1p
Miután a kötelező tagdíjak megvonásával a magánnyugdíjpénztári szektor elveszítette társadalombiztosítási funkcióját, leegyszerűsítené és olcsóbbá tenné a rendszert a két pénztári forma összevonása – mondja a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója. A végtörlesztés után ebben az évben várhatóan megugranak majd a megtakarítások, de éles lesz a verseny értük.

A világgazdaságban még nem egyértelmű, hogy tartós fellendülési ciklus indult volna meg. Egymásnak ellentmondóak a gazdasági mutatószámok, némelyek javulásról, mások lassulásról árulkodnak. Ennek a befektetési piacokra is hatásai vannak, nagyok a kilengések, nagy volt a volatilitás az utóbbi időben- mondta el Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója sajtótájékoztatóján.

A kockázatkerülés eközben folyamatosan csökken, az eddig nagyon kis kockázatú, főleg német állampapírokba menekülő tőke elkezdett visszaáramlani kockázatosabb befektetésekbe, ennek köszönhető a magyar állampapírok iránt megnövekedett igény is. Ennek ellenére nem csökkentek lényegesen a hazai állampapír-piaci hozamszintek.

Tovább az abszol-úton

Nehéz a befektetőknek megfelelő portfóliót kínálni a változékony helyzetben, erre jók az abszolút hozamú stratégiák. Egyszer a részvény, máskor az árupiaci termék, megint máskor a kötvény jó, de a shortolásra is szükség lehet. A legnépszerűbbek az abszolút hozamú stratégiák között is az alacsonyabb kockázatúak, a Pioneer ügyfelei nem szeretik a nagy kilengéseket a hozamban, a veszteségeket rövidebb távon is nehezen tűrik. Inkább minden évben stabil 5-10 százalékos hozamot szeretnének – hangzott el.

A végtörlesztés és egyéb események tavaly átrendezték a hazai középosztály megtakarítási helyzetét, és még nincsen vége. Egyes adatok szerint 1355 milliárd forintot, a devizahitel-állomány 23 százalékát törlesztették, ennek jó részét megtakarításokból, készpénzből, külföldön levő megtakarításokból, csak kis részét hitelből. Jelentősen csökkent a lakosság devizahitel-állománya.

Agresszív betéti ajánlatok várhatók az idén

Ráadásul a magasabb jövedelmű középosztály számára az szja-változások is javították a rendelkezésre álló jövedelmet. A devizaadósság és a többi probléma átrajzolták a lakosság hitelekhez való hozzáállását is. Például a tandíjrendszer átalakítása ellenére, az ingyenes férőhelyek szűkülése és a kormány diákhitel-bővítési programja ellenére kevesebben jelentkeztek diákhitelért, a diákok nem akarnak eladósodni.

Ennek alapján úgy gondolják, hogy a megtakarítások, különösen a rendszeres megtakarítások iránti igény nőni fog 2012-ben, de ezekért nagyon erős lesz a verseny. A bankrendszer agresszív betéti ajánlatokkal van a piacon, a kormányzat is egyre jobban szeretne állampapírt a lakosság felé értékesíteni, az alapkezelők és a biztosítók is igyekeznek az elszenvedett nagy vagyonkiesést kompenzálni.

Várhatóan kevesen lépnek majd vissza az állami rendszerbe

Jelenleg a lakosság kockázatvállalási hajlandósága miatt a betétek a legnépszerűbbek, de kérdés, a bankoknak meddig kell sok forrás, mert a hitelezés nem bővül. A korábbi 150-160 körüli hitel-betét arány egyre jobban közelíti azt a 110-et, amit az osztrák jegybank előírt az osztrák tulajdonú anyabankok számára, mint elérendő cél. Ha a bankok nem tudják kihelyezni a betéteket, akkor nem lesz érdekük nagyon agresszív betétkihelyezésekkel próbálkozni a piacon.

Március végéig lehet visszalépni a magánnyugdíj-pénztári rendszerből az állami rendszerbe, de arra számítanak, hogy aki a maradást választotta, az ezt tudatosan választotta, így kevesen lépnek majd át. Egyelőre csak a bizonytalanság a biztos, ami nem segíti a döntéshozatalt. A magán- és önkéntes nyugdíjpénztárak megkülönböztetése anakronisztikussá vált, nem indokolja semmi a megkülönböztetést, erre a kormányzat részéről is voltak utalások. A magánnyugdíjpénztárak nagyon hasonlítanak úgy az önkéntes pénztárakhoz, mint a befektetési alapokhoz, megtakarítási programokhoz. Racionális lenne, ha a magánnyugdíj-pénztári pénzeket más formákba terelnék át, mint az önkéntes pénztárak vagy a NYESZ-számlák.

Jó lenne csökkenteni az adminisztrációs terheket

A magánnyugdíj-pénztárak, mivel kötelező járulékot a kormány többé nem szeretne átengedni a magánnyugdíjpénztári rendszerbe, elveszítették társadalombiztosítási funkciójukat, és az önkéntes pénztárakhoz idomult – hangzott el. Így leegyszerűsítené és sokkal olcsóbbá tenné a rendszert a két forma összevonása. A pénztárak vagyonkezelési tevékenysége pedig a befektetési alapokéhoz hasonlít, így logikus lenne a két ágazat szabályozásának közelítése egymáshoz. Jó lenne csökkenteni az intézmények bonyolultságát és adminisztrációs terheit, de az adókedvezmény és a költségek maximálása is szükséges.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A középiskolások megint megmutatták, mit tudnak a pénzügyekről
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 20:51
November 11-én folytatódtak a második fordulós küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen.
Személyes pénzügyek Nyugdíjasok és a személyi kölcsön: hogyan működik, és miért népszerű felújításra?
Gergely Péter | 2025. november 12. 15:01
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akkor, ha lakásfelújításról vagy korszerűsítésről van szó.
Személyes pénzügyek Orbán Viktor elárulta: jelentős döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:40
Meghosszabbítják a kamatstopot.
Személyes pénzügyek Kgfb: jó hír érkezett a magyar autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:24
November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány.
Személyes pénzügyek Fontost hír kaptak a nyugdíjasok – ez rengeteg embert érint
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:43
Jön a kiegészítés.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Tolna, Pest, Nógrád és Heves vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 17:48
Számít az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz az életbiztosítása havi díja, de nem a tényleges kor.
Személyes pénzügyek Újra reneszánszát éli a készpénz
Herman Bernadett | 2025. november 11. 17:21
A lakosság a legkényelmesebb és legbiztonságosabb fizetési módszernek tartja a készpénzt. A digitális megoldások sokak számára bonyolultak, a kiberbűnözőktől is tartanak az emberek. A mobilfizetést viszont egyre többen használják, minden banknál elérhető már az Apple Pay és a Google Pay is. 
Személyes pénzügyek Elszakadt a cérna, Alkotmánybírósághoz fordult az OTP
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 18:33
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP több más hitelintézettel közösen: az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló törvény Alaptörvénybe ütközésének megállapítását kérik, derült ki a bank hétfői közleményéből.
Személyes pénzügyek Az akciós betétekre is érdemes ránéznie annak, aki rövid távú megtakarításban gondolkodik
Gergely Péter | 2025. november 10. 14:26
A bankbetétekkel kapcsolatban a nullához konvergáló kamatok élnek a köztudatban, pedig a BiztosDöntés.hu adatai szerint több pénzintézetnél is elérhetők érdemi plusz hozamot hozó ajánlatok. Azoknak pedig, akik rövid távra fektetnék be a pénzüket, és mégis szeretnének hozamot elérni, a lekötött betét még mindig az egyik legjobb alternatíva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG