Magyarország bruttó hazai terméke 2013. második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,5%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,1%-kal, az előző negyedévhez képest pedig szintén 0,1%-kal nőtt. Az Európai Unió (EU-27) bruttó hazai terméke 0,2%-kal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 0,3%-kal nőtt az előző negyedévhez képest.
A második negyedévben a mezőgazdaság hazai teljesítménye az előző évi alacsony bázist követően 17,2%-kal növekedett. Az ipar hozzáadott értéke 0,8, ezen belül a feldolgozóiparé 0,6%-kal csökkent. A feldolgozóiparon belül a jelentősebb iparágak közül a gyógyszergyártás területén volt a legnagyobb a visszaesés, elsősorban a külpiaci kereslet erőteljes csökkenése következtében.
Az elmúlt negyedévekhez hasonlóan jelentős termelésbővülés volt a járműgyártás terén, melynek hajtóereje kizárólag az exportértékesítés volt. Az építőipar teljesítménye 6,9%-kal nőtt, ezen belül az épületek és az egyéb építmények építése egyaránt növekedett.
A szolgáltatások is löktek a gazdaságon
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 0,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 1,9%-kal csökkent, ezen belül a kereskedelem teljesítménye jelentősebb mértékben mérséklődött, mint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásé.
A szállítás, raktározás ág teljesítménye 0,4%-kal csökkent, az alacsony bázis ellenére is. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 1,1%-kal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 1,1%-kal mérséklődött, melyben szerepet játszott, hogy mind a vállalati, mind a lakossági hitelállomány tovább csökkent. A lakosság esetében már növekedtek az új hitelkihelyezések, azonban ez a növekedés még nem tudta ellensúlyozni az állományok csökkenését. Emellett visszaesett a biztosítóknál regisztrált szerződések száma is.
A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 0,8%-kal, a közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 0,5%-kal növekedett. A művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás hozzáadott értéke 3,2%-kal nőtt.
Többet vásároltunk, de kevesebbet szórakoztunk
A GDP felhasználási oldalán a háztartások tényleges fogyasztása 2013 második negyedévében 0,3%-kal növekedett. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 0,7%-kal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. A háztartások fogyasztási kiadásán belül nagy súlyú kiadási csoportok közül a közlekedés, a vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás, a szabadidő és kultúra, valamint az élelmiszerek esetén nőtt a volumen, míg a lakásszolgáltatások és az élvezeti cikkek (szeszes ital, dohányáruk) esetében enyhén, az egyéb szolgáltatások esetén erőteljesebben csökkent.
A kisebb súlyú kiadási csoportok közül a ruházat és lábbeli esetén volumennövekedést mértünk. A magyarok külföldi fogyasztása kismértékben csökkent, míg a külföldiek magyarországi fogyasztása nőtt. A kormányzattól kapott természetbeni juttatások mértéke 0,9%-kal csökkent, míg a közösségi fogyasztás 0,6%-kal meghaladta a korábbi szintet. Ezen folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 0,4%-kal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.
Több gépet vásároltak
A bruttó állóeszköz-felhalmozás hosszú idő után újra növekedést mutatott, 4,9%-os mértékben. Mind az építési beruházások, mind a gép- és berendezésberuházások emelkedtek. Az ágazatok többségénél növekedést mértünk. A nagy súlyú ágazatokat tekintve a feldolgozóipar és a kereskedelem beruházásai kisebb mértékben, az ingatlanügyleteké jelentősen csökkentek. A szállítás, raktározás, a mezőgazdaság, a víz- és hulladékgazdálkodás, valamint a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás nemzetgazdasági ágban erőteljes növekedés volt.
A készletek állománya a második negyedévben folyó áron 4 milliárd forinttal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, amikor is 50 milliárd forintos csökkentést mértünk. A bruttó felhalmozás 8,7%-kal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest.
Nőtt a belföldi fogyasztás
A belföldi felhasználás a második negyedévben összességében 1,8%-kal nőtt. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában, folyó áron továbbra is magas, 655 milliárd forint aktívum keletkezett, javuló cserearányok mellett. Bár mind az export, mind az import emelkedett, az import jóval nagyobb mértékben (3,0% és 4,7%). Az áruforgalom kivitele 3,0%-kal, behozatala 4,9%-kal növekedett.
A gépek és szállítóeszközök és a feldolgozott termékek exportja és importja közel azonos ütemben bővült. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek külkereskedelmi forgalma csökkent, az export az importnál nagyobb mértékben. Az energiahordozók importvolumene nőtt a kőolaj és kőolajtermékek behozatalának köszönhetően; a természetes és mesterséges gáz behozatala az egy évvel korábbi szinthez közeli. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 3,0%-kal, míg az importja 3,7%-kal növekedett.
Az EU GDP-je csökkent
A szezonálisan kiigazított adatok szerint a második negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,1%-kal nőtt az előző negyedévhez képest. Az építőipar hozzáadott értéke 1,9%-kal növekedett. Az ipar teljesítménye 0,6%-kal, míg a szolgáltatásoké 0,1%-kal nőtt. A háztartások fogyasztási kiadása 0,4%-kal emelkedett. A kormányzattól származó természetbeni juttatások 0,4%-kal csökkentek. A közösségi fogyasztás 0,2%-kal, míg a végső fogyasztás 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévi szintet. Az export 2,1%-kal, míg az import 2,7%-kal növekedett.
Az Eurostat gyorsbecslése szerint az Európai Unió tagországainak együttes bruttó hazai terméke idén a második negyedévében 0,2%-kal csökkent az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva. A csökkenésben számottevő szerepet játszik a dél-európai országok recessziója. Az EU-tagállamok közül Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban is növekedett a GDP volumenindexe.
A második negyedéves GDP-növekedéshez az építőipar is hozzájárult, de segített a művészet és a szórakoztatási ágazat is, ahogyan kellettek az autóipari megrendelések is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
12 perce
-
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
23 perce
-
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
31 perce
-
Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
körülbelül 1 órája
-
Jaj a lengyeleknek
körülbelül 1 órája
-
Történelmi tettre készülnek a németek
körülbelül 1 órája
-
Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
2 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Viktor jelenlétében hozott nagy döntést a Fidesz
- Novák Katalin egy magánegészségügyi konferencián tűnt fel
- Az elemzőket is meglepte, ami a magyar lakáspiacon történt
- Ennyibe kerülnek az autópályamatrciák január 1-től – két régióban is nagy eltérés van a drágulásban
- Még idén megszűnhet az Európai Parlament hetes cikk szerinti eljárása Magyarországgal szemben
- Németh Balázs megpróbál bosszút állni Pócs Jánosért? Eljárás kezdeményez a fideszes képviselő
- El kell tudni adni a fenntarthatóságot
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság
Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
23 perce
Nemzetközi
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
31 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok
08:41
-
Nagy bajban a hazai fuvarozók: a kisebb cégek közül sokan kiszorulhatnak a piacról
05:21
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
2026. november 6. 10:18
-
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
2026. november 6. 10:43
-
Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
2026. november 6. 09:49
-
Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
2026. november 6. 12:14



