4p
Február végével kellett közölni sok amerikai hedge fund összetételét, így történt ez Soros György érdekeltségénél is. A befektetési guru alapja egy kisebb biotech-cégben vásárolt részesedést, de legnagyobb tulajdonai közé tartozik egy másik gyógyszeripari vállalat is. Úgy látszik, szereti a cégösszeolvadásokat.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Az Opko Health kisebb-közepes diagnosztikai és biotechnológiai társaságban vásárolt kisebb részesedést a Soros Fund Management – írja a Motley Fool. Bár Soros György már visszavonult alapítványának vagyonkezelésétől, a társaság továbbra is jó eredményeket ér el, ezért a befektetési szakma árgus szemekkel figyeli, mit csinál.

Az alap 55 500 részvényt vásárolt a szóban forgó vállalkozásban a tavalyi utolsó három hónapban, aminek értéke nagyjából félmillió dollár lehet – a részvény ugyanis 8-11 dollár között ingadozott, jóval lejjebb, mint tavaly nyáron és tavasszal. A társaság részben prosztatarák-diagnosztizáló tesztekkel foglalkozik, amelyek segítenek megelőzni a szükségtelen műtéti beavatkozásokat. Részben pedig krónikus veseelégtelenség kezelésére szolgáló kísérleti gyógyszerrel.

Kockázat a köbön

A cikk egyébként megállapítja, hogy kisbefektetőknek nem ajánlott a nagy intézményi befektető követése, mert az amerikai gyógyszerügyi hatóságoktól sokban függ a termékek sikere, semmit nem lehet még biztosra venni, így a befektetés nagyon kockázatos. Ez az év egyébként döntő lesz az Opko Health számára.

Érdemes hozzátenni, hogy a biotechnológiai – főleg új gyógyszerek és gyógyeljárások kifejlesztésével foglalkozó – cégek részvényei más esetekben is nagyon kockázatosak. A SPDR S&P Biotech ETF (XBI) nevű, erre szakosodott tőzsdén kereskedett alap árfolyama például volt 44 és 91 dollár is az utóbbi egy évben, tegnap 50,20 dolláron zárt.

Botox, bioetanol, kommunikáció

Soros György alapjában a legnagyobb falat egyébként az Allergan nevű nagy gyógyszercég részvénycsomagja, amely több mint 200 millió dollárt ér - írja az Investopedia. A cég többek között a Botox, a Juvederm és a Restasis gyógyszerekről ismert, és arról, hogy tavaly novemberben a Pfizerrel való gigafúziót jelentettek be, ami a hatóságok jóváhagyására vár.

A második legnagyobb, szintén valamivel 200 millió dollár felett az Adecoagro S.A., amely többek között mezőgazdasággal és bioenergiával, cukkorral, bioetanollal foglalkozik, Brazíliában és Argentínában termel. A következő, a Nuance Communications Inc. szintén foglalkozik egészségüggyel, de ezen kívül üzleti és mobilmegoldásokkal, kommunikációval, szoftverekkel és sok minden mással is.

Ötből három fuzionál

A negyedik, a Cypress Semiconductor félvezető-gyártó, a Dow Chemical pedig egy vegyipari vállalat, az utóbbinak magas, négy százalékos osztalékhozamát emelték ki. Közös jellemzőjük, hogy az Allerganhoz hasonlóan tervezett vagy már befejezett összeolvadások részvevői. A jelek szerint Soros György vagy menedzserei előszeretettel fogadnak a nagy társaságok összevonásából származó értéknövelő hatásra, hiszen ötből három cég ebbe a kategóriába tartozik.

A Time.com Warren Buffett-et, Soros Györgyöt és Carl Icahnt emeli ki, mint akik „jó okkal vannak a bolygó leginkább követett befektetői között”. A nagy intézményi befektetők „13F” jelzésű amerikai befektetési jelentései szerintük még akkor is az ötletek aranybányái, ha minden befektetőnek feltétlen ajánlott elvégezni saját házi feladatát, önállóan elemezni a befektetési célpontokat.

Ami a csövön átfér

A Buffett-féle Berkshire Hathaway legérdekesebb befektetése tavaly az utolsó negyedévben szerintük a Kinder Morgan nevű csővezeték-üzemeltető cég volt, amely alacsony olajárak mellett is megfelelő bevételekkel rendelkezik. A részvény ráadásul tavaly 63 százalékkal esett.

Soros a Synchrony Financial nevű cégben vásárolt még tavaly részesedést, amely a General Electric Capital hitelkártya-vállalkozása, és óriási áruházláncok partnere. A cikk feltételezi, hogy Sorosék a kártyahitelek finanszírozási és hitelnyújtási kamata közötti marzs szélesedésére játszanak. Megjegyzik azt is, hogy Soros gyakran gyorsan be-, majd kiugrik egy-egy befektetésbe, de ez most mérete miatt tartósabbnak ígérkezik.

Összeolvadás helyett szétválás

Carl Icahn mintha épp az ellenkezőjére játszott volna év végén, mint Soros szokott: összeolvadás helyett szétválásra. A Xerox nevű cégbe közel egymilliárd dollárt fektetett, a társaság pedig ez év elején átstrukturálási, költségcsökkentési programot és a tevékenység két részre választását jelentette be.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30710 30580 30970 -0,84% 0 0 8 795 672 590 HUF 2025-08-21 17:14:47
MOL 3008 3000 3016 +0,07% 0 0 1 376 551 748 HUF 2025-08-21 17:05:16
MTELEKOM 1980 1966 1994 -0,20% 0 0 614 610 298 HUF 2025-08-21 17:05:19
RICHTER 10750 10620 10750 +0,09% 0 0 1 886 864 980 HUF 2025-08-21 17:08:32
OPUS 581 581 588 -0,85% 0 0 52 863 341 HUF 2025-08-21 17:05:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Elhasalt a forint csütörtökön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 19:05
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A pesti tőzsde is csütörtököt mondott
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 18:26
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 450,8 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 106 091,94 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 16:46
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Jó kezdés után negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 15:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,29 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP- és a Richer-papírok is kevesebbet érnek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,29 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hat okból nem élhet évi száz százalékos hozamból
Eidenpenz József | 2025. augusztus 21. 10:21
A kriptovaluták óriási lehetőségeket és bukásokat is rejtenek. Ezek közé tartoznak a DeFi-szektor mostanában kimagasló hozamai is. A három számjegyű értékeket azonban erős fenntartásokkal kell kezelni, mert gyakran nem fenntarthatók, különleges esetekre vonatkoznak, vagy esetleg nem is igazak.
Részvény / Deviza / Áru Újabb csúcsok felé veszi az irányt a hazai részvénypiac?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 08:41
Enyhe negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Nehéz elhinni, hogy milyen erős lett a forint hirtelen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 07:30
Erősödött kissé reggelre a forint.
Részvény / Deviza / Áru Augusztus 20-án sem pihentek az amerikai brókerek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 06:32
Vegyesen zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 16:18
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG