5p
Azt hiszi, mostanában valami történelmileg új, eddig elképzelhetetlen dolog történt a terrorizmus kapcsán Európában? A híreket, kommentárokat hallgatva úgy tűnik, sokak emlékezete rövid, korábban, a nyolcvanas-kilencvenes években sokkal több volt az áldozat, az utóbbi években pedig alig történt valami. Egyes régiókban tízszer annyi terrorcselekmény történik, mint kontinensünkön.
Áldozatok emlékműve, Észak-Írország (fotó: Wikimedia Commons)

Emlékszik még a Vörös Hadsereg Frakció németországi merénylet-sorozatára? Vagy Carlosra, a sakálra, a szélsőbalos terroristára? Az ETA vagy az IRA baszk, illetve ír keresztény terrorszervezetek sok évtizedes garázdálkodására? A Müncheni Olimpia palesztin merénylőire? Egy sor repülőgép-eltérítésre és robbantásra? Németországban a napokban is folyik egy keletnémet származású neonáci nő, kilencvenes évek végi robbantásos merényletek gyanúsítottjának pere.

Nem azt akarjuk mondani ezzel, hogy a párizsi áldozatokat vagy a jövőbeli terrorveszélyt bagatellizáljuk el. Csupán azt, hogy korábban is volt hasonlóra példa, leküzdötték valahogy a terroristákat, és nem állt meg a világ. Ez a világ a jelenlegi súlyos feszültségek ellenére sem különlegesen rossz, és főleg nem a létező világok legrosszabbika.

Magyarországon is volt már

A Globális Terrorizmus Adatbázis (GTD) rendkívül részletes, Magyarországgal kapcsolatban is számos adatot tartalmaz. Terrorista cselekménynek minősíti nemcsak a tatárszentgyörgyi 2009-es gyilkosságokat, hanem például a Fidesz székházánál 1998-ban történt robbantást vagy egy 2008-as budafoki légfegyveres lövöldözést is.

Az adatbázis csaknem 142 ezer tételt tartalmaz 1970-től 2014 végéig, bár, különösen az időszak elejéről, sok adat hiányosnak vagy bizonytalannak tűnik. A halálos áldozatok száma 310 ezer volt, ebből 26 700 terrorista. Az USA állampolgára 5104 fő, akiket külön is nyilvántartanak. A sebesültek száma 396 ezer volt, ebből viszont csak 4000 a terrorista, szóval a terroristák a jelek szerint gyakran halnak.

El sem éri az ingerküszöbünket

Az adatbázisból lekérdezve ebből a rengeteg halottból 6232 fő jutott Nyugat-Európára, 6409 Kelet-Európára (ahová az összes európai szovjet utódállam, Oroszország és a volt szocialista országok tartoznak), 4605 pedig Észak-Amerikára. Ennél egy nagyságrenddel több, egyenként sok tízezer a „Közel-Kelet és Észak-Afrika” nevű régióban, vagy például Dél-Ázsiában, Latin-Amerikában elhunyt áldozatok száma.

Irakból, Afganisztánból, Pakisztánból, újabban Törökország keleti, kurdok lakta részéről szinte minden nap jelentenek halálos merényleteket, annyira gyakran, hogy az európai olvasók és hírszerkesztők ingerküszöbét ez már szinte el sem éri. Ha a kurdok lelőnek két rendőrt Törökországban, vagy valakik felrobbantanak tíz embert egy piacon Bagdadban, vagy Pakisztánban, legfeljebb egy nyúlfarknyi kishír lesz belőle nálunk, amit alig olvas valaki. Ha ezt valahol Európában tennék, hetekig csak erről lenne szó.

Az ISIS Pearl Harborja?

A Guruló Hordó blog az ISIS Pearl Harborjának nevezi a párizsi merényleteket. „A nyugati célpontok támadásával az ISIS elérte, hogy a mozgalom (és a benne lévő egyének) várható élettartama hirtelen nagyot esett. Hosszú távon még az is lehet, hogy kevesebb ártatlan ember hal meg így, mint ha a régióban próbáltak volna meg konszolidálódni/terjeszkedni. Jöhetnek persze még látványos ISIS akciók, de a Nyugat sokkal erősebb, mint pár tízezer akármennyire is elszánt terrorista” – írják.

Észre sem vettük, hogy mostanában békében éltünk

A brit Huftington Post szerint a muszlim terrorizmus komoly, de ennél halálosabb fenyegetésekkel is szembe kellett nézni a múltban. Az említett terrorizmus-adatbázis alapján készült felmérésük szerint a hetvenes, nyolcvanas években, a kilencvenes évek elején jóval több volt a terrorizmus európai áldozatainak száma, mint az utóbbi években, még a 2015-ös, kiugró évhez képest is.

Évente jellemzően 150-400 fő halt meg emiatt korábban kontinensünkön. Ehhez képest 2006-tól csak évente 5-10 fő körüli áldozat volt, kivéve a 2011-es norvég mészárlást (77 áldozattal), meg ezt az évet.

Akik már megtöltöttek egy-két kisebb temetőt

Ha a britek úgy érzik, korábban sok volt a terror, annak az egyik oka az lehet, hogy pont náluk volt számos merénylet, főleg az ír katolikus szeparatisták miatt. Az IRA nevű szervezetet 621-644 fő közötti halálos áldozatért teszik felelőssé közvetlenül, de további több mint 1800 ember meghalt úgynevezett zavargásokban is.

A spanyol ETA baszk szervezetet 829 halott miatt vádolják. Egy olasz neofasiszta szervezet 85 embert ölhetett meg, pár német szélsőjobbos és szélsőbalos szervezet egyenként két-három tucat halálesetet okozott. Carlos számlájára 11 főt írtak.

Az Al-Kaida muszlim szervezetnek 255 halálesetet tulajdonít a lap, az Iszlám Államnak 130-at, nyilván csak a novemberi párizsi merényleteket. Ami persze nem mond semmit a jövőre nézve.

(Érdemes megnézni a Huftington Post grafikonjait is, angoltudás nélkül is érthetőek.)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Nem vagyok biztos benne, hogy megvan az a 280 milliárd forint” – milyen csontvázak vannak Matolcsy György szekrényében?
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:35
Úgy tűnik, szabad elvonulást engedélyezett Matolcsy Györgynek Orbán Viktor, cserébe a távozó jegybankelnök is szépeket mond róla búcsúzóul. De mi van, ha esetleg mégis megkapargatják kicsit az ügyeit, például a a Kúria és az Alkotmánybíróság döntése szerint „közpénz-jellegüket el nem vesztett” milliárdokat kezdik keresni?
Makro / Külgazdaság Több tucatnyian kerültek kórházba romlott osztriga miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 21. 14:05
Több mint 80 beteg lett rosszul, miután nyers osztrigát ettek a Los Angeles-i étterembemutató rendezvényén. 
Makro / Külgazdaság Egy napja nem kap olajat több uniós ország sem a Barátság vezetéken keresztül
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 19:35
Magyarország is érintett, de a vezetéket üzemeltető orosz cég nem reagál.
Makro / Külgazdaság 4122 milliárdos hiánycéllal, 100 milliárdos tartalékkal vág bele Magyarország 2025-be – megszavazták a költségvetést
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 12:22
Megszavazták a jövő évi költségvetést, vajon utoljára még jól számolt Varga Mihály?
Makro / Külgazdaság Karácsony előtt még jön egy kellemetlen meglepetés a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 11:56
Szombattól változás jön az üzemanyagáraknál.
Makro / Külgazdaság A miniszterelnök szerint is bajban leszünk, ha januárban nem lő ki a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:48
Repülőrajtot kell venni 2025-ben, ez a siker kulcsa Orbán Viktor szerint. Donald Trump miatt is aggódik a kormányfő, derült ki pénteki rádiós megszólalásából.
Makro / Külgazdaság Mekkora fizetésre számíthat Magyarországon jövőre az átlagember?
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:30
Jelentős emelkedést mutatnak a magyarországi fizetések. Ahogy a reálbérmutató is szépen nőtt, amire nagy szükség is volt a tavalyi esés után. 
Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
Makro / Külgazdaság Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:44
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
Makro / Külgazdaság Kardot ránt a román kormány a magyar „lopakodással” szemben?
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:02
A román kormány nem igazán van elragadtatva attól a lehetőségtől, hogy az MVM megvegye az egyik legnagyobb romániai energiaszolgáltató céget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG