3p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ma tartotta a közgyűlését az OTP, ahol döntöttek az osztalék megemeléséről. A bank tavaly igen jó évet tudhatott maga mögött, a részvény árfolyama is nagyot emelkedett. A papír európai összehasonlításban nem olcsó, de ha sikerül fenntartani a jelenlegi növekedést a banknál, tartósan magasan maradhat.

Rekord eredmény

Az OTP Bank tavaly 284 milliárd forintos, minden korábbinál magasabb eredményt ért el. Ennek oka a kiváló makrogazdasági környezet, illetve a kockázati költségcsökkentés (ez átmeneti tételként jelenik meg), valamint az adócsökkentés: a társasági adó 19-ről 9 százalékra mérséklődött. Ugyanakkor fennáll még a bankadó, ami az OTP esetében tavaly 15,8 milliárd forint. Más országokban már kivezették a bankadót, Csányi Sándor elnök-vezérigazgató reméli, hogy ha egyelőre meg nem is szűnik, tovább csökkenhet a hazai bankadó mértéke.

A bank tőkearányos nyeresége 22,4 százalék, ezzel bőségesen sikerült túlteljesíteni a korábbi célokat. Az orosz és az ukrán banknál is jó a tőkearányos nyereség, ami azért örvendetes, mert korábban az orosz gazdasági válság és az orosz-ukrán háborús helyzet miatt a két bank erősen veszteséges volt. A térségbeli bankokkal összehasonlítva az OTP-nél a második legnagyobb a tőkére vetített megtérülés, csak az orosz Sberbank volt ennél nagyobb a Bloomberg listája szerint.

Kamatmarzs, költségek

Ami kedvezőtlen a bank részére, az, hogy folytatódott a nettó kamatmarzs csökkenés, de hát ez együtt jár a rendkívül laza monetáris politikával, a rendkívül alacsony kamatszinttel. A bank várakozásai szerint ez a folyamat idén is kitart, viszont később, ha normalizálódni kezd kamatszint, megindulhat a javulás. Kedvező a banknál, hogy a nemteljesítő hitelállomány aránya csökken, csoportszinten tavaly 9,6 százalék volt, Magyarországon 6,4 százalék.

Az OTP nem tud költségcsökkentést végrehajtani, elsősorban a bérnövekedés miatt. A marketing költségek is növekedtek, és a tervek szerint idén 6 százalékos lesz a költségnövekedés, főleg a béremelések, valamint a digitalizáció fejlesztése miatt.

Osztalék

A bank 61 milliárd forint kifizetését javasolta osztalékként, ami 15 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ez részvényenként 219 forint, de tekintettel arra, hogy a bank tulajdonában lévő sajátrészvények utáni osztalékot is a részvényesek között osztják fel, a valóságban 221 forint körül lesz. A jelenlegi részvényárfolyam mellett ez nagyjából 2 százalékos osztalékhozam.

Csányi Sándor elmondta: időről időre felmerül a kérdés, hogy miért nem fizetik ki a nyereség nagyobb hányadát osztalék gyanánt, a válasz az, hogy a rendelkezésre álló tőkét mindaddig további bankok vásárlására fordítják, amíg ez ésszerű befektetésnek tűnik a jövőbeni növekedés szempontjából.

Árfolyam

Ami a bank részvényének értékeltségét illeti, az egy részvényre jutó tőkeérték P/BV 2 fölötti értékével az egyik legnagyobb Európában, vagyis a befektetők magasra értékelik a bankot. A piaci kapitalizáció is igen magas, 10 milliárd euró, az OTP-t csak a KBC és az Erste előzi meg.

OTP, egy év

Ha az OTP fenn tudja tartani a magas eredményt, sőt növelni is tudja, akkor kevésbé tűnik drágának a részvény, persze a legfontosabb tényező a részvénypiacok nemzetközi trendje. Ez pedig 9 éve emelkedő, ha komolyabb visszaesés következik be, az óhatatlanul érintheti a legnagyobb hazai részvényt. Mindenesetre amíg az ár 11 ezer forint fölött van, technikailag stabil a papír.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34100 34060 34360 -0,44% 0 0 5 888 247 150 HUF 2025-12-05 17:11:27
MOL 2950 2950 3000 -0,34% 0 0 747 792 952 HUF 2025-12-05 17:06:49
MTELEKOM 1744 1742 1754 -0,34% 0 0 305 749 644 HUF 2025-12-05 17:08:42
RICHTER 9620 9585 9665 -0,41% 0 0 1 841 614 380 HUF 2025-12-05 17:05:29
OPUS 538 521 549 +1,89% 0 0 168 938 185 HUF 2025-12-05 17:06:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Madárként dalolt a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 19:01
A magyar deviza erősödött a pénteki bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Elérte a nihil a pesti parkettet – alig történt valami
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 18:45
A BUX 465,8 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel 108 922,07 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Visszafogott emelkedéssel nyit Amerika
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 16:10
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richtert zörgette meg az őszi szellő
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 14:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,11 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és Telekom részvényesei egyelőre örülhetnek
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 11:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,11 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A kapitalisták ma is gőzerővel adják-veszik a részvényeket
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 09:26
Érkeznek a hírek a budapesti tőzsdéről.
Részvény / Deviza / Áru Nyugtalanul kezd fészkelődni, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 06:31
Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megint kizárták valamiből a Revolut magyar ügyfeleit
Eidenpenz József | 2025. december 5. 05:51
A piacvezető Uniswap kriptovaluta-váltó alkalmazásban mostantól a Revolut segítségével is lehet fizetni a kriptovaluták vásárlásáért az egész EU-ban – kivéve Magyarországot. Más fizetési módszert azonban még itt is tudnak alkalmazni a magyarok.
Részvény / Deviza / Áru Időzített AI-bombán ülünk – jövőre kipukkanhat?
Imre Lőrinc | 2025. december 4. 19:16
Az Európai Unió a 2 százalék közelébe süllyedő inflációt, az Egyesült Államok pedig a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokat tekintve lépett előre a leglátványosabban az idei évben. Ami a pénzpiacokat illeti, számunkra a forint erősödése, de a globális befektetői piacokon a dollár gyengülése jelentette az év legnagyobb sztoriját. Eközben az AI-lufi kezd túlfújódni, Európa fegyverkezik, az olajárak pedig drasztikus zuhanás előtt állhatnak. Az XTB 2026-os tőkepiaci kitekintőjén jártunk.
Részvény / Deviza / Áru Bajban a forint? Mutatjuk az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 18:34
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG