4p
Viharfelhők gyülekeznek Európa egén, legyen az az olasz politikai és pénzügyi helyzet, a rendezetlen Brexit, avagy a lopakodó kereskedelmi konfliktus Washingtonnal. Értesülésünk szerint Orbán az utóbbi hetekben rendkívül pesszimista lett az európai növekedési kilátásokat illetően és ezzel összefüggésben aggódik a hazai gazdasági dinamika fenntarthatósága miatt. Márpedig ez esetben Orbánnak valóban létszükséglet Berlin támogatása. Káncz Csaba jegyzete.
Orbán Viktor miniszterelnök az európai parlamenti választáson a főváros XII. kerületében a Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. május 26-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A kevesebb, mint két hete lezajlott EP-választásoknak már áldozatul esett a német szociáldemokraták és a francia középjobb (köztársaságiak) vezetője. Az EU-ban egyelőre kitartott a politikai közép, ám a nagy pártok már inognak. Teljesen világos, hogy még öt évet az európai centrum nem bír ki olyan szintű vezetéssel – vagy inkább pótcselekvéssel –, mint amit Jean-Claude Juncker és Angela Merkel bemutatott az utóbbi években.

Az olasz beteg

Már csak azért sem, mert súlyos viharfelhők gyülekeznek Európa egén, legyen az az olasz politikai és pénzügyi helyzet, a rendezetlen Brexit, avagy a lopakodó kereskedelmi konfliktus Washingtonnal. Mindez pont akkor, amikor az EU intézmények éppen a politikai helyezkedések és a közelgő nyári szünet (az EU Bizottság egy teljes hónapra lezár augusztusban, akármi (!) is történik a világban) miatt egyfajta intézményi bénultságba kerültek.

Az Európai Bizottság az európai szemeszter tegnap közzétett tavaszi csomagjában adósságalapú túlzottdeficit-eljárás megindítását javasolta Olaszországgal szemben az államháztartási helyzet romlása miatt. Olaszország államadóssága tavaly 2300 milliárd euróra, a GDP 132,2 százalékára rúgott, ami a második legmagasabb arány volt az EU-ban. Az uniós bizottság előrejelzése szerint ez az arány idén 133,7 százalékra, 2020-ra pedig 135,2 százalékra emelkedik. Ráadásul a költségvetés strukturális hiánya 2015 óta minden évben nőtt. Ha a kormány nem változtat fiskális politikáján, a deficit idén a GDP 2,4 százalékára, 2020-ban pedig 3,6 százalékára emelkedik.

A várható összecsapás Salvini – megtámogatva az EP választáson elért sikerével – és Valdis Dombrovskis, valamint Pierre Moscovici EU biztosok között bizonyosan meg fogják rázni a piacokat a nyári hónapokban. Salvini és koalíciós társa (Öt Csillag Mozgalom) között már így is olyan szintre nőtt a feszültség, hogy Giuseppe Conte miniszterelnök lemondással fenyegetőzik, ha az sürgősen nem oldódik meg. Ahogyan már korábban írtuk ezeken a hasábokon, Salvini egy őszi előrehozott választások kikényszerítésére játszik.

Orbán bakugrása

A magyar miniszterelnök számára komoly csapásnak bizonyult az EP választás, hiszen idehaza nem érte el a kétharmadot, Európában pedig elmaradt a várt áttörés - ily módon komolyan beszűkültek a lehetőségei az EU-ban. Ezért az utóbbi napokban, nem törődve gúnnyal és közröhejjel, visszasomfordált az Európai Néppárthoz. Holott tudván tudja, hogy mostantól a fontosabb tisztségektől távol fogják tartani a Fidesz embereit.

Káncz Csaba

A hazai közéletben széleskörű találgatások indultak el Orbán bakugrását követően és viszonylagos konszenzus alakult ki arról, hogy a miniszterelnök az európai politikai centrum stabilitása miatt hagyta faképnál olasz és osztrák harcostársait és könyörögte vissza magát a Néppárthoz. Most viszont olyan értesülésekhez jutottunk a miniszterelnök környezetéből, miszerint Orbán az utóbbi hetekben rendkívül pesszimista lett az európai növekedési kilátásokat illetően és ezzel összefüggésben aggódik a hazai gazdasági dinamika fenntarthatósága miatt. Ezek bizony nem irreális félelmek részéről, hiszen egyrészt a globális növekedés lassulása már ténykérdés, másrészt a járműipar 10 százalék fölötti részesedéssel bír a hazai GDP-ben, és az elmúlt időszakban a nagy gyártók sorra jelentették be elbocsátási szándékaikat – a GM 14 ezer, a Ford 7 ezer és a VW szintén 7 ezer állást épít le a közeljövőben.

Márpedig egy komoly európai lassulás esetén Orbánnak valóban létszükséglet Berlin támogatása, hiszen a 2020 utáni uniós költségvetésről a 2020 második felében esedékes németországi soros EU-elnökség idején születik meg a végső alku, és az elmúlt hónapokban több éles német figyelmeztetést is kapott a hazai kormány, amely a jövőbeli EU-pénzekre is vonatkozott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG