leginkább az amerikai befektetési alapok vannak kiéhezve arra, hogy nem amerikai állampapírokat is vásároljanak, mivel az amerikai állampapírhozamok rendkívül alacsonyak. "Ezért ők szívesen vásárolnak nagyobb kockázatú, de magasabb hozamú állampapírokat" - mondta Borbély László András. Szólt arról is, hogy az ötéves kötvény euróban jelentkező költsége 4, a tízévesé pedig 5,2 százalék között van.

Borbély László András ismertette, hogy a kibocsátást előkészítő hétnapos befektetői találkozósorozat keretében 38 találkozón vettek részt az Államadósság Kezelő Központ és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45930 45510 46340 -1,01% 45890 45910 5 859 619 750 HUF 2026-07-23 16:35:00
MOL 4452 4394 4456 +1,18% 4452 4454 4 141 745 668 HUF 2026-07-23 16:35:20
MTELEKOM 2624 2614 2650 -1,06% 2622 2624 463 279 516 HUF 2026-07-23 16:33:39
RICHTER 11670 11630 11810 -0,60% 11650 11670 848 440 740 HUF 2026-07-23 16:34:49
OPUS 366 358 369 +1,39% 360 365 10 428 769 HUF 2026-07-23 16:23:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
Állampapír / Kötvény Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
Állampapír / Kötvény Nagy bejelentés érkezett az állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:15
Kamatcsökkentés közeleg a lakossági állampapír-piacon.
Állampapír / Kötvény Jobban fogják ezentúl keresni a forintot, mint a devizát? – interjú
Eidenpenz József | 2026. május 27. 10:33
Miért reagált a piac ennyire kedvezően a magyar politikai fordulatra, és meddig tarthat a forint, illetve a kötvénypiac felülteljesítése? A külföldi befektetők erősebben hittek a magyar sztoriban, mint a belföldiek, de a további erősödéshez már kézzelfogható reformok és hiteles gazdaságpolitika kellenek. Eközben a globális politika bármikor felülírhat mindent. Interjú Wéber Tamással, az Amundi Alapkezelő Zrt. kötvényportfólió-menedzserével.
Állampapír / Kötvény Szétkapkodták az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 08:26
A május 24-ei kamatcsökkenésre reagálva elképesztő mennyiséget, 369 milliárd forintot vásároltak még a régi feltételekkel.
Állampapír / Kötvény Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
Eidenpenz József | 2026. május 20. 10:01
Bár csökkentik a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatait, így is viszonylag magasan maradnak, és biztosíthatnak pozitív reálhozamot a következő pár évben. A szabadpiacon ennél is többet esett egyes állampapírok hozama, ráadásul nincsenek igazán alternatívák sem a bankoknál, sem máshol. Plusz még maradt két nap a régi feltételekkel – és B-terv is van.
Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG