Ellentmondásos kommunikáció
A NATO és Kijev februárban szándéknyilatkozatot írt alá speciális erőik együttműködéséről. Áprilisban a NATO főtitkár-helyettes a Reuters szerint azt nyilatkozta, hogy ideje az ukrán haderőt a NATO szintjére fejleszteni. Rá egy hétre viszont egy amerikai NATO tisztviselő kizárta a katonai szervezet bővítését az elkövetkező években.
Kissé ellentmondásos kommunikáció, ami az ukránokat ugyanúgy megzavarja, mint az oroszokat. Ezek után érdemes lenne tisztázni az amerikai szándékot Ukrajnával kapcsolatban, különös tekintettel arra, hogy sem Amerika, sem maga a szervezet nem sok előnyét érezné az ukrán tagságnak, ellenben annál több gond vetődne fel.
Kétes esély
A NATO, ha befogadná is Ukrajnát, valószínűleg nem lenne képes rá, hogy ténylegesen meg is védje azt. Oroszország 270 ezer katonát és 700 harci repülőt állomásoztat az ukrán határ közelében, és szükség esetén meg tudja többszörözni ezt a mennyiséget. A Krím orosz visszaszerzése óta maga a félsziget és környéke is erődként szolgál, 25 ezer katonával, hajókkal és tengeralattjárókkal, 400 km-es hatósugarú rakétákkal.
A szíriai háborúban az oroszok bebizonyították, hogy cirkálórakétáik ugyanolyan pontosak, mint az amerikaiak, ráadásul azt sem zárták ki, hogy atomfegyvereket telepítenek a Krímbe. Ezek után, ha egy amerikai katonai stratéga meg akarja fontolni, meghívja-e Ukrajnát a szövetségbe, néhány súlyos kérdéssel találja magát szemben.
Hadijátékokon modellezték, hogy nézne ki egy hagyományos háború a Baltikumban, aminek az lett az eredménye, hogy az oroszok 36-60 óra leforgása alatt megnyernék a háborút. Kérdés, mennyivel lenne jobb a helyzet Ukrajna esetében?
Érdekek
A másik komoly kérdés nem katonai, hanem az érdekekkel kapcsolatos. Amerika számára igazából Ukrajna nem sokat jelent, hisz még a megszállt Irak és Afganisztán pacifikálása sem sikerült, és az Iszlám Állammal sem tudtak sok mindent kezdeni. Ukrajnában pedig csak kivívnák az orosz medve örökös dühét, amire semmi szükségük nincs. Ellenben Oroszország számára stratégiailag fontos a helyszín, és fenyegetve érzi magát, ha a NATO bevonul a volt szovjet területekre és felsorakozik az orosz határhoz.
A helyzetet Putyin szavai is jól érzékeltetik, melyek Krím visszacsatolásakor mondott. Akkor csak retorikai fogásnak tűntek, de utólag visszagondolva lehet is alapjuk. Azt mondta, hogy a NATO már többször hazudott a keleti terjeszkedést illetően, és az ukrajnai nyugatbarát forradalom után nem kockáztathatta meg, hogy Szevasztopolban, az orosz bázison egyszer csak NATO tengerészek üdvözöljék őt.
Közvetlen fenyegetés
Oroszország úgy tekintené Ukrajna NATO tagságát, ahogy 1962-ben Kennedy elnök fogadta a szovjet atomrakéták Kubába telepítését, vagyis közvetlen fenyegetésnek. Hiába van most már azonos társadalmi rendszere Oroszországnak és a nyugatnak, az oroszok szerint a NATO még mindig egy Oroszország elleni katonai szövetség, és az utóbbi idők történéseinek fényében ez valóban nem teljesen csak orosz paranoia.
Mindezek alapján Ukrajna NATO tagsága az egész szövetségnek, de főként Amerikának egy nukleáris hazardírozás lenne, hisz attól kezdve mindkét szemben álló fél ujjával az indítógombon kémlelné egymás szándékát, mint a hidegháború legfeszültebb időszakaiban.
Egy palesztinbarát csoport lehet az elkövető. 
