2p
Megvonták tőle a politikai támogatást, Mihai Tudose erre reagált azzal, hogy benyújtja a lemondását.
2017. június 29-én a bukaresti parlamentben készített kép Mihai Tudose román miniszterelnökről, miután benyújtotta lemondását. Forrás: MTI/AP/Vadim Ghirda

A végrehajtói bizottságban 59-en szavaztak Tudose leváltásra, amit csak négyen elleneztek és négyen tartózkodtak. Tudose elfogadta a döntést, elmondása szerint ő maga fegyelmezett tagja a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), így ha ők szavazták meg, ők is válthatják le, nem akar pártszakadást. Ügyvivőként sem marad hatalmon, a tervek szerint a következő kormány kinevezéséig Paul Stanescu miniszterelnök-helyettest javasolják majd a posztra, kérdés, hogy a jobboldali államfő elfogadja-e a felajánlást.

Ezzel nem egészen egy éven belül a második miniszterelnököt fogyasztják el a románok, Tudose ráadásul az elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba. A pártvezető priusza miatt nem lehetett miniszterelnök, ezért engedelmes helyetteseket keresett a kormányfői szerepre, akiket azonban eltávolított a hatalomból, amikor nyíltan szembeszálltak akaratával – ez Tudose esetében pont múlt pénteken történt. A miniszterelnök mostani lemondása a PSD politikai ellenfelét, a jobboldali Klaus Iohannis államfőt hozza helyzetbe, akit az alkotmány nem kötelez arra, hogy harmadszor is a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező PSD jelöltjét bízza meg kormányalakítással.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG