Andrássy közismert története eleve érdekesség: az 1848-49-es szabadságharcban való részvételéért 1951-ben távollétében jelképesen felakasztották, később, mikor Ausztria szorongatott helyzetbe került, mégis ő hozta össze a kiegyezést, majd ő tette a halálos ítéletét jóváhagyó Ferenc József fejére a magyar koronát.

A fennmaradás egyetlen útja

Andrássy lépése logikus volt: épp 1848 eseményei során jött rá, hogy az ezeréves Magyarország teljesen önállóan már nem tudna fennmaradni, hisz a benne élő népek szétfeszítik. A kettős monarchia viszont lehetővé tette, hogy fennmaradjon egy soknemzetiségű birodalmon belül. Azt is hamar látni kezdte a stratégiai gondolkodó, hogy maga a Monarchia is egy meglehetősen bizonytalan szerkezet a kialakuló nemzetállamok Európájában, ezért amikor a magyar miniszterelnökséget felcserélte a közös külügyminiszterségre, a Monarchia stabilizálásán kezdett dolgozni.

Az imperialista

A Monarchiától délre a Balkánon recsegett-ropogott a régi török birodalom, és egyrészt az egykor leigázott nemzetek szerettek volna felszabadulni, másrészt az imperialista hatalmak szerettek volna darabokat megszerezni belőle (elsősorban Oroszország), de érdekes módon Andrássy is könnyen beleszokott az imperialista szerepbe, mögötte a Monarchiával, amely tetszőlegesen szövetségeket köthet. Egy darabig lényegében ő folytatta a Habsburgok évszázados politikáját.

Az 1870-es években több tartomány fellázadt a török uralom ellen, ezeket a törökök próbálták leverni, de közben Oroszország is beavatkozást fontolgatott, hogy megvalósítsa régi álmát, és eljusson a Boszporuszig, miközben Andrássy is kigondolta, hogy egyszerűen elveszi Boszniát a törököktől. Utóbbi ötletének az adott racionalitást, hogy ezzel meg akarta törni a délszláv egyesülés folyamatát, mert tudta, hogy ez maga alá temetheti a Monarchiát. 1877-ben Budapesten meg is egyezett az oroszokkal, hogy ki mit foglal el és mely országok nyerhetnek függetlenséget, ezek után az orosz haderő megindult Törökország ellen.

San Stefano

Kezdeti nehézségek után az oroszok jól elverték az oszmán haderőt, Konstantinápoly kapujában álltak, és megkötötték a szultánnal a San Stefanó-i békét, melyben létrehozták a független Nagy-Bulgáriát, két éves orosz megszállással. Ebbe Macedónia is beletartozott, a törököknek lényegében csak Albánia maradt volna a Balkánon.

Andrássy erre ideges lett, mert nem így szólt a budapesti megegyezés, de Anglia is megráncolta szemöldökét, mivel ő időtlen idők óta fékezni óhajtotta az orosz terjeszkedést a Boszporusz felé. Andrássy ezért felvetette, hogy tartsanak egy békekonferenciát Berlinben, ahol Európa összes hatalma összegyűlik, és hoznak egy elfogadható egyezményt a San Stefano-i helyett. Tőle még csak nem ijedtek volna meg az oroszok, de Angliához fordult támogatásért, az pedig mindjárt egy flottát küldött a Boszporuszhoz.

A Berlini Kongresszus

Ez már elég meggyőző volt, a cár beleegyezett a Berlini Kongresszuson való részvételbe. A Kongresszuson Andrássy volt az egyik vezető személyiség, mellette még Bismarck német kancellár brillírozott. Az eredmény: Macedónia és néhány terület marad a törököké, csak egy kisebb Bulgária jöhet létre, az is szultáni függésben, rövid orosz megszállással, ugyanakkor Szerbia, Montenegró és Románia névleg is függetlenné válik a törököktől, a Monarchia pedig megszállja és igazgatja Boszniát, noha az jelképesen a szultán befolyási övezete marad.

Mellényúlt Boszniával

Bosznia megszállása hibának bizonyult: díszmenet helyett kemény harc lett, Bosznia népei keményen harcoltak az új hódító ellen, több hónap alatt sikerült csak leverni őket. Ez a kudarc végül Andrássy posztjába is került, bár hosszabb távon az volt az igazi tragédia, hogy Bosznia egy tűzfészek maradt, felkelésekkel, merényletekkel, és végül ennek esett áldozatul a későbbi trónörökös is, megadva az okot az első világháború kirobbantására, amely végül maga alá temette úgy a Monarchiát, mint a történeti Magyarországot.

A végzetes fegyverbarátság

Andrássynak volt még egy intézkedése, ami végzetesnek bizonyult: úgy összebarátkozott Bismarckkal, hogy 1879-ben összehozott egy katonai és védelmi egyezményt a Monarchia és Németország között. Az annyira tartós lett, hogy 1914-ben elősegítette Szerbia megtámadásának könnyelmű döntését, amelyről tudni lehetett, hogy Oroszországot berántja a háborúba, a németeknek pedig ekkor a szerződés szerint muszáj volt belépniük.

Ha nincs ez a szerződés a Német Birodalommal, egyedül nem mert volna a Monarchia nekimenni Szerbiának, hogy aztán Oroszországgal nézzen szembe, és így belefusson egy vesztes világháborúba, amiből Magyarország a lehető legrosszabb módon került ki. Egy máig érvényes következtetése is van az esetnek: jobb Oroszországgal tárgyalni, mint ellenségeskedni.