Komoly kockázatok az új devizaadós tervekben - mennyit ér egy svájci frank?

Rendkívül veszélyes vizekre evez a kormányzat azzal, hogy a devizahitelesek megmentése kapcsán át akarja írni az elévülés jogi rendszerét – figyelmeztetnek jogi szakértők. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint ugyan az elévülés szabályait „pontosan és precízen” meghatároznák, ám az eddig megismert elképzelések szerint az elévülés szabályai a még folyamatban lévő szerződések esetében nem is lennének alkalmazhatóak. Ez pedig – tekintettel, hogy a törvénymódosítás valamennyi, azaz nem csak deviza(alapú), hanem forintszerződésre, minden, a „törvény hatálybalépését megelőzően kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki”, azt jelenti, hogy például az évekkel korábban megkötött folyószámlahitel-szerződések esetében is jogalap képződne arra, hogy a bankok visszatérítsék a „jogtalan” kamatemelések kapcsán beszedett összegeket. Ebben az esetben meglehet, a jegybank által közölt 600-900 milliárd forintos tétel sem lenne elegendő arra, hogy a banki veszteségeket kompenzálja.

Más szolgáltatásoknál is?

Ráadásul – hívják fel a figyelmet a szakértők – ha egy fogyasztási szerződés esetében megnyílik egy rés az elévülés rendszerében, annak ellenére, hogy Magyarországon nincs precedensjog, akár több más fogyasztói szerződés (pl. közüzemi szolgáltatások) esetében vitathatóvá válhatnak a korábban hozott egyoldalú intézkedések. Mindezt arra lehet alapozni, hogy például a közüzemi szolgáltatások díjainak meghatározásakor, azon díjak emelésekor sem érvényesülhettek azok az alapelvek, amelyeket a mostani törvényjavaslat - a Kúria korábbi állásfoglalását átvéve. - a 4§ (1) bekezdésében felsorol annak kritériumaként, hogy az egyoldalú kamatemelések (szerződésmódosítások) tisztességesek-e. (Az alapelvek bizonyos része sokak szerint egyszerűen nem alkalmazható az olyan szerződéses jogviszonyra, mint például a kölcsönszerződés – ezt igazolta a Polgári Kollégium elnökének, Wellmann Györgynek is a jogegységi határozathoz fűzött véleménye, amely jelezte: a bíróság nem tudja mérlegelni bizonyos kamatemelések közgazdasági vagy banküzemtani jogosságát, erről a jogalkotó dönthet. Ebben a kérdésben egyelőre hiányzik a Magyar Nemzeti Bank véleménye a kérdésről.)

Ráadásul – miként erről ár korábban írtunk – ha a törvény megszületik, elvben minden lezárt szerződés esetén joga van a korábbi adósnak arra, hogy elszámolási pert kezdeményezzen.

A Kúriával is szembe megy a kormány?

Ugyancsak érdekes a Fidesz frakcióvezetőjének azon véleménye, amely szerint az árfolyamkockázat felelősségében a bankoknak és a hitelfelvevőknek kell osztozniuk. Ez egyrészt ellentmond a Kúria 6/2013-as jogegységi határozatának, amely ebben az egyetlen kérdésben – amennyiben az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás kielégítő volt – egyértelműsítette, hogy a deviza alapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződéseknél „az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait: a forint gyengülése az adós fizetési terhének növekedését, erősödése pedig a csökkenését eredményezi.”

Ki tehet a forint árfolyamáról?

Ráadásul, ha valamire a bankoknak sehogy, kiváltképp a tisztességtelennek mondott árfolyamrés, sem az egyoldalú kamatemelések révén nem volt ráhatásuk, az a forint árfolyamának kérdése. (Ide nem értjük most azokat az egyedi eseteket, amikor – mert erre is volt ritka példa – a bank a törlesztés napján az átlagosnál is jobban eltérítette a belső árfolyamokat – ráadásul ezt az anomáliát az árfolyamrés visszaírása rendezi.) A forint mindenkori árfolyamát a nemzetközi pénzügyi piacoknak a magyar gazdaság instrumentumainak erősségére, illetve a magyar gazdaságpolitika hitelességére vonatkozó álláspontja alakítja – vonatkoztassunk el arról, hogy ezek mennyire megalapozottak. Ez pedig, ha valakinek, hát a mindenkori kormányzatnak (jóllehet megörökölt) felelőssége.

Miért kell eltéríteni a piaci árfolyamot?

Az, hogy az árfolyamkockázat kezelése időről-időre felvetődik annak köszönhető, hogy ennek rendezése nélkül az adósok – hiába hallható az átlagszerződésenként akár milliós összegű visszatérítésről is szó az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések kapcsán – igazán érdemi tehercsökkenést nem érzékelhetnek. A Magyar Nemzeti Bank tavalyi tanulmánya kapcsán a törlesztési árfolyam megugrásának 70 százalékáért a forint árfolyamának elszállása tehető felelőssé.

Önellentmondás

Érdekes módon a mostani törvényjavaslat indoklása is megkérdőjelezi azt, hogy az árfolyamkockázat kezelésében a piaci áraktól drasztikusan eltérőt lépjen a kormányzat. A jogalkotók ugyanis azzal – az ésszerű – indokkal zárják ki, hogy a mostani intézkedések és visszaírás a végtörlesztéssel élőkre is érvényes legyen, mivel akkor a lehetőséggel élők „számára az akkori piaci feltételeknél, az eredeti szerződéses kötelezettségnél kedvezőbb feltételekkel — pl. а tényleges piaci árfolyamoknál kedvezőbb árfolyamon — került sor” a végtörlesztésre. Ha a mostani jogszabállyal elszámolt árfolyamrés- és egyoldalú kamatemelés után az adósok még az árfolyam-változás hatásai esetében is visszatérítést kapnak, akkor a fenti érvek már nem állnak meg.

Mindezek tetejébe pedig ott az az eddig nem változott kormányzati álláspont, amely szerint a deviza(alapú) hitelesek összességében nem járhatnak jobban, mint a forint hitelt felvevők. Ez pedig a korábbi számítások szerint a svájci frank hitelek esetében átlagosan 206 forint körüli átváltási árfolyamot feltételezett – még jóval a mostani döntések előtt és a teljes hitelállományra vetítve. Az árfolyamrés- és az egyoldalú kamatemelések visszaírása után ez az érték szinte bizonyosan 225-230 forint fölé emelkedne. Ez a szint ugyanakkor ismét azzal járna, hogy a hitelfelvevők nem éreznék "érdeminek" a segítséget, a devizahitelezés utóélete továbbra is politikai kérdés maradna.