11p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az első háromnegyed évben rosszul jártak a részvényesek a földgolyón, az MSCI világindexe 7,5 százalékkal esett. A BUX index viszont a világ egyik legjobbjaként 26 százalékkal ment fel, sőt a BUMIX is növekedett. De országonként belül is nagyok a különbségek, például a német index ugyan esett, de a kisebb, közepes és technikai cégek mutatói szépen felmentek.
(Fotó: Eidenpenz József)

Eljött a harmadik negyedév vége, amikor sok befektető átértékeli portfólióját, teljesítményét. A magyar eszközökre nem lehetett panasz ebben az évben, a dollár/forint árfolyam ugyan 7,5 százalékkal emelkedett (azaz gyengült a forint a dollárhoz képest), de ez így történt a többi kelet-európai devizával és az euróval is.

Az euró forintárfolyam 0,9 százalékkal csökkent az idén, vagyis kevesebb mint egy százalékkal erősödött a forint. Az utóbbi időben egyébként nem túl széles sávban, stabilan ingadozott az árfolyam körülbelül 309 és 315 között. A zloty, a román lej és a cseh korona kicsit jobban erősödtek ugyan, de minimális az eltérés, sehol sem több egy százalékpontnál.

Nemcsak a dollár erősödött, az euró is gyengült

Ami a világ devizapiacait illeti, a dollár erősödése miatt sok deviza vesztett értékéből a dollárhoz képest (azaz felment a dollár árfolyama, tehát táblázatunkban a változás pozitív irányú). Az euróhoz képest pedig sok deviza javított, ezért vannak szép számmal eurós devizapárok a sor végén. Ezért azt is mondhatjuk, nemcsak a dollár erősödött, hanem az euró is gyengült.

Devizapárok árváltozása (euróval, dollárral szemben, százalék)
Kód Név Év elejétől Három hó Hat hó
Symbol Name YTD 3M 6M
Dollár/brazil reál USDBRL USD/BRL 49,4 27,1 21,7
Euró/brazil reál EURBRL EUR/BRL 37,0 27,1 25,4
Dollár/ukrán hrivnya USDUAH USD/UAH 36,3 0,6 -9,4
Dollár/török líra USDTRY USD/TRY 29,5 12,2 16,2
Dollár/maláj ringgit USDMYR USD/MYR 25,9 17,5 19,1
Dollár/új-zélandi dollár USDNZD USD/NZD 21,0 4,5 15,7
Dollár/dél-afrikai rand USDZAR USD/ZAR 19,3 12,5 14,9
Euró/török líra EURTRY EUR/TRY 19,3 13,2 20,4
Dollár/indonéz rúpia USDIDR USD/IDR 17,9 9,4 12,0
Dollár/ausztrál dollár USDAUD USD/AUD 15,4 8,1 7,4
Euró/maláj ringgit EURMYR EUR/MYR 15,4 17,8 23,4
Dollár/chilei peso USDCLP USD/CLP 15,1 9,2 11,2
Dollár/mexikói peso USDMXN USD/MXN 14,6 7,5 10,7
Dollár/kanadai dollár USDCAD USD/CAD 14,2 5,4 5,1
Dollár/norvég korona USDNOK USD/NOK 13,6 6,8 5,6
Euró/új-zélandi dollár EURNZD EUR/NZD 11,5 5,4 19,9
Dollár/thai baht USDTHB USD/THB 10,8 7,8 12,2
Dollár/argentin peso USDARS USD/ARS 10,1 3,7 6,8
Euró/dél-afrikai rand EURZAR EUR/ZAR 10,0 13,5 19,0
Dollár/egyiptomi font USDEGP USD/EGP 9,6 2,7 3,4
Dollár/dán korona USDDKK USD/DKK 9,1 -0,9 -3,6
Dollár/rubel USDRUB USD/RUB 9,1 17,1 13,0
Dollár/euró USDEUR USD/EUR 8,5 -0,9 -3,5
Dollár/hong kongi dollár USDHRK USD/HRK 8,4 0,1 -2,9
Dollár/bolgár leva USDBGN USD/BGN 8,3 -0,8 -3,2
Dollár/szingapúri dollár USDSGD USD/SGD 7,7 5,5 4,7
Dollár/forint USDHUF USD/HUF 7,5 -1,2 1,2
Dollár/svéd korona USDSEK USD/SEK 7,5 0,1 -3,1
Dollár/zloty USDPLN USD/PLN 7,4 0,4 0,9
Dollár/koreai von USDKRW USD/KRW 7,1 5,3 6,8
Dollár/román lej USDRON USD/RON 7,0 -1,9 -3,5
Dollár/cseh korona USDCZK USD/CZK 6,4 -1,3 -5,0
Euró/ausztrál dollár EURAUD EUR/AUD 6,4 9,1 11,3
Euró/mexikói peso EURMXN EUR/MXN 5,8 7,8 14,4
Euró/kanadai dollár EURCAD EUR/CAD 5,2 6,4 8,9
Euró/norvég korona EURNOK EUR/NOK 4,7 7,8 9,4
Dollár/fülöp-szigeteki peso USDPHP USD/PHP 4,5 3,6 4,9
Dollár/indiai rúpia USDINR USD/INR 4,0 3,2 5,5
Dollár/angol font USDGBP USD/GBP 2,9 3,1 -2,1
Euró/thai baht EURTHB EUR/THB 2,1 8,8 16,2
Dollár/kínai jüan USDCNY USD/CNY 2,0 2,4 2,3
Euró/rubel EURRUB EUR/RUB 0,8 17,7 17,0
Dollár/jen USDJPY USD/JPY 0,2 -2,5 0,3
Euró/magyar forint EURHUF EUR/HUF -0,9 -0,3 4,8
Euró/lengyel zloty EURPLN EUR/PLN -1,0 1,3 4,6
Euró/román lej EURRON EUR/RON -1,4 -1,4 0,0
Dollár/svájci frank USDCHF USD/CHF -1,7 3,1 1,1
Euró/cseh korona EURCZK EUR/CZK -1,9 -0,4 -1,5
Euró/fülöp-szigeteki peso EURPHP EUR/PHP -4,4 3,9 8,6
Euró/indiai rúpia EURINR EUR/INR -4,6 3,5 7,2
Euró/tajvani dollár EURTWD EUR/TWD -5,1 6,3 8,5
Euró/angol font EURGBP EUR/GBP -5,1 4,1 1,4
Euró/kínai jüan EURCNY EUR/CNY -5,8 2,7 5,8
Euró/izraeli sékel EURILS EUR/ILS -7,4 4,2 2,4
Euró/japán jen EURJPY EUR/JPY -7,6 -1,7 3,9
Euró/izlandi korona EURISK EUR/ISK -7,7 -3,2 -3,3
Euró/dollár EURUSD EUR/USD -7,8 0,9 3,6
Euró/hongkongi dollár EURHKD EUR/HKD -7,9 0,9 3,6
Euró/svájci frank EURCHF EUR/CHF -9,3 4,1 4,8
(Forrás: Stooq.com)

A negatív csúcstartó egyébként a brazil reál volt, dollárárfolyama majdnem 50 százalékkal ment fel, tehát értékének nagyjából harmadát elvesztette. De még euróban nézve is sokat gyengült. A lényegében háborúban álló és államcsőd szélén egyensúlyozó Ukrajna és a problémás Törökország (politikai bizonytalanság, a kurdok, az iszlám állam ellen harcol egyszerre) devizáinak erőteljes gyengülése nem meglepő.

Van-e devizaháború?

Az már inkább, hogy a tavalyi nagy gyengülés után az orosz rubel milyen jól viselkedett az idén. A dollár rubelben „csak” kilenc százalékkal ment fel, ugyanannyival, mint például a dán korona. Az euróhoz képest pedig csak 0,8 százalék a rubel változása.

Sokat vitatkoznak azon, van-e devizaháború az országok között, próbálják-e egymással versengve leértékelni devizájukat kereskedelmi előnyök érdekében. A nyáron a kínai jegybanknak volt egy devizagyengülést eredményező lépése, de a dollárhoz képest csak két százalékkal gyengült a kínai deviza. Az euróhoz képest pedig majdnem öt százalékkal erősebb, mint egy évvel ezelőtt.

Érdemes volt Buxot venni

A részvénypiacokon szomorú volt az év első kilenc hónapja, ebből persze főleg az utolsó kettő. Az MSCI World világindex 7,5 százalékkal esett, az amerikai S&P 500 index 6,7 százalékkal. A japán tőzsde szerény nyereséget ért el, a német DAX csekély mínuszba fordult, a francia erősödni tudott.

A BUX index viszont szépen teljesített, 26 százalékkal van feljebb még most is, mint az év elején. Még a közepesnek mondott cégeink részvényeit ábrázoló BUMIX index is 11 százalékos pluszban van.

OTP, te drága

A hosszú futamidejű magyar államkötvények is szép nyereséget hoztak, a MAX index 8,8 százalékkal ment fel szeptember végétől szeptember végéig. (A ZMAX rövid index viszont csak két százalékkal az alacsony kamatszint miatt.)

A BUX jó teljesítménye főleg az OTP-nek volt köszönhető, amely december végén még 3556 forint volt, aminél a tegnapi 5405 forint 52 százalékkal magasabb. De kisebb mértékben a másik három nagy papírunk értéke is emelkedett.

A kicsi is lehet szép

De nemcsak a részvények nem egyformák egy-egy országon belül, még az indexek, részvénykategóriák között is nagy különbség lehet. Jó példa erre Németország, ahol az 50 legnagyobb céget ábrázoló DAX index szeptember végén 1,1 százalékos mínuszba fordult.

Ám a közepes kapitalizációjú német részvényeket ábrázoló (mid cap) cégek MDAX mutatója 15, a kis papírokat tartalmazó SDAX pedig 17 százalékkal ment fel. A német technológiai cégekre szakosodott TechDAX pedig a világrangsorban a második volt, 28 százalékos emelkedéssel.

Jó volt a keleti blokk zöme

Az első egyébként Lettország vezető indexe volt, de jól szerepelt a volt szocialista országok közül Szlovákia, Oroszország, Észtország, Litvánia is. A lengyel és a bolgár, ukrán tőzsdeindexek viszont két számjegyű veszteséget könyvelhettek el.

A nyári események után nyilván senki sem lepődik meg nagyon, hogy a görög tőzsde a legeslegutolsó lett, főleg, hogy bankok is vannak benne, amelyek értéke a betétkivonások után nullához közelít. Némileg aggasztó lehet, hogy a gazdasági folyamatok előrejelzésére használt Dow Jones Transportation szállítmányozási index is az utolsók között van mínusz 15 százalékkal.

Nem mindegy a deviza

A török, szingapúri, indonéz indexek eséséhez a nemzeti valuták gyengülése is hozzájárulhatott. Mint ahogy ahhoz is, hogy a helyi devizában számított orosz Micex index 18 százalékkal ment fel, a dolláralapú RTS index viszont lényegében stagnált.

A kínai képlet sem annyira egyszerű, hogy jól felment, majd alaposan lezuhant volna idén a részvénypiac. A külföldiek számára kitalált B részvények indexe például még mindig hat százalékkal az év eleji szint felett van.

Majdnem minden áru esett dollárban

Ami az árupiacokat illeti, szomorú a képlet, nem véletlenül rettegnek a nagy nyersanyagcégek csődjétől (pl. Glencore). A CRB árupiaci index majdnem 16 százalékkal került lejjebb az év során.

A rizsen, a kakaón és a gyapoton kívül minden esett az idén, energiahordozók, fémek, nemesfémek, kávé, szója vagy búza. Ha azonban nem dollárban, hanem euróban számolnánk az árakat, ezek egy része a pozitív tartományba kerülne, hiszen a dollár mintegy nyolc százalékot erősödött csak az idén.

Részvényindexek változása (százalék)
Terület Kód Név Év elejétől 6 hónap 6 hónap
Lettország ^OMXR OMX RIGA 40,5 30,3 36,0
Németország, technológia ^TDXP TECDAX 27,8 4,8 8,6
Izland ^ICEX ICEX 26,9 8,0 18,5
Magyarország ^BUX BUX 26,0 -4,2 6,6
Szlovákia ^SAX SAX 24,3 6,1 12,4
Oroszország (rubelben) ^MICEX MICEX 17,7 0,2 -1,1
Németország (kis kapitalizáció) ^SDXP SDAX 16,8 -3,77 -1,02
Észtország ^OMXT OMX TALLINN 15,9 2,1 0,9
Németország, közepes kapitalizációjú cégek ^MDAX MDAX 15,1 -2,7 -6,5
Argentína ^MRV MERVAL 14,4 -15,8 -10,4
Olaszország ^FMIB FTSE MIB 12,6 -6,7 -8,3
Magyarország, közepes kapitalizációjú cégek ^BUMIX BUMIX 11,3 -1,9 4,7
Portugália ^PSI20 PSI20 6,6 -9,2 -15,0
Kína, Shanghai, B részvények ^SHBS SSE B-SHARE 6,5 -28,3 -0,9
Litvánia ^OMXV OMX VILNIUS 6,5 -2,9 -2,4
Franciaország ^CAC CAC40 5,4 -7,8 -11,0
Nagy-Britannia ^FTM FTSE250 4,8 -4,9 -1,6
Dél-Korea ^KOSPI KOSPI 3,5 -5,5 -2,3
Belgium ^BEL20 BEL20 2,9 -7,2 -9,7
Csehország ^PX PX 2,6 -1,6 -7,0
Norvégia ^OSEAX OSE 1,7 -6,7 -5,7
Japán ^NKX NIKKEI225 1,6 -12,8 -6,9
Oroszország (dollárban) ^RTS RTS 0,5 -14,6 -12,7
Hollandia ^AEX AEX 0,5 -11,6 -12,9
Új-Zéland ^NZ50 NZX50 0,3 -3,6 -4,3
Finnország ^HEX HEX -0,2 -7,5 -13,8
Románia ^BET BET -0,5 -4,4 -0,5
Németország ^DAX DAX -1,1 -13,3 -19,2
Mexikó ^IPC IPC -1,2 -5,4 -2,9
Svédország ^OMXS OMX STOCKHOLM -2,2 -9,1 -14,2
USA, technológiai ^NDQ NASDAQ COMP -2,5 -7,4 -6,6
Chile ^IPSA IPSA -4,3 -5,4 -5,8
Svájc ^SMI SMI -4,3 -3,5 -5,9
Ausztrália ^AOR ALL ORDINARIES -4,5 -6,6 -11,8
India ^SNX SENSEX -4,6 -6,4 -7,2
Fülöp-szigetek ^PSEI PSEI -4,7 -9,0 -13,8
Kína ^SHC SSE COMP -5,6 -28,6 -19,4
Spanyolország ^IBEX IBEX35 -5,6 -11,1 -16,2
Nagy-Britannia ^UKX UK100 -6,4 -7,0 -9,7
USA ^SPX S&P500 -6,7 -6,9 -8,0
Malajzia ^KLCI KLCI -7,3 -5,5 -10,6
MSCI világindex ^MXWO MSCI WORLD -7,5 -8,9 -10,0
USA ^DJI DOW JONES INDU -8,6 -7,6 -9,4
Kanada ^TSX S&P/TSX COMP -9,1 -8,6 -10,7
Brazília ^BVP BOVESPA -9,9 -15,1 -12,1
Thaiföld ^SET SET -10,2 -9,8 -11,8
Lengyelország WIG20 WIG20 -10,8 -9,9 -13,7
Tajvan ^TWSE TAIEX -10,9 -11,5 -13,7
Hong Kong ^HSI HANG SENG -11,7 -20,6 -16,1
Törökország ^XU100 XU100 -13,1 -8,8 -8,2
USA (szállítás) ^DJT DOW JONES TRANS -14,8 -3,8 -11,4
Ukrajna ^UX UX -15,1 -13,4 -15,3
Bulgária ^SOFIX SOFIX -15,5 -8,8 -14,7
Szingapúr ^STI STRAITS TIMES -16,7 -15,9 -18,7
Indonézia ^JCI JCI -18,6 -13,2 -22,2
Görögoszág ^ATH ATHEX COMP -21,4 -2,8 -15,2
(Forrás: Stooq.com)
Árupiaci termékek árváltozása (százalék)
Árucikk Kód Név Év elejétől 3 hó 6 hó
Rizs RR.F ROUGH RICE FUTURE 14,9 29,9 18,7
Kakakó, London LCC.F LONDON COCOA FUTURE 9,5 0,4 12,4
Kakaó CC.F COCOA FUTURE 7,9 -3,8 14,6
Gyapot CT.F COTTON #2 FUTURE 0,2 -10,5 -3,6
Kukorica C.F CORN FUTURE -2,7 -8,8 1,3
Cukor, London LSB.F LONDON SUGAR FUTURE -4,2 1,2 4,8
Arany GC.F GOLD FUTURE -6,0 -4,7 -7,6
Ezüst SI.F SILVER FUTURE -7,4 -6,4 -14,2
Benzin RB.F GASOLINE FUTURE -7,7 -33,2 -23,8
Gázolaj LF.F GAS OIL FUTURE -9,9 -16,0 -10,8
Cukor, SB.F SUGAR #11 FUTURE -10,5 4,9 5,8
Szójababliszt SM.F SOYBEAN MEAL FUTURE -11,5 -12,9 -7,3
Szójabab S.F SOYBEAN FUTURE -12,6 -14,1 -9,6
Búza W.F WHEAT FUTURE -13,0 -12,6 -3,0
Földgáz (USA) NG.F NATURAL GAS FUTURE -13,2 -9,7 -2,7
Szójabab BO.F SOYBEAN OIL FUTURE -13,9 -16,1 -9,9
Kőolaj (USA, WTI) CL.F CRUDE OIL FUTURE -13,9 -18,7 -6,7
Kőolaj (Európa, Brent) SC.F BRENT OIL FUTURE -14,2 -20,4 -12,9
Fűtőolaj HO.F HEATING OIL FUTURE -15,0 -14,8 -9,5
Búza MW.F WHEAT SPRING FUTURE -15,3 -15,3 -10,8
CRB Árupiaci Index ^CRY CRB INDEX -15,7 -14,7 -9,6
Réz HG.F COPPER FUTURE -16,6 -10,3 -14,1
Palládium PA.F PALLADIUM FUTURE -17,4 -5,5 -11,9
Sertés LH.F LEAN HOGS FUTURE -17,8 -10,0 -11,3
Kávé, London LKC.F LONDON COFFEE FUTURE -18,7
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG