3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A török hadsereg szíriai hadműveletei megszólalásra késztették mind az orosz, mind pedig a kínai diplomáciát
Kurd harcosnők. Forrás: Reuters

Oroszország reméli, hogy a török és a szíriai fegyveres erők nem kerülnek közvetlen konfliktusba Észak-Szíriában - jelentette ki Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes. Bogdanov elmondta, hogy kapcsolatfelvétel történt "mindenki között" ennek elkerülése, valamint annak érdekében, hogy a felek álláspontját összhangba hozzák a nemzetközi jog normáival és elveivel, valamint "számításba vegyék a folyamatba bevont összes fél jogos érdekeit".

A magas rangú diplomata ugyanakkor nem kívánta kommentálni a törökök és a kurdok közötti orosz közvetítés lehetőségével kapcsolatos értesüléseket. "Reméljük természetesen, hogy meg tudnak állapodni. Mindenkinek meg kell egyeznie a másikkal: a szíreknek a kurdokkal és a szíreknek a törökökkel" - mondta.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy változatlanul október 29-én tervezik a szíriai alkotmányozó bizottság első ülésének megtartását.

Hétfői híradások szerint a kurd vezetésű milíciák megállapodtak Damaszkusszal, hogy az október 9-én megindított török offenzíva megállítása érdekében szíriai kormányerők érkezhetnek a török határ térségébe.

Az egyezségnek megfelelően az Interfax hírügynökség szerint a szír csapatok bevonultak a Haszeke tartománybeli Tell-Tamír, a Rakka tartománybeli Tabku és az Aleppó tartománybeli Manbídzs városba. Korábban Recep Tayyip Erdogan török elnök kilátásba helyezte ez utóbbi település elfoglalását.

Peking a hadműveletek azonnali leállítására szólítja föl Ankarát

Kína felszólítja Törökországot, hogy állítsa le hadműveleteit Szíriában, és térjen vissza a problémák politikai úton történő megoldásának helyes útjára - jelentette ki Keng Suang kínai külügyi szóvivő.

Kína mindig is ellenezte a haderő alkalmazását a nemzetközi kapcsolatok terén, és azt tanácsolja az érintett feleknek, hogy tartsák magukat az ENSZ Alapokmányában foglalt iránymutatáshoz és alapelvekhez, valamint a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáihoz - fogalmazott a szóvivő, aki arra szólította fel a feleket, hogy a nemzetközi jog keretein belül kijelölt diplomáciai csatornákon keresztül keressenek megoldást a fennálló problémákra.    Keng úgy vélekedett: tiszteletben kell tartani, és meg kell óvni Szíria szuverenitását, függetlenségét és területi egységét.

Mindazonáltal - folytatta, - Szíriában továbbra is súlyos problémát jelent a terrorizmus, ráadásul a katonai akciók arra késztethették a terroristákat, hogy elmeneküljenek az országból. Az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet pedig kihasználhatja ezt az alkalmat arra, hogy újult erővel térjen vissza - mutatott rá a szóvivő, majd arra szólította fel Ankarát, hogy vállaljon felelősséget, és a nemzetközi közösséggel együtt vegye fel a küzdelmet a terrorizmussal szemben.

A hadművelet leállítására már az Európai Unió és az Egyesült Államok is felszólította Törökországot, Washington pedig hétfőn szankciókat vezetett be két török minisztérium és három tárcavezető ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG