Hirdetés
Hirdetés

Simor András: nem hiszem, hogy a jegybanki függetlenség örök életű

Barlai Olivér, 2019. január 09., 10:58

A jegybankok hatalma csak látszólag korlátlan, amiről egyes országok vezetői hajlamosak megfeledkezni - véli Simor András. Az MNB korábbi elnöke szerint megindult a jegybanki függetlenség informális erodálódása, ez azonban a mai gazdasági szükségszerűségeknek jobban meg is felel. Simor András a kriptodevizákról, az arany jelentőségéről, az euró bevezetéséről, az EBRD terveiről is beszélt, valamint arról, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése alapvető fontosságú feladata az államoknak.

Simor Andás jegybankelnökként az MTI korábbi fotóján. Fotó: Bruzák Noémi
Simor Andás jegybankelnökként az MTI korábbi fotóján. Fotó: Bruzák Noémi

Hogyan bővült 2008 óta a jegybankok eszköztára és a szerepe a válság megelőzése, illetve annak kezelése terén?

Többféleképpen. Egyrészt olyan eszközök kaptak főszerepet, amelyekkel a jegybankok az inflációt próbálják emelni (serkenteni) - miközben évtizedekig épp azzal küzdöttek, hogy hogyan lehetne az inflációt megfékezni. Olyan új eszközöket kellett szolgálatba állítaniuk, amelyekkel nulla vagy nullához közeli kamatszint mellett még plusz keresletet tudnak a gazdaságban generálni és ezzel elősegíteni azt, hogy az infláció alulról közelítse meg vagy érje el az inflációs célt.  Az bevetett eszközök közül az egyik a negatív kamat, a másik a mennyiségi lazítás. A jegybankok állampapírok vagy vállalati adósság vásárlásával pumpálnak plusz pénzt a rendszerbe. A céljuk ezzel nyilván az, hogy a plusz pénz megjelenjen a gazdaságban és pótlólagos keresletet teremtsen termékek, illetve szolgáltatások iránt.

Hirdetés

Ez az egyik része a dolognak, a másik része pedig az, hogy nagyon sok országban a jegybank szerepkörét a pénzügyi rendszert felügyelő és ellenőrző funkcióival bővítették ki, sokkal nagyobb szerepet kapott a jegybank a bankrendszer szabályozásában és felügyeletében, mint korábban. Ez nemcsak a pénzügyi rendszer egészének szabályozására igaz, hanem az egyedi intézmények szintjén is.

Van egy harmadik dimenziója is a dolognak: nevezetesen az, hogy a jegybankokkal szemben megnőtt egy olyan típusú elvárás, ami nem szerepel a jegybank formális feladatai között: A jegybankokkal olyan feladatokat is meg akarnak oldatni, amelyeket igazából a kormányoknak kellene. A jegybankok működését politikai és időnként pártpolitikai célok szolgálatába állítják. Ez most látszik talán a legnyilvánvalóbban, amikor az amerikai elnök hangosan és nyíltan kritizálja a jegybankot azért, mert a tőzsde nagyot esett - mintha úgy gondolná, hogy a jegybank feladata, hogy a tőzsdei árfolyamokat is megfelelő szinten tartsa.

Tény, hogy a jegybank kezében hatalmas erő van - nevezetesen az, hogy pénzt tud kibocsátani. Sokan azt gondolják, hogy ezzel a korlátlan pénzzel bármit el lehet érni. Ez látszólag korlátlan hatalmat jelent, ám világos kell legyen, hogy egy gazdaságba nem lehet akármennyi pénzt benyomni büntetlenül. Azt például nagyon sokan elmondták már, hogy annak ellenére, hogy óriási pénzt nyomtak vissza a bankrendszerbe a jegybankok, nem biztos, hogy ez a pénz be is áramlik a gazdaságba. A pénznek nagyon nagy része ugyanúgy kicsapódik a jegybankoknál és kihasználatlanul ott hever. Bár a jegybankok hatalma korlátlannak látszik, mert korlátlanul rendelkeznek pénzzel, ez csak látszólagos, valójában nagyon is korlátozott és nagyon szigorú szabályok között tud csak érvényesülni. Amit egyes országok vezetői politikusai sokszor elfelejtenek.

Az MNB nemrég megtízszerezte aranytartalékát. A stratégia átgondolására a miniszterelnök kérte fel a jegybankot; a jegybankelnök pedig az MNB és a kormány közötti stratégiai együttműködés fontosságáról beszél. Hol van a határa a jegybanki függetlenségnek és a gazdaságélénkítés érdekében folytatott együttműködésnek?

Ez szerte a világon kérdés, megértéséhez vissza kell nyúlni ahhoz, hogy miért is kaptak a jegybankok függetlenséget. Én ezt azzal magyarázom, hogy az azt megelőző években ugyan állandó küzdelem folyt az infláció ellen, de igazából nem sikerült azt megfelelő módon szabályozni és tartósan alacsony szinten tartani. Többek közt azért nem, mert a jegybankok azok között a viszonylag rövid távú politikai korlátok között működtek, amik választási ciklusokra bontva próbálták a gazdaságot irányítani, valamint olyan gazdasági környezetet teremteni, ami a választásokon az adott kormányt segítette. Tették ezt akkor is, amikor ez nem volt összhangban azokkal a gazdasági törvényszerűségekkel, amelyek a gazdaság kiegyensúlyozott és alacsony inflációs környezetben való működését biztosítják.

Ekkor érkeztek el sokan arra a felismerésre, hogy a jegybankokat függetleníteni kellene a politikai ciklusoktól és azzal a feladattal bízni meg őket, hogy egy stabil, alacsony inflációs környezetet biztosítsanak a gazdaság számára. Ez ugyanis a tartós, kiegyensúlyozottan magas növekedésnek az egyik záloga. Ebben élt a világ egészen a válságig, amikor is egy teljesen új környezetbe kerültek a jegybankok. Már nem a magas infláció elleni küzdelem lett a fő csapásirány, hanem éppen ellenkezőleg, a túl alacsony infláció, illetve esetenként a defláció megelőzése. A feladatok - az árszínvonalat a célhoz alulról közelíteni, a gazdaságot élénkíteni és keresletet teremteni, illetve a bankrendszert az eddiginél átfogóbban és jobban felügyelni - sokkal közelebb hozták a jegybankokat a kormányokhoz. Sokkal szélesebb feladatkört és egyúttal jogköröket biztosítanak ma a jegybankoknak. Az én véleményem szerint, ezáltal indult meg a jegybanki függetlenség informális erodálódása. Még ha ez formálisan nem is jelenik meg a jogszabályokban és törvényekben, megjelenik a gondolkodásmódban és a működési modellben.

A jegybanki függetlenség önmagában egy fogalom és egy törvényekkel és jogszabályokkal biztosított rendszer, de ahhoz, hogy ez valóban létezzen, azt működtetni is kell. Ha olyan emberek irányítják ezeket az intézményeket, akik a függetlenséggel nem élnek, akkor a jogszabályokkal alátámasztott függetlenség nem tud működni. Az utóbbi években kialakult gazdasági környezet egyre inkább abba az irányba hat, ami gyengíti azt a törvényekben, szabályozásokban meghatározott függetlenséget, amihez a jegybankok korábban hozzászoktak. Bár a törvényekben, jogszabályokban ezen a téren semmi nem változott, de abban, hogy ezt a függetlenséget hogyan működtetik, komoly változások történtek. Én úgy látom, hogy ma sokkal jobban összefonódik a jegybankok és a kormányok működése, mint a válságot megelőző tíz évben.

Ezt mennyire látja pozitívnak?

Ez egy ténykérdés. Azt gondolom, hogy a mai viszonyoknak, a mai gazdasági szükségszerűségeknek valószínűleg ez jobban megfelel. Én nem hiszem, hogy a jegybanki függetlenség örök életű. Nyilván ezt egy gazdasági igény hozta létre, viszont, ha ez elmúlik és újabb és súlyosabb igények lépnek fel, akkor ehhez az intézményi környezet előbb-utóbb alkalmazkodik. Szerintem valami ilyesmi történik most is.

Ön szerint mi a fizikai arany mai jelentősége?

Az arany sok minden más mellett egy befektetési eszköz, és mindaddig, amíg az emberek hisznek abban, hogy ebbe érdemes befektetni, működhet is akként.  Azt persze nem lehet előre tudni, hogy aranyba fektetni megéri-e vagy jó-e egy jegybanknak. Ez számomra nem egy elvi, hanem sokkal inkább üzleti kérdés és inkább azzal függ össze, hogy mit gondolunk az arany jövőbeni értékéről.

Ha sok jegybank lép erre az útra és az arany iránti kereslet megnő, vagy egyszer szükség lesz valami olyan befektetési eszközre, ami független az egyes országok gazdaságpolitikai döntéseitől, akkor ez lehet egy jó befektetési forma egy jegybank számára is. Személy szerint én nem vagyok egy nagy arany-hívő és azt gondolom, hogy ez hosszú távon valószínűleg nem egy jó befektetés - kivéve akkor, ha belefutunk egy elszabaduló inflációs környezetbe, aminek szerintem a közeljövőben nincs nagy valószínűsége.

A nagy áresések ellenére Ázsiában továbbra is bővül a kriptodevizák piaca és terjed a blockchain technológia. Európában milyen jövőjét látja a kriptopénzeknek?

Élesen külön kell választani a kriptopénzeket a blockchaintől, mint technológiától. A blockchainnek szerintem valószínűleg van jövője, mert van olyan valós igény, amit ki tud elégíteni. Mint technológiai fejlesztés ez egy nagyon komoly előrelépés, melyet egyre többen használnak is, ezért ennek lehet jövője.  A kriptopénznek viszont szerintem nincs, mert nem tudja és nem is fogja kielégíteni azokat a feltételeket, amit egy pénznek teljesítenie kell ahhoz, hogy pénzként funkcionáljon. Az egyik jellemzője többek között a pénznek, hogy megtakarítási eszköz - de egy olyan termék, melynek ára erősen instabil, nem megbízható, nem alkalmas megtakarítási forma.  A másik funkciója, hogy fizetni lehessen vele, a kriptopénz pedig nemigen alkalmas erre, mert nagyon korlátozottan fogadják el, többek közt épp az instabil értéke miatt. Végezetül az úgynevezett kripto pénzeknek nincs meghatározható értékük, hiszen nincs olyan hiteles intézmény, ami azt meghatározná, garantálná.

Az egy másik kérdés, hogy a jegybankoknak érdemes lehet-e elgondolkodni azon, hogy ők bocsátanak ki digitális pénzt. Adott esetben minden állampolgárnak lehetne a jegybanknál egy számlája, ez elképzelhető jövő. De ebben az esetben a kereskedelmi bankok nagyon sanyarú sors elé néznek, mert a forrásaik nagyon jelentős része elvándorolna a jegybankba. A kereskedelmi bankokat túlnyomórészt a jegybankok finanszíroznák, ami olyan függési rendszereket jelentene, ami nem biztos, hogy a piacgazdaság logikájába beleillik. De önmagában nincs akadálya annak, hogy a jegybank digitális pénzt bocsásson ki.

Mikor kinevezték jegybankelnökké, célja volt, hogy bevezessék Magyarországon az eurót. A válság azonban bebizonyította, hogy a forint megtartásának számos előnye lehet. Lát rá esélyt, hogy a jövőbben mégis bevezetik? Milyen kihatásai lennének ennek?

Én nagyon ország-függőnek tartom, hogy érdemes-e bevezetni az eurót vagy nem. Egyrészt vizsgálni kell azt, hogy az adott ország mennyire szorosan kötődik ahhoz a gazdasági pénzügyi övezethez, amit ma euró zónának hívnak és mennyire könnyítené meg ezzel az zónával a gazdasági együttműködést, hogy az ország közös pénzzel is rendelkezik - illetve mennyire nehezíti meg az, hogy nem rendelkezik ezzel a közös pénzzel. Szerintem ezt kell először felmérni. Másodikként pedig azt, hogy a nemzeti valuta elvesztésével minden ország veszít valamennyit a szuverenitásából, hiszen azzal, hogy nem tud saját pénzt kibocsátani, elesik egy gazdaságpolitikai eszköztől. A kérdés az, hogy megéri-e ezt elveszíteni. Azok az előnyök, amik a közös pénz bevezetéséből származnak, amik közelebb hozzák az országot ehhez a gazdasági, gazdaságpolitikai övezethez, könnyítik a kereskedelmet, mentesítik a vállalkozásokat az árfolyamkockázattól. A politikai, gazdaságpolitikai szuverenitás feladása, annak előnyei, illetve hátrányi nem új kérdés számunkra, mert ami Magyarország európai uniós csatlakozásával történt, tulajdonképpen egy hasonló eset volt. Akkor is egy vélt gazdasági előnyért az ország feladott bizonyos mértékű szuverenitást. Tehát az például, hogy tartani kell magunkat egy legfeljebb 3%-os költségvetési hiányhoz. Az, hogy tenger sok EU-s jogszabályt nálunk kötelezően alkalmazni kell elvesz valamennyit Magyarország szuverenitásából. De az ország úgy gondolta, hogy ez hoz számunkra olyan előnyöket, ami miatt megéri alkalmazkodni ehhez a szabályrendszerhez, amit az Európai Unió minden tagjának kötelezővé tett. Az EU-s csatlakozással egy bizonyos szabadságot, választás lehetőséget veszített el az ország, ami miatt csorbult a szuverenitása, ugyanakkor olyan előnyökre is szert tett, amik szerintem sokszorosan meghaladják a szuverenitás feladásából származó esetleges hátrányokat.

A kérdés az, hogy amit feladunk és amit kapunk, hogy van arányban egymással. Én azt gondolom, hogy annyira közel vagyunk és annyira szorosan működünk együtt ezzel a gazdasági övezettel, hogy valószínűleg az euró bevezetésének előnyei nagyobbak, mint hátrányai. De ettől még az egy nagy kérdés, hogy melyik az a pont, amikor ez a csatlakozás megéri - ez nyilván vitatható és összefügg az ország fejlettségével és más gazdagságszabályozó eszközök működésének minőségével. Ezek az eszközök ugyanis átvehetik a független monetáris politika bizonyos funkcióit, amik a gazdasági ciklus befolyásolásával, gazdasági mozgástér biztosításával a jövőben nagyobb szerepet játszhatnak.

A válság óta jelentős szabályozási hullám söpört végig a banki iparágon. Nem gondolja, hogy ma már ismét a deregulációról kellene beszélni?

Én azt gondolom, hogy mindig maradnak területek, amelyek alulszabályozottak és vannak területek, amelyek túlszabályozottak. Általánosságban pedig mindig folyik egy verseny a piac és a szabályozás között, tehát a piac mindig talál olyan réseket, amit a szabályozók nem tömtek be. Ennek megfelelően az elkövetkező években megint olyan helyzet fog kialakulni, hogy a piac meg fogja találni azokat a területeket, ahol a szabályozás nem teljes körű és ezért meg tud kerülni olyan költséges utakat, amik a szereplők számára megnehezítik a működést. Ezek új kockázatokat fognak hozni a pénzügyi rendszerbe. Folyamatos verseny van a bankrendszer és a hatóságok között, melyek korlátok között próbálják tartani a pénzügyi rendszer működését. Teszik ezt azért, mert adott esetben, ha egy bank bukik, egy egész bankrendszert magával tud sodorni, ami viszont egy komplett gazdaságot is térdre kényszeríthet. Ilyen értelemben én nem az erősebb szabályozás híve vagyok, hanem azt gondolom, hogy inkább olyan ösztönzőket kellene beépíteni a rendszerbe, amelyek eredményeképpen a bankok kockázatvállalásra való hajlandóságát a bank vezetői saját maguktól tartják racionális keretek között. Más szóval arra kellene törekedni, hogy minél inkább olyan helyzetet hozzunk létre, ahol a szabályozók és a pénzintézetek jól felfogott saját érdekei minél inkább azonosak. Vannak erre különböző kísérletek, például a bankvezetők jutalmazási rendszere területén, de szerintem még nagyon sok mindent ki lehetne találni, hogy minél inkább érdekazonosságot hozzunk létre az állam, és a bankok tulajdonosai és menedzsmentje között. Jelenleg ez az érdekegyezés korlátozottan van meg, amit szabályozással próbálnak megoldani és arra kényszeríteni a pénzintézeteket. Szerintem érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a szabályozás helyett, megpróbálnánk olyan közös érdekrendszert létrehozni, ahol nincs szükség ilyen szigorú szabályozásra, tehát a bank tulajdonosai és vezetői saját közös érdekből cselekszenek úgy, ami az állam is érdeke.

Simor Andás jegybankelnökként az MTI korábbi fotóján. Fotó: Bruzák Noémi
Simor Andás jegybankelnökként az MTI korábbi fotóján. Fotó: Bruzák Noémi

Ön szerint melyik volt az az ország, amelyben az EBRD-nek különböző projekteken keresztül a legnagyobb áttörést/fejlődést sikerült elérnie a korrupció leküzdése és demokrácia erősítése terén?

Az EBRD  ma már közel 40 országban működik, eredetileg Közép-Kelet-Európa országaihoz kötődött a bank tevékenysége, de ma sok olyan országban dolgozik már a bank, amelyek nem voltak a szocialista világrendszer tagjai - például Marokkóban, Törökországban, Egyiptomban, Tunéziában, Görögországban, hogy csak néhányat említsek. Ezeknek az országoknak nagyon különbözőek az igényei és szükségletei, és így mások  az EBRD-vel szembeni elvárásaik is. Másrészt az érintett országok nagyon különböző méretűek. Törökországban, ami ma az EBRD működési területének legnagyobb országa, pusztán a piac méreténél fogva, sokkal korlátozottabb eredményt tudunk elérni, mint például Macedóniában, ami egy viszonylag kis ország az EBRD tőke- és hitelezési erejéhez képest. Többek között ezek a tényezők determinálják azt, hogy hol értünk el a nagyobb eredményeket és hogy egyáltalán mit tekintünk eredménynek.

Az én meglátásom szerint  az utóbbi években Moldovában érte el a legtöbbet az EBRD. Közismert, hogy Moldovában korábban egy olyan bankrendszer működött, ahol lehetővé tette, hogy segítségével bűnözők ellopják az ország GDP-jének 15 százalékát. Az EBRD azzal a problémával találta magát szemben, hogy nem volt meg az a pénzintézeti rendszer az országban, amivel együtt tudott volna működni. Ez azért lett volna fontos az EBRD számára, mert bár nyújtunk hiteleket és befektetünk vállalatokba közvetlenül is, de nem tudjuk elérni közvetlenül a kis-és közepes vállalkozások nagy részét. Egy londoni központú bank, melynek kevés irodája van külföldön, nem tud olyan mértékben szétterülni egy országon belül, mint az ott helyben működő bankok. Nincs több száz fiókunk egy országban, nem érünk el falvakat közvetlenül - nyilván eljutunk a kisvállalatokhoz is, de nagyon korlátozott mértékben. Ezért a bank számára nagyon fontos, hogy legyen egy olyan bankrendszer az országban, amivel együtt tud működni, amelyik segítheti hiteleink terítését a piacon.

Moldovában az egyik probléma az volt, hogy ilyen bankrendszer nem volt, mert a bankoknak olyan tulajdonosaik voltak, akiknek a legnagyobb része az EBRD számára elfogadhatatlan volt, mint partner. Volt egy bank, amelyikben ráadásul az EBRD kisebbségi tulajdonos is volt, amiről azt gondoltunk, hogy nagyon rossz irányba halad. Egy olyan vállalkozói csoport kezében volt a tulajdon jelentős része, amellyel szemben nagyon fontos integritási problémáink merültek fel és kialakult egy küzdelem közöttünk és a társtulajdonosi csoport között a bank irányításáért. Ekkor az EBRD egy olyan lépésre szánta el magát, amit egyébként nem szokott megtenni: többségi tulajdont vásárolt ebben a bankban egy másik helyi vállalkozói csoporttal együtt. Az EBRD kiszorította a régi tulajdonosi kört a bankból, több éves munkával átalakítottuk., kitisztítottuk a bankot, majd eladtuk tulajdonunkat egy nagy román kereskedelmi banknak, amiben egyébként szintén van tulajdonrészünk. Ezzel az EBRD létrehozott egy olyan piaci szereplőt, ami megfelel azoknak a minőségi követelményeknek, amit egy EBRD vagy más nemzetközi pénzügyi intézmények elvárnak.

Ezt követően nemrégen az EBRD beszállt egy második moldovai bank privatizációjába és ott is jelentős tulajdonrészt vásárolt. Gyakorlatilag ezzel a két tranzakcióval nagymértékben sikerült elérni azt, hogy egy kétes hírű bankrendszer átalakulóban van, és kialakulhat egy olyan bankrendszer az országban, ami partnere lehet tisztességes vállalkozásoknak és külföldi befektetőknek. A bankrendszer csatornát biztosíthat arra, hogy az EBRD és más egyéb pénzügyi intézmények által nyújtott hitelek megfelelően terülhessenek a gazdaságban. Szerintem ez olyan hatással tud lenni a gazdaság fejlődésére és növekedésére, ami egészen új fejezetet nyithat az ország fejlődésében a következő években.

Thomas Piketty a mai kapitalizmust, annak szabályait és adórendszerét okolja a vagyoni egyenlőtlenségek felerősödéséért. Ön, mint egy kevésbé liberális országokban is operáló bank alelnöke, hogyan vélekedik Piketty állításáról?

Annyi biztos igaz, hogy az elmúlt évtizedekben olyan egyenlőtlenségek alakultak ki a világban, amik veszélyeztetik a hosszabb távú fejlődését a fejlettebb országoknak. Ezeket valamilyen módon kezelni kell, különösen azért, mert a technológiai fejlődéssel ezek az egyenlőtlenségek vélhetően tovább fognak növekedni. Ugyanis azoknak, akik képzettebbek és jó készségeik vannak az új technológiák elsajátítására, akik képesek az életük során folyamatosan tanulni és nem csak a fiatal korukban megtanult tananyagot hasznosítani, hanem adott esetben képesek feladni a szakmájukat 40-50 éves korban, hogy valami teljesen újba vágjanak bele, sokkal nagyobb lehetőségeik lesznek még a mostaninál is, mint azoknak, akik nem rendelkeznek ilyen képességekkel. Valószínűleg az állam közbelépése nélkül a szakadék azok között, akik ebben az új jövőbeni gazdasági világrendszerben sikeresek és akik nem tudnak azok lenni, növekedni fog. Tehát az államnak a jövőben valószínűleg sokkal több eszközzel kell rendelkezni arra, hogy ezt a szakadékot valahogy megpróbálja csökkenteni. Ha ezt nem teszi, a szakadék olyan helyzeteket teremthet, amelyek a társadalmak szétszakadásához és válságokhoz, illetve esetenként forradalmakhoz vezetnek. Hogy az állam hogyan jut ilyen eszközökhöz és ezeket hogyan tudja a leghatékonyabban használni a szakadék csökkentéséhez, szerintem még a fejlettebb világ nagyobbik részében nem találták ki.

Valóban szükség lenne egy progresszív vagyonadóra?

Azt gondolom, ha már adózásról van szó, hogy a vagyonadó nem egy elvetendő ötlet, ha az államnak több anyagi forrásra van szüksége az egyes országokban. Sokkal fairebbnek és használhatóbb gazdaságpolitikai eszköznek tartom, mint például a jövedelemadót. Önmagában nem vagyok se vagyonadó-ellenes, se -párti. Az adott helyzetben kell egy országnak vagy kormánynak kitalálnia, hogy ha több eszközre van szüksége, azt milyen módon éri el úgy, hogy ez hatékony is legyen és ne torzítsa a gazdaságot, úgy, hogy ez elfogadható legyen a polgárai számára és úgy, hogy ebből a pénzből valami olyat csináljon, aminek általános össztársadalmi haszna van. A vagyonadó lehet egy jó eszköz. De ez helytől és időtől függ.

Milyen eszközöket lát hatékonynak az egyenlőtlenségek kezelésére, a fenntarthatóság figyelembevételével? Jó eszköznek tartja-e a devizák elinflálását?

Szerintem a legfontosabb eszköze az egyenlőtlenségek kezelésének az oktatás. Ez a ,,jó pap holtig tanul” típusú oktatás. Olyan oktatási rendszernek kell működnie egy sikeres országban, ahol a fiatalokat olyan tudásra képezik, amit utána tudnak használni. Én a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre jártam, 1976-ban végeztem és abból, amit ott megtanultam, nagyon kevés dolog az, amit ténylegesen használni tudtam a munkám során. Tehát nyilván olyan tananyagot kellene a gyerekek fejébe tölteni, amit, ha kijönnek az iskolából, használni tudnak. Ami pedig még fontosabb, hogy azt kell elsajátíttatni velük, hogy képesek legyenek újjászületni, újra kitalálni magukat: ha mondjuk megszűnik egy iparág és ezzel eltűnik az állásuk, akkor képesek legyenek egy új iparágban megtalálni a helyüket és megtanulni egy teljesen új szakmát és teljesen új tudást. Ahogy a technológiai fejlődés elképesztő mértékben gyorsul, úgy az emberek tudásának is hihetetlen módon kell megújulnia időről időre. Élethosszig tartó tanulásra és megújulásra kellene a gyerekeket ránevelni. Ez lenne szerintem a legfontosabb dolog, amit egy állam nyújthatna a polgárainak a jövőbeni egyenlőtlenségek csökkentése érdekében.

Úgy tűnik, mintha az elmúlt 20-30 évben az egyetemi diplomák értéke elinflálódott volna. Ma már a diákok egy hároméves egyetemi képzéssel nem kerülnek olyan magas állásba, pozíciókba, mint 30 éve...

Én nagyon sok embernek ajánlottam állást életemben és nagyon sokat felvételiztettem különböző munkahelyeken. Amikor munkatársat választottam, sosem az volt a legfontosabb kérdés, hogy milyen diplomával vagy vizsgával rendelkezett a jelölt. Mindig az ember karakterét próbáltam megbecsülni, időnként sikerült, időnként nem. Mindig azt gondoltam, hogy az ember attitűdje, viselkedése nagyon nehezen változtatható. Bármilyen szakmai tudás viszont tanulható, tehát nekem a személyisége az embereknek mindig sokkal fontosabb volt, mint hogy milyen diplomával vagy tudással rendelkeznek. Nyílván ez nem jelenti azt, hogy a tudás az nem számított, de két jól képzett szakember közötti választásban mindig a személyiség döntött.

Mik a tervei az EBRD-s mandátumának-szerződés lejárata utánra?

Jelenleg 65. évemben járok, ezért idén az EBRD-ből nyugdíjba megyek. Azért szeretnék, ha nem is teljes munkaidőben, de tovább dolgozni. Pillanatnyilag nézelődőm a piacon, hogy milyen lehetőségeim lennének. Szívem szerint egy nemzetközi bank vagy cég igazgatóságában szeretném hasznosítani a tapasztalataimat, amiket az elmúlt több mint 40 év alatt különböző szervezetek vezetésében sikerült összegyűjtenem. Majd meglátjuk, hogy sikerül-e ilyet találnom.

Simor András nagyon régen nem adott Magyarországon interjút. Gimnazistaként nagy köszönettel tartozom, hogy nekem adott, amikor ismeretlenül arra kértem egy levélben, segítse ezzel további tanulmányaimat. Barlai Olivér írása.

Cetelem MKB Cib További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A vártnál több befektetési jegyet cseréltek le a szuper államkötvényre?

A vártnál több befektetési jegyet cseréltek le a szuper államkötvényre?

Eddig is feltételezni lehetett, hogy részben befektetési alapok eladásából szabadítottak fel pénzt befektetők a kormányzat által ezerrel propagált Magyar Állampapír (MÁP) Plusz jegyzéséhez, de a ma közzétett legfrissebb adatok ezt a vélekedést megerősíteni látszanak. Az alapokból júniusban kivont 179 milliárd forint jelentős része az új szuper államkötvényben landolhatott.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?