3p
Ezt Amin Nasser, a Saudi Aramco elnök-vezérigazgatója jelentette be. Cége a kapacitását a felére volt kénytelen csökkenteni a szeptember 14-ei attakok hatására. A szaúdi olajkitermelő feje egyúttal azt is elhintette, hogy végre megvalósítják a már 2016 óta csőben lévő tervüket, s még ez év végéig a rijadi tőzsdére viszik a céget, igaz, egyelőre csak a részvényeik 1 százalékát.
(Fotó: 123rf.com)

November végén már naponta 12 millió hordó olajat hoz a felszínre a Saudi Aramco, szemben a szeptember végi 11,3 millióval. Ez a maximális kapacitása, ami hosszabb távon fenntartható – jelentette ki Amin Nasser elnök-vezérigazgató a CNBC riporterének egy londoni konferencián.

A növelés bejelentése abból a szempontból lényeges, hogy Szaúd-Arábia a folyékony arany legnagyobb exportőre, s az OPEC-en belüli és azon kívüli termelők megállapodásának részeként eddig jóval 12 millió hordó alatt tartotta a napi teljesítményét, annak érdekében, hogy gátat vessen az árcsökkenésnek.

Végre meglehet az IPO?

A szeptember közepi támadások az elnök-vezérigazgató szerint nem veszélyeztették a Saudi Aramco tervbe vett nyilvános részvénykibocsátását, sőt még meg is erősítették e szándékot. Pedig a cég IPO-ját már többször is elhalasztották 2016-től, vagyis azóta, hogy az először szóba került. Most Nasser azt mondta, „bármikor készen állunk, amikor a tulajdonosok az áldásukat adják a tőzsdei bevezetésre”. A hírek szerint október végére készülhet el a nyilvános részvénykibocsátási tájékoztató.

Az Aramco összességében mintegy 5 százalékos pakettjét értékesítheti a rijadi tőzsdén, ebből 1 százaléknyit még 2019 vége előtt, további 1 százaléknyit pedig 2020-ban. Mohammed bin Salman királyi herceg 2 ezermilliárd dollárra becsüli a cég értékét, az elemzők ennél pesszimistábbak, ők 1500 milliárdot mondanak.

Az IPO sikere persze részben az olajártól függ, amely egy év alatt mintegy 30 százalékkal ment lejjebb, dacára a Perzsa-öbölben meglévő geopolitikai feszültségeknek. A nemzetközi olajpiacon benchmarknak számító – és a hazai üzemanyagárak meghatározásánál is figyelembe vett – északi-tengeri Brent típus hordója szerda délután valamennyivel 59 dollár alatt cserélt, több mint 1 százalékkal magasabban, mint kedden. Ám az még így is olcsóbb, mint volt az Aramco elleni támadások előtti napon.

Cél a diverzifikáció

Nasszer szerint sok tényező hat manapság az olajárra, közöttük is mindenekelőtt a világgazdaság helyzete. „Úgy vélem, a piac meglehetősen elégedett azzal, ahogyan a Saudi Aramco reagált a támadásokra, ám ezt felülírhatja az USA és a Kína közötti kereskedelmi vita” – mutatott rá egy jelentős árbefolyásoló faktorra a cég elnök- vezérigazgatója. Hozzátéve, az olajkészlet elegendő a piacon.

Szeptember végén a Fitch Ratings leminősítette Szaúd-Arábia adósbesorolását, a Perzsa-öbölben jelentkező geopolitikai kockázatokra hivatkozva. Ez azért volt fájó a közel-keleti országnak, mert a Vision 2030 nevű hosszú távú programja keretében éppen befektetőket keres, hogy az eszközeit az olaj mellett más befektetési termékekkel diverzifikálja, s függetlenítse magát az energiaipari bevételektől. Ennek érdekében dollárban denominált iszlám kötvények kibocsátására készül, s e program része lehet a Saudi Aramco IPO-ja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG