4p
Óriási botrány van a Bayer részvényesi közgyűlésén Németországban, miközben odakint a környezetvédők tüntetnek. A kisbefektetők mellett a nagybefektetők is idegesek, mert a részvény 40 százalékkal esett közel egy év alatt, a Monsanto felvásárlása óta. A vezetéstől végre lépéseket követelnek. A Monsanto glyphosat nevű vegyszere miatt perlő rákbetegek száma 13 ezer fölé emelkedett.
Betelt a méregpohár (Forrás: madmaxer / 123RF Stock Photo)

Nem sűrűn fordul elő, hogy egy részvénytársaság közgyűlésén döglött méhek várják a résztvevőket. Ma mégis ez történt, a Bayer közgyűlése előtt demonstrálók ezt szórták a bejáratnál a járdára. De nem csak ők dühösek, hanem lassan szinte mindenki, aki a Bayer-Monsanto friggyel kapcsolatba került.

A kis– és nagyrészvényesek fő problémája természetesen az, hogy a történelmi rekordok közelében levő tőzsdeindexek ellenére a Bayer-részvények árfolyama gödörben van. Olyannyira, hogy ma a cég közgyűlésén Werner Baumann, a Bayer igazgatóságának elnöke ezért külön bocsánatot is kért.

A részvények az utóbbi egy évben értékük hozzávetőleg harmadát veszítették el, a Monsanto felvásárlása óta pedig mintegy 40 százalékkal süllyedtek, 100 euró feletti árról a mai 62 euróra. Ma egyébként másfél százalékos pluszban vannak.

Bayer-árfolyam (Stockcharts.com, USA dollárban)

Már a nagyok is idegesek

Ugyanakkor a cég vezetője, akit Mister Glyphosat-nak is csúfolnak a háta mögött, védi a mundér becsületét, és továbbra is jó, stratégiai jelentőségű döntésnek tartja a Monsanto felvásárlását. Sokan mások kevésbé, mert a glyphosat nevű gyomirtó vegyszer használata miatt az USA-ban már 13 400 személy indított pert a konszern ellen. Leginkább rákbetegek hibáztatják a vegyszert betegségükért.

Ez a Bayer tőzsdei kapitalizációjából (az összes részvény összesített tőzsdei értékéből) nem kevesebb, mint 30 milliárd eurót semmisített meg a Teleboerse.de szerint. Ez nem csak kisbefektetőknek fáj, a Blackrock, a Deka és az Union Invest vagyonkezelő óriások, valamint a részvényesek egyes csoportjait képviselő letétkezelők (proxyk), az Adviser ISS és a Glass Lewis is lépéseket követelnek. (Megtagadni készülnek a felmentvényt az igazgatóságtól a közgyűlésen.) A Blackrock alapkezelő 6,5 százalékkal a cég messze legnagyobb részvényese.

Egy per 80 millió dollár?

A Bayert már két esetben elmarasztalták a bíróságok, de nem jogerősen, további ellenlépéseket tettek. A cég váltig állítja, hogy nem a vegyszer okozta az emberek betegségét. Március végén egy 80,3 millió dolláros kártérítést ítéltek meg ellenük – egyetlen egy felperes javára.

A cégvezetés a fúziótól 2022-ig évente egymilliárd eurós megtakarítást remél. De azt állítják, hogy már most is profitábilisabbak, mint a konkurensek. Még novemberben bejelentették, hogy globálisan 118 ezer dolgozóból 12 ezret építenek le. Ebből friss becslések szerint 4500 Németországra esik, elbocsátásokra azonban itt 2025-ig nincs módjuk. Ehelyett békés úton csökkentik a létszámot, vagyis a távozók, nyugdíjazottak helyett nem vesznek fel új embereket, vagy közös megegyezést hoznak tető alá. A legtöbb munkahely az adminisztrációban vagy az informatikában szűnik meg.

Az elszámolás napja

A Frankfurter Allgemeine Zeitung helyszíni tudósítása a “elszámolás napja” címet viseli, mert sok elégedetlen részvényes tartogatta haragját mára. A cikk szerint cseppet sem hagyományos közgyűlés a mai. Miközben 47 részvényes kért szót odabent már rögtön az elején, odakint a környezetvédők tartottak nagy tiltakozó menetet.

“Herr Baumann, Herr Wenning, húzzák végre ki a szekeret a kátyúból” – kiáltotta az egyik hozzászóló, a kisrészvényeseket képviselő DWS szervezet képviselője a cég vezetőinek. A közgyűlés a hírek szerint a hozzászólók nagy száma miatt pénteken késő estébe is nyúlhat majd.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40560 41850 +3,33% 0 0 28 597 009 380 HUF 2026-10-12 17:11:33
MOL 4976 4810 5055 -1,56% 0 0 4 212 263 262 HUF 2026-10-12 17:10:00
MTELEKOM 2530 2526 2562 -1,25% 0 0 1 526 683 374 HUF 2026-10-12 17:06:01
RICHTER 12350 12280 12440 0,00% 0 0 2 058 850 920 HUF 2026-10-12 17:05:02
OPUS 237 235 254 -5,75% 0 0 37 510 785 HUF 2026-10-12 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális erősödés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
Részvény / Deviza / Áru A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 17:40
3,33 százalékkal emelkedett az OTP-részvények értéke hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:52
3,23 százalékos emelkedéssel messze az OTP a legjobban teljesítő vezető részvény hétfőn, eközben a Mol-papírok értéke 1,4 százalékot csökkent.
Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG