1p
Egyre több inflációkövető államkötvény van forgalomban, közülük a 2013/I kamatát a decemberi pénzromláshoz kötötték, afelett három százalékpontnyi kamatot fizet. Így a kamata 7,7 százalékról 7,1 százalékra csökken, bár még ez is meghaladja a banki kamatok túlnyomó többségét. Az új, az infláció felett öt százalékpontot fizető papírt 9,3 százalékos kamatával várhatóan nem sok minden fogja tudni űberelni.

A viszonylag mérsékelt, 4,1 százalékos decemberi év/év infláció miatt 7,1 százalék lesz az egyik első inflációkövető Prémium államkötvény, a 2013/I kamata az utolsó évében. A papír eddig 7,7 százalékot fizetett, ehhez képest ez visszaesés, de a banki kamatokhoz képest még mindig kedvezőnek tűnik. Egy év körüli, december 27-én lejáró kincstárjegyet pedig évi 7,25 százalékos hozammal kínálnak jelenleg kisbefektetőknek, ez sem tér el jelentősen a 2013/I új kamatától.
Ahogy táblázataink is mutatják, az inflációkövető papírok kamatai, attól függően, hogy melyik hónapban indultak és mekkora kamatprémiumot fizetnek, eléggé különbözőek, évi 6,1 és 10,7 százalék között. A napokban kibocsátott 2015/J évi 9,3 százalékos kamata és a jövőben is öt százalékpontos kamatprémiuma mindenesetre kiemelkedik a mezőnyből, majdnem olyan kedvező, mint a legendássá vált első, ám ebben a hónapban lejáró Prémium-sorozaté (2012/I).

Az ÁKK január 13-án háromféle inflációkövető kötvényt kínált eladásra a magánbefektetőknek (az eladási ár mindig a névérték plusz a felhalmozott kamat, a befektetőnek előnyösebb, ha ez utóbbi alacsony). A 2014/J jelzésűt, amely nyári indítású és lejáratú papír és jelenleg a legalacsonyabb kamatot fizeti mind közül. Az említett 2015/J-t, amely most indult és messze a legkedvezőbb kamatozású az újabb papírok körében. Végül a novemberben startolt, öt éves 2016/I-t, amelynél már megemelték ugyan 3-ról 3,5 százalékra a kamatprémiumot, de ezzel együtt sem tűnik távolról sem olyan vonzónak, mint a 2015/J.

Hogy végül az inflációkövető kötvények vagy a fix kamatozásúak, esetleg Bubor-hoz, kincstárjegyekhez kötött változó kamatozású társaik lesznek-e a legjobbak, azt persze nem lehet tudni, sok minden függ majd a kamatszint, a fix állampapír-hozamok és az infláció jövőbeli alakulásától. Az infláció feletti öt százalékpontos reálkamatot azokban a fix kamatozású eszközök a múltban nagyon ritkán tudták kitermelni, így az mindenképpen nagyon kedvezőnek tűnik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Német függő ügynököt buktatott le az MNB
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 10:36
Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepét jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. 
Állampapír / Kötvény Kesztyűt dob az állam bankja a többi hazai pénzintézetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 18. 16:19
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) is beszállt a zöldkötvény-kibocsátási buliba.
Állampapír / Kötvény Egy hét múlva itt az új állampapír
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:26
Euró alapú befektetési lehetőség nyílik meg.
Állampapír / Kötvény Fogós kérdések az állampapírokról, amelyeket sohasem mert feltenni
Eidenpenz József | 2024. március 11. 05:43
Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…?
Állampapír / Kötvény Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
Csabai Károly | 2024. március 8. 05:42
Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül.
Állampapír / Kötvény Hadat üzent a kormány a legmagasabb kamatozású állampapírnak
Privátbankár.hu | 2024. február 13. 06:57
Keddtől kevesebb összeget lehet befizetni a közel 21 százalékot hozó Babakötvénybe.
Állampapír / Kötvény Ezekben a devizákban lehet inflációkövető kötvényt kapni (2. rész)
Eidenpenz József | 2024. február 13. 05:41
Tetszik az inflációkövetés gondolata, de a forinté már nem? Meg akarja őrizni devizája vásárlóértékét? Egyes országokban bocsátanak ki a hazai PMÁP-hoz hasonló termékeket, csak éppen nem túl olcsón. De ha még sokáig csökken a magyar kamat…
Állampapír / Kötvény Inkább eurós inflációkövető kötvényeket kellene venni?
Eidenpenz József | 2024. február 8. 19:12
A forintkamatok drasztikus csökkenésével felmerül a kérdés, nem kellene-e legalább részben devizába fektetni a pénzt? Sőt, mi lenne, ha valahogy össze lehetne kombinálni az inflációkövetést a forintgyengülés elleni védelemmel, azaz a devizabefektetésekkel? Nem lehetetlen.
Állampapír / Kötvény Hatvanszázalékos bukó állampapíron? Önnek is sikerülhet!
Eidenpenz József | 2024. február 5. 05:42
Van két, nem is olyan ritka és távoli kötvény, amelyek árfolyama nemrég hatvan százalékos mínuszban is járt. Hát ezt meg hogyan sikerült összehozni? A szuperhosszú futamidejű kötvények kalandos élete hogyan érinti a magyar kisbefektetőket? Túlélhetők-e a világ leghosszabb kötvényei?
Állampapír / Kötvény Még rosszabb lesz a PMÁP kamata, de pár napig kaphat a régiből
Eidenpenz József | 2024. február 1. 11:28
Megint csökkent a kamat, tovább rontották a legkedveltebb lakossági állampapírok feltételeit, az első 14 hónapban már csak 7,9 százalék lesz. Ám akinek van pénze, még léphet pár napig, kaphat a magasabb kamatúból. Aki a nemsoká esedékes kamatokat fekteti majd be újra, már nem lesz ilyen szerencséje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG