|
| A Voyager 2 Forrás: Wikimedia Commons |
Napra – és kis híján órára – pontosan negyven éve, 1977. szeptember 5-én lőtték fel az emberiség azóta leghosszabbá vált űrprogramjának tagjait, a Voyager 1 és Voyager 2 űrszondákat. A két szerkezet azóta elnyerte az emberiség leggyorsabban mozgó járművének járó rekordját is, másodpercenként ugyanis 17 kilométert tesznek meg. Az alkalomból hatalmas ünnepséget tartanak a NASA-nál, emellett több, ingyenesen letölthető óriásposztert is kiadtak a csillagászrajongóknak, ezeket itt töltheted le.
A híres Halványkék pötty
A két szondát a Mariner program keretében lőtték fel, eredetileg Mariner 11 és 12 néven készítették őket, ám mivel felépítésükben jócskán eltértek a korábbi Mariner szondáktól, végül átkeresztelték őket Voyagerre. A 773 kilogrammos szondákon a súly egyhetedét a mai napig is üzemelő tudományos eszközök – különböző szenzorok, kamerák és mérőeszközök – teszik ki. Egyebek mellett ezzel készült a híres kép is a Földről potom 6 milliárd kilométer távolságból, amit Carl Sagan is megemlített a világhírű Halványkék pötty (Pale Blue Dot) című könyvében – érdemes meghallgatni a szerző erről szóló rövid értekezését:
A külső naprendszer – a Jupitertől távolabb eső bolygók – feltérképezésére szolgáló párosból először a Voyager 2-őt lőtték fel, 1977. augusztus 20-án, majd szeptember 5-én követte őt a Voyager 1 is. Ám még ezzel a 15 napos csúszással is beérte, majd lehagyta „testvérét”, és mára az emberiség legmesszebb jutott űrszondájává vált: jelenleg 139,8 csillagászati egységre (a Nap-Föld távolság), több mint 20 milliárd kilométerre van tőlünk, a naprendszerünkön kívül. A Voyager 2 egy évtizeddel ezelőtt szintén elhagyta a naprendszerünket.
Az emberiség utolsó bástyája?
A szondákat egy kicsi termonukleáris generátor hajtja, ezek szolgáltatták az elegendő áramot a külső bolygók, a Kuiper-öv, valamint a naprendszer szélének feltérképezéséhez is. A két Voyager a mai napig küld adatokat (jelenleg elsősorban a napszél terjedésének mérését vizsgálják a kutatók), és ez várhatóan 2020-ig így is marad. Ekkorra azonban az energiát adó plutóniumdarabka már nem lesz képes elég áramot termelni, így szép lassan leállnak majd a műszerek, és nagyjából 2025-re csak egy gyorsan távolodó, halott szonda lesz belőle. Ezzel a küldetése azonban korántsem ér véget.
Az űrszondák ugyanis egyben az emberiség legátfogóbb időkapszulái is. A fedélzetükön ugyanis elhelyeztek egy-egy aranykorongot, ami magán viseli az emberiség történetét – legalábbis 1977-ig. Összesen 115 képet, valamint számos zeneművet, köztük Beethovent, Bachot, Chuck Berryt és azeri népzenét írtak fel a bakelitlemez szerű korongra, valamint megtalálható rajta a Föld pozíciója, lakóinak kinézete (egy férfi és egy nő). Emellett 55 modern és ókori nyelven tartalmaz egy üzenetet, köztük magyarul is, amiben békében köszöntjük az esetleges intelligens megtalálókat. A magyar üzenet itt hallható:
A várakozások szerint amennyiben semmi sem áll a szondák útjába, úgy egymillió év múlva 5670 fényévre lesznek a kiindulási pontjuktól. Mivel a galaxisunk, a Tejút nagyjából 100 ezer fényév átmérőjű, ekkor tart majd a távolság 5,7 százalékánál. Addigra talán a bolygónk se, mi sem leszünk sehol – a két Voyager azonban biztonságban őrzi az emberiség emlékét, bármerre is jár. A röptüket folyamatosan követheted a NASA Voyager-programjának oldalán.>>>
Több ezren maradtak áram nélkül a hidegben. 
