5p
Nagy csinnadrattával jelentette be a Magyar Nemzeti Bank néhány hónapja, hogy bevezeti a "fogyasztóbarát" lakáshitel minősítést, amelytől azt reméli, hogy a bankok árversenybe kezdenek, a hitelfelvevők pedig tudatosabbá válnak. Az első ajánlás már június közepén érkezhetett volna, azonban egyelőre csend van a konstrukció körül. Megkérdeztük hát a bankokat, hogy mikor jöhetnek az első, csinosított lakáshitelek.

Már az első hírek megjelenésekor jelezte több bank is, hogy készül pályázni az MNB fogyasztóbarát lakáshitel minősítésére. Ehhez komoly kritériumoknak kell megfelelni, ami sok lakáshiteles esetében jelenthet olcsósodást, ha élnek a hitelkiváltással, bár a bankok már akkor közölték: az egyik legfontosabb feltétel, a kamatfelár tekintetében eddig is a jegybank által elvárt szint alatt volt a legtöbb hiteltermék. De mik is a legfontosabb kritériumok:

  • Kizárólag annuitásos törlesztés (egyenlő havi törlesztőrészletek) megengedett.
  • A kamatperiódus hossza 3, 5, 10 év lehet, vagy a futamidő végéig rögzítik a kamatot.
  • A hitelbírálati határidő az értékbecslés rendelkezésre állásától számított  maximum 15 munkanap.
  • A folyósítási határidő a folyósítási feltételek teljesítésétől számított 2 munkanap
  • A hitelező által választott referenciaértékhez viszonyított kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5 százalékpontot.
  • A folyósításig felmerülő és az előtörlesztéshez kapcsolódó díjak maximáltak:
    • Folyósítási díj: maximum a hitelösszeg 0,75%-a, de legfeljebb 150 ezer forint.
    • Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1%-át, lakástakarék-pénztári betétből pedig a szerződés szerint elérhető megtakarítás, a hozzá kapcsolódó állami támogatás és az azokra jóváírt kamat mértékéig az előtörlesztés díjmentes.

Az kiderült, hogy ezeknek a feltételeknek részben már több hitelintézet is megfelel, ám a hírek szerint mégsem tolonganak a jegybanki plecsniért. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi állhat a háttérben, mely intézetek készülnek minősített termékekkel, és miben látják a versenyt, ha első ránézésre uniformizált ajánlatokat kaphatnak így az ügyfelek.

Nagyjából egybehangzó volt a vélemény, hogy jelenleg is óriási a piaci verseny, de senki sem zárta ki, hogy még tovább erősödhet, ami az hiteldíjak csökkenéséhez vezet majd. Azonban a verseny másik jelentős részét nem az árak, hanem az adminisztrációs folyamatok felpörgetése és olcsósítása, díjmentesítése hozhatja a pénzintézetek szerint.

Akik készülnek pályázni, vagy már meg is tették a válaszok alapján:

  • UniCredit Bank
  • MKB Bank
  • K&H Bank
  • OTP Bank
  • Budapest Bank
  • Raiffeisen Bank
  • Sberbank
  • Gránit Bank

Senki sem akar első lenni?

Június elsejétől lehetett pályázni az MNB-nél, és már előtte jelezte több bank, hogy elsőként akarja megszerezni a minősítést, ami azt jelenti, hogy a jegybank 15 napos elbírálási idejével már a piacon kellene lennie az első ilyen terméknek. Azonban forrásaink szerint több okból is csak őszre várható a fogyasztóbarát roham: érthető módon senki sem akar bevállalni első körben egy hatalmas buktát azzal, hogy olyan termékkel pályáz, amit visszaküldhet a jegybank. Ha a fogyasztókban az a PR-üzenet marad meg, hogy egy pénzintézet nem tudott fogyasztóbarát hitellel előrukkolni, az csúnyán mutathat majd a kamatbevételeknél is.

Másrészt a válaszokból kiderül: több bank is arra vár, hogy a jegybank tisztázzon néhány kérdést, például azt, hogy a maximális 3,5 százalékos kamatfelárat milyen mutatóhoz, milyen referenciaértékhez kell nézni? Az úgynevezett BIRS rátáinak átlagához, vagy az ÁKK által közzétett állampapír referenciakamatok átlagához például?

Egyelőre tehát a bankok tisztázni akarják a körülményeket, mielőtt leadnák a pályázatokat, egyes forrásaink viszont arra panaszkodnak, hogy éppen a szigorú kritériumok ölik majd meg a versenyt, mivel hitelt ilyen jó kondíciókkal eddig csak a legjobban fizető hitelesek kaphattak, nekik viszont már megadták ezt a bankok, így egymás elől is nehéz lesz elcsenni az ügyfelet.

Egy másik válaszadó szerint éppen ezen, a kockázatvállaláson múlhat majd a verseny: ha lesz valaki, aki hajlandó a rizikósabb ügyfeleknek is adni a fogyasztóbarát lakáshitelből, az nagyot nyerhet, és persze bukhat is nem fizetés esetén.

Érdemes váltani?

Megoszlanak arról a banki vélemények, hogy mennyire pöröghetnek fel a hitelkiváltás: az egyik nagy pénzintézet szerint abszolút nőhet azon ügyfelek száma, akik olcsóbbra cserélik majd a lakáshitelt, de volt olyan versenytárs, amelyik szerint nem senki sem fogja bevállalni a hosszadalmas átfutási időt ilyen alacsony kamatkörnyezetben, ami miatt csak alig-alig csökken majd a törlesztő. Összességében élénkülésre számítanak a hazai pénzintézetek.

Kicsi kamat, kicsi pénz

Az eredményekre vonatkozóan a válaszadók vagy nem mertek találgatásokba bocsátkozni a végső feltételrendszer ismeretének hiányában, vagy azt közölték, hogy számítanak az összkamatbevételek csökkenésére.

A még inkább kiéleződő versenyben a többletszolgáltatások, az ügyintézés minőségének javítása is csak viszi majd a pénzt egyes válaszadók szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG