4p
Több hetes tárgyalás után, az utolsó utáni pillanatban egyezett meg egymással a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke. Így mégis van esély arra, hogy a brit parlament ma rábólint a Brexit-megállapodásra.
Juncker és May a strasbourgi sajtótájékoztatón. EPA/PATRICK SEEGER

Jogilag kötelező erejű biztosítékokat fogadott el az ír-északír pótmegoldás (backstop) ügyében Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfő éjszakai strasbourgi találkozóján, és ezek lehetővé tehetik az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválását.

Mi az a backstop?

A backstop-záradék azt mondja ki, hogy az ír-északír határ szabad átjárhatóságát (azaz a fizikai határ visszaállításának elkerülését) végső esetben – ha London és Brüsszel nem tud megegyezni a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokról – úgy kellene biztosítani, hogy az Egyesült Királyság az EU vámuniójának része marad, vagy ha kiválik belőle, akkor benne hagyja Észak-Írországot. A megállapodást ellenzők attól félnek, hogy ebben az esetben Észak-Írország gazdaságilag „kiszakadhat” az Egyesült Királyságból, vagy London meghatározatlan időre bennragad az EU vámuniójában.

Kiegészítik a megállapodást

A jogi instrumentum kiegészíti a tavaly novemberben megkötött megállapodást az EU-ból történő brit kilépés feltételeiről. A brit honatyák idén januárban a backstop-záradék miatt utasították el az egyezményt.

A most elfogadott biztosítékok lényege, hogy - mint Juncker elmondta - a pótmegoldás aktiválására kizárólag a legvégső esetben kerülhet sor, és akkor is csak addig lenne hatályban, amíg szigorúan szükséges. Élesítése esetén bármelyik félnek joga lesz egyoldalúan kilépnie az egyezményből, amennyiben a másik fél rosszhiszeműen jár el.

Az MTI szerint a politikus egyeztetett az ír miniszterelnökkel, aki közölte, hogy kormánya kész támogatni az egyezményt, illetve beszélt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével is, akit arra kért, hogy terjessze fel jóváhagyásra a megállapodást a március 21-22-i EU-csúcson, amennyiben azt ma elfogadja a brit parlament alsóháza.

„A politikában néha van második esély, és az számít, hogy ezzel mihez kezdünk, mert harmadik esély nem lesz, ha elbukik a ratifikáció. (...) Világos a választás: vagy ez a megállapodás, vagy talán egyáltalán nem lesz Brexit"

- jelentette ki Juncker a brit törvényhozás tagjainak üzenve.

Hozzátette: ha a brit parlament megszavazza az egyezményt, akkor az EU kész azonnal megkezdeni a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások előkészítését.

London plusz biztosítékot is ígér

Theresa May üdvözölte a megegyezést, de hozzátette: kormánya emellett egyoldalú nyilatkozatot is el fog fogadni, amelynek értelmében a szigetországot "semmi nem akadályozhatja meg abban", hogy deaktiválja a backstop-záradékot, amennyiben nincs esély annak kiváltására egy új szerződéssel. Szerinte az efféle nyilatkozatok gyakoriak az államok által kötött nemzetközi szerződések ratifikációjakor.

Ugyanakkor – fűzte hozzá – az új biztosítékok önmagukban is garantálják, hogy az Európai Unió ne próbálhassa tartós vámuniós viszonyrendszerbe kényszeríteni az Egyesült Királyságot. Amennyiben ezt teszi, akkor az ország választott bírósághoz fordulhat, és ha ez megállapítja a szerződésszegést, akkor az ország beszüntetheti a pótmegoldás végrehajtását.

Theresa May ma részletesebben is ismerteti az elfogadott pontokat, és Geoffrey Cox, a brit kormány jogi főtanácsosa is bemutatja álláspontját.

Ma szavaznak

A brit parlament alsóháza ma este szavaz ismét a kiválási egyezményről. Szakértők megosztottak abban, hogy a most elért kompromisszum elegendő lesz-e a képviselők többségének megnyeréséhez. Egyesek szerint az új biztosítékok valódi változást jelentenek, mások inkább csak kozmetikázásnak tartják azokat. A BBC szerint néhány kétkedőt arra ösztönözhetnek, hogy megszavazzák a megállapodást.

A brit honatyáknak most három forgatókönyv közül kell választaniuk.

  • Elfogadják a Brüsszellel kötött megállapodást, az Egyesült Királyság rendezett körülmények között lép ki az EU-ból március 29-én.
  • Elutasítják a megállapodást, az Egyesült Királyság rendezetlen körülmények között lép ki az EU-ból március 29-én (no deal Brexit).
  • Elutasítják a megállapodást, de egyúttal kérik az EU-tól, hogy halasszák el a kilépést, és tárgyalják újra az egyezményt.

(Jegyzetünk a témában: "Szálljunk le a döglött lóról, és hagyjuk menni a briteket".)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG