1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A vártnál nagyobb volt az infláció júniusban. A fogyasztói árak 5,6%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt emelkedett a dohányáruk és a szolgáltatások ára, csökkent az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek ára. Az élelmiszerárak az előző hónaphoz képest alig változtak, a tojás ára még csökkent is, ugyanakkor éves alapon még mindig jelentős a drágulása.

1 hónap alatt – 2012. májushoz viszonyítva – a fogyasztói árak 0,1%-kal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek ára 0,1%-kal csökkent. Árcsökkenés következett be a tojás (8,4%), a liszt (1,4%), a sajt (1,3%) és a tej (1,1%) esetében. Növekedett a párizsi, kolbász (2,1%), a szalámi, szárazkolbász, sonka (2%) és az idényáras élelmiszerek (0,9%) ára. A főcsoportok közül a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt a legnagyobb mértékben, 0,7%-kal. Az átlagot meghaladóan drágultak a szolgáltatások is (0,5%), ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 4,4%-kal kellett többet fizetni. A háztartási energia ára nem változott. Árcsökkenés következett be az egyéb cikkek körében (0,4%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,5%-kal csökkent. A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés volt megfigyelhető (0,3% és 0,1%).

Júliusban gyakorlatilag az egy hónappal ezelőtti szinten ragadt a Privátbankár Árkosarának ellenértéke. Tavaly ilyenkor viszont jelentős élelmiszerár-esést mértünk a hipermarketekben, így az éves áremelkedés szintje 9 hónapja nem látott mértékűre ugrott. Részletek >>

12 hónap alatt, 2011. júniushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 5,0%-kal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (39,6%), a sertészsiradék (29,4%), a csokoládé, kakaó (20,5%), a kávé (13,8%), a párizsi, kolbász (11,6%) és a sertéshús (10,5%) ára. Árcsökkenés következett be a liszt (14,5%) és a cukor (6,8%) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,8%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 7,6%-kal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 13,9%-kal, a gyógyszerek, gyógyáruk 3,6%-kal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,7%-os áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1%-kal, a távfűtés 10,5%-kal drágult.

A szakértői előrejelzések 5,3-5,5 százalékos árszínvonal-emelkedésről szóltak.

A szolgáltatások esetében 4%-os volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 7, a csatornadíj 5,4%-kal drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (2,3%), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1%-kal kellett kevesebbet fizetni, 2011. júniushoz képest. Az EU 27 tagországában 2012. májusban a fogyasztói árak – az előzetes harmonizált adatok szerint – átlagosan 2,6%-kal voltak magasabbak, mint 2011. májusban. A legkisebb áremelkedést Svédországban és Görögországban (0,9-0,9%), a legnagyobbat Magyarországon (5,4%), valamint Észtországban (4,1%) mérték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG