4p
Nem sokat teketóriázott az amerikai elnök, és egy korábbi elnapoló rendeletet követően tegnap este mégis légicsapást intézett néhány szír célponttal szemben. Az akció inkább megfélemlítés és erőfitogtatás volt az oroszoknak. Európában többen az Egyesült Államok pártját fogják, Oroszország magyarázatot követel.

Ahogy arról már korábban írtunk, Donald Trump végül mégis elrendelte péntek este a légitámadást Szíria ellen. A támadásoknak az orosz és az amerikai hírszerzés szerint nincsenek sem orosz, sem civil áldozatai, a bombázásban kizárólag olyan célpontok semmisültek meg, ahol vegyifegyver előállítására alkalmas eszközök voltak. Mindezek dacára ugyanakkor kiéleződött a feszültség, nem csak az Egyesült Államok és Oroszország, de az ENSZ tagállamok részéről is.

Alaposan megszórták a szíreket

Az orosz védelmi tárca jelentése szerint az USA, Nagy-Britannia és Franciaország összesen több mint száz manőverező repülőgépet és levegő-föld típusú rakétát vetett be. A minisztérium szerint a szíriai légvédelem Sz-125-ös, Sz-200-as és Buk rendszerei a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítették, ennek érdekében összesen 71 rakétát lőttek ki a szír oldalról. A csapások elhárításában ugyanakkor a szíriai orosz légvédelem nem vett részt.

Az orosz katonai tárca szerint a csapásokat az amerikai haditengerészet két, a Vörös-tengeren tartózkodó hajója, a Földközi-tenger medencéje fölött repülő taktikai légierő, valamint az et-Tanf térségéből felszálló B-1B hadászati bombázók hajtották végre.

Theresa May és Erdogan ujjong

A támadást követően szombat reggel Theresa May sajtótájékoztatót tartott a Downing Streeten, ahol bejelentette: rendkívül sikeresnek bélyegezte az akciót. Emellett megerősítette korábbi nyilatkozatát, amely szerint London számára egyértelmű az is, hogy kit terhel a felelősség a szíriai Dúma városában egy hete elkövetett vegyifegyver-támadásért, amelyre válaszul a nyugati szövetségesek az összehangolt szombati katonai műveletet végrehajtották.

Theresa May Maidenhead körzetben szerzett mandátumot, győzelmi beszédében arról beszélt, pártja stabilitást hoz - nem pedig saját sikeréről. Fotó: EPA / Will Olivier

Mindeközben a török külügyminisztérium közlése szerint a közös fellépés „helyénvaló válasz” volt a múlt szombaton elkövetett vegyi támadásra. A tárca közölte: Ankara megelégedettséggel fogadja a nyugati országok fellépését, mivel erős a gyanú, hogy a múlt szombati dúmai támadás mögött a szíriai rezsim áll. A mostani beavatkozás "az egész emberiség lelkiismeretének a tolmácsa" - fogalmaztak.

Félnek az olaszok és a lengyelek

Ugyanakkor több uniós tagállam is aggodalmát fejezte ki a támadással kapcsolatban. A cseh külügyi és védelmi tárca például helyeselte a légicsapást, ugyanakkor Milos Zeman államfő szóvivője bírálta a történteket. Közleményében felszólították az Unió és a többi szövetséges nevében a konfliktusban résztvevőket arra, hogy „járuljanak hozzá a feszültség csökkentéséhez, újítsák fel a béketárgyalásokat a politikai megoldás érdekében.”

A lengyel külügyi tárca ugyanakkor óvatosságra hívta fel a figyelmet, valamint reményüket fejezték ki abban, hogy a helyzet nem eszkalálódik tovább. A lengyel tárca közleménye hangsúlyozza, hogy a mostani támadást a szíriai civil lakosság elleni vegyifegyver-támadásokkal összefüggésben értelmezik, "annak következményeként, hogy a tettesek eddig büntetlenek voltak". Ugyanakkor, tették hozzá, a nemzetközi közösségnek meg kell akadályoznia a vegyifegyver-támadások megismétlődését, ebben a megfelelő reakció hiánya pedig akár további vegyi fegyverek bevetését vonta volna maga után.

Az olasz kormányfő, Paolo Gentiloni szintén azt kérte, hogy a szíriai támadások kizárólag a vegyi fegyverek gyártásának és használatának a megakadályozását szolgálják, nem engedhetik, hogy a helyzet tovább súlyosbodjon. Ugyanakkor Gentiloni indokoltnak nevezte a katonai műveletet, hangsúlyozva, hogy "annak, ami történt, korlátozottnak kell maradnia. Ez a vegyi fegyverek betiltásának az ideje" - tette hozzá az olasz ügyvivő kormányfő. 

Putyin magyarázatot követel

Mindeközben Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt, jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök. Mint fogalmazott: "Oroszország a leghatározottabban elítéli a támadást Szíria ellen, ahol orosz katonák segítik a törvényes kormányt a terrorizmus elleni harcban" - mondta.

Az orosz vezető agresszióval és a szíriai humanitárius helyzet súlyosbításával vádolta meg a katonai csapást végrehajtó államokat, emellett azzal vádolta meg Donald Trumpot, hogy a múlt szombati dúmai csapást pusztán ürügynek használta fel a rakétatámadáshoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG