5p
Csupán négy EU-tagállamot tudunk megelőzni a Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi listáján, a régió átlagát pedig mi húzzuk le. Magyarország versenyképessége romlott, minek köszönhető ez, miközben az ország "jobban teljesít"?

Három helyet rontott Magyarország a Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi rangsorában. 2013-ban hazánk a vizsgált 148 ország közül a 63. helyet foglalja el, ezzel az Európai Unió 28 országa közül a 24. A leszakadás durva, csak 4 tagállam van, aki mögöttünk van.

Az EU perifériájára szorultunk

Magyarország versenyképességi teljesítménye világszinten nem mondható ugyan rossznak, ám szűkebb régiónkat nézve ezt már nem mondhatjuk el. Hiába jók az ország hatékonysági tényezői, továbbra is komoly gondok vannak az innováció és az intézményrendszer területén.
Ez utóbbi hosszú évek óta megoldatlan probléma, amelynek eredményeképpen Magyarország már az Európai Unió perifériájára szorult. A magas adóelvonás, a magas kamatok és a nem hatékony kormányzati bürokrácia folyamatosan rontja az ország üzleti megítélését. Ehhez jön hozzá a korrupció, valamint a kormányzati intézkedések instabilitása. Ezek a tényezők a vállalati és lakossági élet mindennapjaira is kihatnak, és csak sovány vigaszt nyújt, hogy a környező országokban is hasonlóak a problémák.

A visegrádi országokkal (V4) összehasonlítva Magyarország nem nyújt kirívóan rossz teljesítményt, ám nem rendelkezik semmilyen versenyképességi potenciállal a régióban, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy a régióban egyetlen egy versenyképességi mutatóban sem sikerült hazánknak elsőnek lenni, ám 5-ben sikerült az utolsó helyet elérni (igaz, Szlovákiai ugyanúgy 5 mutató terén ért el legrosszabb eredményt, ám 2 esetben a legjobb lett).

Forrás: WEF. (A nagyobb érték a jobb. Minden sorban zölddel van jelölve a legjobb érték, sárgával pedig a legrosszabb)


Visszacsúszott a régió

Ami a visegrádi országokat illeti, a versenyképesség romlása itt is szembeötlő. Lengyelország az egyetlen tagállam, amelynek nem csökkent jelentős mértékben a pontszáma, a többi ország esetében azonban komoly mértékű pozícióvesztésről beszélhetünk. Ennek oka nagy valószínűséggel az, hogy a válság után nem sikerült az országok gazdasági szerkezetét úgy átalakítani, hogy az a hosszú távú növekedési pályára tudjon állni. Az ábrára pillantva látható a régió folyamatos versenyképesség-vesztése. Míg 2007-ben a V4 országok elhelyezkedése a 45. hely körül volt, addig 2013-ban már az 57. helyezés körül találjuk.

Forrás: WEF. Az alacsonyabb helyezés a kedvezőbb.



Kiknek a hátát nézzük?

Az élen nem történt változás, továbbra is Svájc számít az intézet szerint a világ legversenyképesebb országának, amit Szingapúr és Finnország követ. Németország két helyet javítva, idén a negyedik. A legkevésbé versenyképes EU tagállam Görögország (91.), Szlovákia (78.) és Románia (76.). A Visegrádi országok közül Csehország a 46. (7 helyet rontva), míg Lengyelország a 42., ezzel pedig a régió legversenyképesebb államává vált, helyet cserélve Csehországgal. A legtöbb helyet javító ország az EU-ban Málta (47-ről 41-re), valamint Horvátország (81-ről 75-re), míg a legtöbb helyet Csehország után Szlovákia (71-ről 78-ra), és Olaszország (42-ről 49-re) rontotta. Az új tagállamok közül Észtország számít a legjobbnak (32.). A következő ábrán Európa versenyképességi térképét látjuk, amin egyértelműen látszik a kelet-nyugat, valamint az észak és dél különbségei.

Magyarázat: a sötétebb szín a kedvezőbb.



Európa is leszakadóban

Az Európai Unió versenyképessége továbbra is elmarad a világ legfejlettebb részétől. Az EU28 versenyképességi pontszáma (4,7) jóval alacsonyabb, mint az Amerikai Egyesült Államok (5,48), valamint Japán (5,4) helyezése. A képet tovább árnyékolja, hogy a BRIC (Brazília, Oroszország, India és Kína) országok pontszáma (4,43) alig valamivel kevesebb, mint az Európai Unióé összesen. Ha csak az EU15-re nézzük meg ugyanezt, akkor kicsivel jobb a helyzet (5,01), ám míg így is messze elmarad az USA-tól és Japántól. Az új EU tagállamok versenyképességi pontszáma pedig 4,33 – rosszabb, mint a BRIC országoké. A világ összes többi országának (tehát az USA, Japán, EU és BRIC nélkül) átlagos pontszáma pedig 3,61.

Az Európai Unió egyetlen tényezőben jobb, mint legnagyobb versenytársai (USA és Japán), ez pedig meglepő módon a makroökonómiai mutatók terén mutatkozik meg. Habár az EU-t teljesítményét és megítélését jelentősen rontják déli tagállamai (különösen Görögország), aggregált makropénzügyi mutatói még így is jobbak, mint az Egyesült Államoknak vagy Japánnak. A Közösség problémái tehát inkább a többi versenyképességi pillérből származnak; jelentős az EU lemaradása az innováció, az üzleti komplexitás területén, ami nagyrészt annak tudható be, hogy Európában továbbra is jelentősek a területi egyenlőtlenségek (mind a jövedelemben, mind a termelésben), ami jelentősen csökkenti az EU piacméretét a versenytársakéhoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 13:54
A híradások ellentmondóak, de az biztosnak látszik, hogy találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban. 
Makro / Külgazdaság Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG