5p
Piaci várakozásoknak megfelelően júliusban lassult az infláció. A júniusi 0,6 százalék után júliusban 0,4 százalék lett a fogyasztói árak éves növekedési üteme. Júniushoz képest pedig nem változtak az árak. A legjobban a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, az üzemanyagoké és a háztartási energiáé csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

12 hónap alatt, 2014. júliushoz viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal emelkedett, ezen belül nőtt többek között az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, a friss zöldség, gyümölcs (15,4%), az étolaj (5,5%) és a tojás (5,4%) ára, csökkent ugyanakkor a cukoré (12,0%), a tejé (8,9%), a sajté (7,9%), valamint a liszté (6,4%).
  • szeszes italok, dohányáruk 3,9 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,3 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,0 százalékkal drágultak, miközben a ruházkodási cikkek ára 0,2 százalékkal mérséklődött. Az egyéb cikkekért (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) 2,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 8,4 százalékkal esett vissza. A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal csökkent, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.
  • A fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 6,1 százalékos árcsökkenésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal mérséklődött. A legnagyobb mértékben, 0,9 százalékkal a szolgáltatások drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni. Kisebb mértékben, 0,3 százalékkal drágultak a szeszes italok, dohányáruk és a tartós fogyasztási cikkek.
  • Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a járműüzemanyagoké 0,7 százalékkal. A háztartási energia ára nem változott. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 2,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
  • A fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak.

1 hónap alatt, 2015. júniushoz viszonyítva:

A fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek ára 1,1 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 6,1 százalékos árcsökkenésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal mérséklődött. A legnagyobb mértékben, 0,9 százalékkal a szolgáltatások drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni. Kisebb mértékben, 0,3 százalékkal drágultak a szeszes italok, dohányáruk és a tartós fogyasztási cikkek. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a járműüzemanyagoké 0,7 százalékkal. A háztartási energia ára nem változott. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 2,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

2015. január–júliusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak.

Mit mért a Privátbankár Árkosár?

Mint minden hónapban, most is elmenetünk három hipermarketbe, hogy megnézzük, hogyan alakultak az árak. Felmérésünk szerint sokkal olcsóbb lett a sajt - hogy miért, arról itt írtunk -, az alma ára jelentősen megugrott, de a szeszesitalért és a tejfölért is jóval többet kell fizetni. A felmérésről itt olvashat részletesen>>>

Az NGM örül - köszönjük a rezsicsökkentésnek?

"A családok és a vállalkozások is könnyebben tudnak tervezni a hosszú ideje stabil áraknak köszönhetően" - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH adatai után.  Az árak alakulásban főként a harmadik rezsicsökkentés és az alacsony olajárak szerepe meghatározó - véli a tárca, majd a közlemény megjegyzi, az árindexet visszafogja az európai deflációs környezet és az Oroszország elleni embargó hatásai is.

Mit vártak a londoniak?

Londoni elemzők korábbi előrejelzésükben úgy vélték, a magyarországi infláció lassulása mögött a kőolaj árának csökkenése áll. A Bank of America Merrill Lynch előrejelzése szerint az év végére felgyorsul a pénzromlás üteme, de nem fogja elérni az MNB középtávú célját, a 3 százalékot

Májusban jött a fordulat

Májusban 0,5 százalékos volt az infláció a múlt év azonos hónapjával összehasonlítva, amivel véget ért a fogyasztói árak nyolc hónapja tartó csökkenése. Az index alakulása az év eleje óta fokozatosan közelített a pozitív tartomány felé, azonban a májusi adat az elemzőket is meglepte, kisebb mértékű fogyasztói áremelkedésre számítottak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG