2p
Komoly tartalék van a jövő évi költségvetésben, így akár konzervatívnak is lehet tekinteni a büdzsét. Ugyanakkor a kormány viszonylag optimista a növekedési kilátásokat illetően, ez viszont kockázatot jelent a pénteken elfogadott jövő évi költségvetésben. Mi várható a jegybankoktól, merre mozdulhat a forint árfolyama, és milyen újdonságok vannak a kriptodevizák piacán. Többek között erről beszélt kollégánk a Trend Fm műsorában.

Király Béla, az Mfor.hu és a Privátbankár.hu szakújságírója a Trend Fm Reggeli Monitor című műsorában beszélt a tőke- és pénzpiaci kilátásokról.

Továbbra is a költségvetési fegyelem jellemzi a büdzsét, a 2020-as évi esetén a GDP 1 százalékában határozta meg a hiánycélt, ami történelmi cél, hiszen ennél soha nem volt alacsonyabb a deficit. Ráadásul jelentős tartalékot is terveztek a büdzsébe, amelyet csak abban az esetben lehet felhasználni, ha sikerül a tervezett hiány alatt zárni. Ezek mindenképpen optimizmusra adnak okot a jövő évi költségvetés kapcsán, ahogy az is tény, hogy az utóbbi években soha nem hagyták elúszni a költségvetést, évről-évre fegyelem jellemzi a területet. Vannak persze kérdőjelek, hiszen egyes elemzők szerint a várt 4 százalékos növekedés túl optimista. Emellett a kormány által várt infláció sem biztos,  hogy teljesül.

Sok múlik a világ nagy jegybankjain, amelyek további gazdaságösztönző intézkedéseken dolgoznak. Persze a jegybankoknak a gazdaságpolitika támogatása mellett a pénzügyi rendszer biztonságára is ügyelniük kell. Ebben a szerepében nyilatkozott a múlt héten a Fed első embere, Jerome Powell, aki a kriptodevizákkal kapcsolatos kockázatokra és szabályozási hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Ennek apropóján pedig azt is jelezte, hogy jó lenne, ha a Facebook nem indítaná el jövőre a tervezett kriptoeszközét, a Librát.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41490 41190 41690 -0,58% 41460 41490 1 829 230 330 HUF 2026-04-30 09:32:25
MOL 4056 4048 4084 +0,30% 4050 4062 308 648 006 HUF 2026-04-30 09:31:59
MTELEKOM 2476 2476 2500 -0,24% 2476 2486 97 521 992 HUF 2026-04-30 09:32:11
RICHTER 12750 12720 12800 -0,16% 12720 12750 92 784 520 HUF 2026-04-30 09:31:17
OPUS 298 295 299 +1,53% 295 299 4 122 178 HUF 2026-04-30 09:31:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG