Tényleg a magyar útról álmodnak a görögök, vagy nem is ugyanabból a gödörből jövünk?

A vándorgyűlésen Matolcsy György jegybankelnök párhuzamba állította a magyar és a görög gazdaság 2003 és 2008 közötti helyzetét illetve mostani állapotát - az eszmefuttatás lényege az volt, hogy míg a válság előtt a két ország egyforma problémákkal küzdött, mára elszakadt a két ország teljesítménye, természetesen Magyarország teljesít jobban. Megnéztük, mennyiben áll meg a párhuzam a két gazdaság között.

A két ország letérése a gazdasági egyensúlyi pályáról közel egy időben, a 2000-es évek elején kezdődött. A maastrichti kritériumokat akkor egyik ország sem teljesítette, de Magyarországnak erre nem is volt szüksége, miután még az Európai Uniónak is csak aspiránsa volt. Görögország ezzel szemben meghamisította a számokat, és így bejutott az eurózónába mindjárt az első körben. Ettől kezdve végképp nem gyakorolt fegyelmet.

Magyar előzmények

A magyar költségvetés a 2002-ben billent fel, majd az ezt követő években a Medgyessy-kormány nagymértékű költekezése és a bevételeket csökkentő intézkedései jelentősen megemelték a hiányt. 2006-ig, a következő választásokig elképesztő, 10 százalék körüli hiány alakult ki, meredek adósságnövekedés mellett. A második Gyurcsány-kormány a választási győzelem után azonnal bele is fogott ennek lefaragásába drákói megszorító intézkedésekkel, azonban ez népszerűségét végzetesen aláásta.

Mindazonáltal a folyamat haladt, és a helyzet már sokkal jobban állt, de az ország még igen sérülékeny volt, amikor a 2008-as válság beütött. Olyannyira, hogy a fizetésképtelenség réme fenyegetett, ezért azonnali megállapodás kellett az IMF-fel. Ezt utána óhatatlanul további kiigazító lépéseknek kellett követni, hisz a gazdasági visszaesés által az állami bevételek is csökkentek. Immár a Bajnai-kormányra maradt ezek elvégzése.

Az elmúlt 6 év

2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor a helyzet már sokkal jobb volt (a korábban 10 százalék körüli hiány már csak 4 százalék volt), de egyrészt az új kormányban felmerült az akkoriban követett egyik divatirányzat, az átmeneti költekezéssel való gazdaságélénkítés gondolata, másrészt a gyengébb eurózóna tagállamok pont emiatt a költekezés miatt kerültek nehéz, finanszírozhatatlan helyzetbe.

A befektetőket a két dolog egyidejűsége megrémítette, tőkekivonás indult, ezért a magyar kormánynak sokkal nagyobb válságkezelést kellett alkalmaznia, mint amit normál körülmények között az adott gazdasági helyzet indokolt volna.

Görög előzmények

Görögország a 2002 utáni éveket hasonlóan túlköltekezéssel töltötte, de szemben Magyarországgal, ezek nem álltak le 2006-ban, hanem folytatódtak a válságig, sőt egy darabig utána is. Olyan mérteket öltött a hiány és az adósság, hogy amikor kiborult a bili, látszott, hogy teljesen kezelhetetlen a helyzet, elképesztő mennyiségű európai pénz bevonásával lehet csak kezdeni valamit, és nagyon nehéz volt bármilyen ésszerű eszközt alkalmazni az egyensúly helyreállítására.

Elképesztő, de csalfa gazdagság

Magyarországgal szemben ugyanis, ahol a minimálbér akkor 250 eurónak felelt meg, és az átlagbérek is igen szerények voltak, Görögországban elszálltak a bérek és a nyugdíjak úgy, hogy azoknak már semmi közük nem volt a gazdaság teljesítményéhez. 2011-ben a görög bruttó minimálbér már 750 euró volt, az átlagbér pedig 1600 euró körül. Csak összehasonlításképpen:  görög minimálbér 7-szerese volt a bolgárnak, de ami lényeges: 3-szorosa a magyarnak és több mint kétszerese a lengyelnek, noha Görögország gazdasági teljesítménye akkor már nagyjából ezekkel az országokkal volt összemérhető.

Ami pedig különösen megdöbbentő: akkor a görög minimálbér és az átlagbér is 60-70 százaléka volt a fejlett nyugat-európai országokénak, vagyis szinte közelítette béreiket, miközben gazdasága a mi szintünkön volt. Ez pedig azt jelenti, hogy a bérek és nyugdíjak szintje fenntarthatatlan lett, hisz a gazdaság teljesítményéhez semmi közük nem volt. Ha nem lett volna euró, egyszerűen el lehetett volna inflálni a béreket és nyugdíjakat a kellő szintig, ami persze fájdalmas, de lélektani okokból könnyebben viseli a lakosság. Így viszont nem maradt más, mint a nominális bér-, és nyugdíjcsökkentés.

Sokkal nagyobb volt a görög baj

Nálunk ilyen probléma távolról sem volt, hisz a magyar bérek még gazdaságunk teljesítményének arányában is inkább alacsonyak voltak. A nyugdíjkasszával ugyan voltak gondok, de ezt egyrészt az előrehozott-, és rokkantnyugdíjak korlátozásával, másrészt a magánnyugdíj-pénztári rendszer megszüntetésével kezelte a kormány.  Ezen túlmenően a költségvetés hiányának csökkentésére már elegendőek voltak az unortodox eszközök, mint például a különadók. A jegybank monetáris politikája pedig lehetővé tette, hogy az államadósságon belül a forint finanszírozás aránya megnövekedjen, a devizafinanszírozás pedig lecsökkenjen.

Görögországban ezek az eszközök csak kis részben lettek volna elegendők. A túlköltekezés, a jövedelmek irreális nagysága és a teljes adósság olyan nagy volt, hogy csak két lehetőség maradt: drasztikus költségcsökkentés hatalmas európai hitelnyújtások mellett, vagy az eurózónából való távozás, és leértékeléssel, hatalmas inflációval az egyensúly gyors elérése. Utóbbi nem volt cél, így maradt az előbbi, ami természetesen roppant nehezen végrehajtható. A világtörténelemben talán még nem is volt példa arra, hogy egy ország így tudjon fedezetlenül költekezni, hisz ha saját valutája van, az már rég összeomlott volna. Most már az eurózóna is tanult az esetből, több ilyen feltehetőleg már nem is lesz.