4p
Az új amerikai katonai bázis Görögországban segíti Washingtont gyors műveletek végrehajtásához a Balkánon. Eközben Putyin elnök két regionális bizalmasa, Orbán és az amerikai szankciós listán lévő Milorad Dodik már másodszor találkoztak idén – mindkét alkalommal a magyar sajtó teljes kizárásával. Káncz Csaba jegyzete.
Orbán Viktor és Milorad Dodik 2019. június 18-án Budapesten. Forrás: RTRS/Facebook

Pompeo amerikai külügyminiszter a múlt héten hatnapos körutat tett Olaszországban, Montenegróban, Macedóniában és Görögországban. A körút során több alkalommal élesen kritizálta Iránt, Oroszországot, Kínát, és az út zárásaként katonai együttműködési szerződést írt alá Athénnel.  Pompeo kijelentette:

a Balkán a stratégiai versengés színtere maradt.

Washington görög bázisai

A kínai Selyemút projekt (BRI) többször is a külügyminiszter célkeresztjébe került.  Macedóniát sürgette, hogy hagyjon fel a BRI által finanszírozott autópálya-építéssel, Olaszországot pedig a BRI hivatalos támogatásának felhagyására szólította fel, egyben a Huawei-hozzáférés megtagadására az olasz internet-hálózat kiépítésekor.

A görög-amerikai katonai szerződés múlt szombati megkötése rámutatott arra, hogy a Kelet-Mediterráneum - amely Európa, Ázsia és Afrika találkozási pontja - visszatért az amerikai stratégiai gondolkodás homlokterébe. Márcsak azért is, mert Moszkva ütemesen bővíti jelenlétét a Mediterráneumban Líbiától Egyiptomig.  A szerződés keretében Washington fejleszti 6. flottájának bázisát Krétán, létrehoz egy drón bázist Görögország közepén és felépít Alexandropouli kikötővárosában egy katonai bázist, valamint egy LNG terminált.

Ez utóbbit aztán az orosz földgáz monopólium megtörésére lehet felhasználni a Balkánon. Ahogyan egy görög katonai elemző elmondta az Al Jazeerának, az új bázis Alexandropouliban segíti az amerikai felet gyors műveletek végrehajtásában a Balkánon, míg a többi görög bázist az amerikai csapatok „könnyedén felhasználhatják” közel-keleti operációkhoz.

Orbán titkos útja

Káncz Csaba

Ugyanazon a napon, amikor Pompeo megkötötte a görög katonai szerződést, a magyar miniszterelnök és Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina elnökségének szerb tagja meglátogatta Aleksandar Vučić szerb államfőt.  Orbán útjáról sem az MTI, sem Orbán hivatala nem számolt be.

A Srna hírügynökség úgy tudja, a találkozó kiemelt témája volt az energetikai infrastrukturális létesítmények kiépítésében megvalósítandó lehetséges együttműködés, illetve annak a kérdésnek a megvitatása, hogyan használhatná ki a legjobban a boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia azokat a kedvezményeket és azt a segítséget, amelyet Magyarország kínál a Szomszédsági támogatás projekt keretén belül.

Putyin elnök két regionális bizalmasa, Orbán és Dodik már idén júniusban is találkoztak Budapesten, amelyről akkor is kizárták a teljes magyar sajtót.

Ha Orbán balkáni mozgását vizsgáljuk, akkor szembetűnő, hogy lépéseit az orosz érdekekkel összhangban és konspiratív körülmények között szereti megtenni, legyen az a volt macedón miniszterelnök kicsempészése Szkopjéból, a Gruevszkivel való kapcsolattartás Budapesten, vagy a médiavásárlások Szlovéniában és Horvátországban.

Dodik a szankciós listán

Dodik 2017-ben került az USA szankciós listájára a daytoni béke végrehajtásának akadályozása miatt.  Hosszú évek óta igyekszik bomlasztani a bosnyák állami intézményeket és szabotálni az állam működését függetlenedési ambícióinak érdekében.

Évente találkozik Putyin elnökkel és 2014-ben, a Krím elcsatolása kapcsán kijelentette:

egyszer majd mi is rendezünk népszavazást, de a pillanatot nagy körültekintéssel kell megválasztani.

Márpedig az etnikai és vallási ellentétek által széttagolt Bosznia a mai napig Európa és a Balkán-félsziget egyik legveszélyesebb pontja maradt, ahol olyan forrófejű politikus támogatásának, mint Dodik, 100 év után sincsen helye.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG