3p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tegnap váratlanul lazára váltotta monetáris politikáját, így az amerikai kötvényhozamok meredek zuhanásba kezdtek, ma az európaiak is szakadnak.

Tegnap sor került a Fed kamatdöntő ülésére, ahol a döntéshozók minden korábbi várakozáshoz képest sokkal jobban megijedtek az esetleges gazdasági lassulástól. Így egyrészt az idei évre töröltek minden további kamatemelést, másrészt, és ez még döntőbb, már idén abbahagyják az eszközvásárlási program során a jegybankhoz került rengeteg államkötvény és jelzálogpapír visszabocsátását a piacra.

A papírok visszabocsátását, vagyis a korábban a piacra pumpált pénz fokozatos visszavételét 2017 őszén kezdték meg, jelenleg havi 50 milliárd dolláros ütemben folyik. Korábban az volt a terv, hogy a piacra került több mint 4000 milliárd dollárból (ami egyben a jegybanki mérleg), nagyjából a felét visszaveszik, eddig azonban csak 500 milliárdig jutottak. Májusban 30 milliárdra csökkentik a havi ütemet, szeptemberben pedig be is szüntetik a programot.

A piacon így beláthatatlan ideig marad a rengeteg plusz likviditás, a pénz továbbra is keresni fogja a helyét, vadászni fognak a befektetők a hozamra, és ez a kötvénypiacon máris érezhető: a 10 éves amerikai államkötvény hozama éves mélypontra, 2,52 százalékra süllyedt.

10 éves amerikai államkötvény hozama

Ez a szint azonban még mindig vonzó ahhoz képest, amit a kockázatmentességben Amerikával összemérhető európai országok kötvényei produkálnak. Az eleve hihetetlen mélységben lévő hozamok máris tovább estek: a német 10 éves államkötvény mindössze 0,05 százalékos, azaz öt tízezrelékes hozammal forog, lássuk be, ez már lényegében maga a nulla. Mintegy 0,36 százalékra csökkent az osztrák, 0,42-re a francia, 0,25-re a holland hozam, ezek sem valami vonzó befektetések 10 éves távra.

A részvénypiacok nem reagáltak érdemben a fejleményekre: miután több jegybanki pénz nem érkezik, a felfelé vezető út limitált, miután azonban a pénz kivonása is abbamarad, a komolyabb esés valószínűsége is csökken, legalábbis a monetáris politika oldaláról, így a befektetők még találgatják, mi lehet az irány.

A hazai börzén mérsékelt esés mutatkozik, a BUX 0,3 százalékot csökken, leginkább a Richternek köszönhetően, amely egy százalékot esik 5160 forintig. A Mol fél százalékkal csökken 3350 forintig, a Telekom 0,7 százalékkal 469 forintig, az OTP azonban tartja magát a magasban, 12 830 forinton.

A tegnapi nagy zuhanás után ma is 13 százalékkal esik 3700 forintig a 4iG, a legújabb Mészáros-részvény, amely elképesztő emelkedést produkált az elmúlt hónapokban, a csúcson viszont a cég jókora adag saját részvényt adott el.

Gyengül a forint: a tegnapi 312,60-as legjobb érték után most 314,50 az eurónkénti érték, nem kizárt, hogy sor kerül a 315-ös szint visszatesztelésére is. A hazai valuta gyengülése tegnap akkor indult, amikor kiéleződött a Fidesz és az Európai Néppárt vitája, este azonban úgy tűnt, megnyugodott a piac, amikor végülis mindenkinek elfogadható megoldás született.

A mai gyengülés összefügghet még ezzel is, közvetve a Fed döntésével is, de elképzelhető, hogy egyszerűen csak a már időszerűvé vált korrekció zajlik.

Euró/forint
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26950 26530 26950 +2,08% 0 0 12 186 856 480 HUF 2025-05-09 17:08:41
MOL 3068 3026 3068 +2,27% 0 0 1 635 645 780 HUF 2025-05-09 17:06:01
MTELEKOM 1650 1620 1654 +0,98% 0 0 1 466 929 726 HUF 2025-05-09 17:06:23
RICHTER 10850 10760 10880 0,00% 0 0 923 191 400 HUF 2025-05-09 17:05:08
OPUS 556 552 560 0,00% 0 0 30 540 746 HUF 2025-05-09 17:06:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vidám nap volt a pesti tőzsdén, megint összejött egy történelmi csúcs
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 19:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1333,65 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 18:16
Végre érdemi erősödést láttunk.
Részvény / Deviza / Áru A Mol nagyobb, az OTP kisebb, az infláció szomorú meglepetést okozott
Eidenpenz József | 2025. május 9. 12:26
A Budapesti Értéktőzsde két zászlóshajója is jelentett, mindkettő pozitív fogadtatásra lelt. Az inflációt azonban inkább kellemetlen meglepetésként értékelték az elemzők. A forint átmeneti gyengülés után erősödni kezdett, a bitcoin százezer dollár felett forog, a hányatott sorsú ether pedig valósággal felrobbant.
Részvény / Deviza / Áru Csak nézünk, mint a moziban, mit csinál a forint az euróval és a svájci frankkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 07:53
Az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frankkal szemben viszont erősödött csütörtök estétől péntek reggelig.
Részvény / Deviza / Áru Ha jó áron akar eurót venni, várjon reggelig
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:07
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,24 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel, 92 728,02 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Hogyhogy esik a bitcoin, ha az a digitális arany?
Eidenpenz József | 2025. május 8. 15:01
A bitcoin idén csúnyán lemaradt az aranytól, és miközben a sárga fém új és új rekordokat döntögetett, a digitális eszköz megnézett néhány csúnya gödröt. Mi lehet ennek az oka? Miért nem sikerül felbeszélnie a kriptók árfolyamát a Trump-családnak? Mi lehet a kiút az oldalazásból?
Részvény / Deviza / Áru Felfedi a lapjait az OTP, ezért lett felülteljesítő Németország
Eidenpenz József | 2025. május 8. 12:54
A tőzsdék jó hangulatban vannak csütörtökön délben, Budapesten azonban a gyorsjelentési szezon első napja előtt visszafogottak a befektetők. A forint is gyengül, 406 közelében jár az euró.  Pesszimista az egyik brókercég, mintha túljutott volna a magyar piac a zenitjén az eredménytermelő képesség terén. Újra majdnem százezer a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Az éjszakai birkózásban csak a svájci frankot tudta lenyomni a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 07:49
Idén kereken 10 százalékot erősödött a forint a dollárral szemben – de csütörtök reggelre csak a svájci frankkal szemben tudott vitézkedni a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Meglepő dolgot produkált a forint szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:46
Erősödött a dollárral és az euróval szemben is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG