3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Augusztus óta nem látott árfolyamon, 306,80 körül is volt ma az euró árfolyama. A részvénypiacokon kibontakozott szép emelkedés főleg az emelkedő olajárnak köszönhető. Szerdán várhatóan a Magyar Telekom és a Mol is közli majd gyorsjelentését. Gyengült az angol font, a brit részvények viszont tartották magukat.
(Fotó: 123rf.com)

Az IEA nevű energiaügyi szervezet jelentésével magyarázzák elsősorban, hogy ma 5-6 százalékos emelkedésben vannak az olajárak. Az elemzés arról szólt, hogy a következő 1-2 évben erősen visszaeshet az amerikai olajtermelés az alacsony árak miatt. Valamint arról, hogy az olajipari beruházások példátlan visszafogása miatt pár év múlva olajhiány is kialakulhat.

A részvénypiaci hangulat az utóbbi hetekben eléggé erősen kötődött a „fekete arany” árához, amely azonban már nem is annyira csillogó. A Qz.com cikke szerint annyira olcsó az olaj, hogy már az afrikai kalózok is felhagytak a rablásával.

Hullanak a fejek Kínában

Reggel a kínai tőzsdék is optimista alapot adtak a napnak. Kínában leváltották a tőzsdefelügyelet elnökét, akinek a nyáron a tőzsdei árzuhanások ellen bevezetett intézkedések kidolgozásában nagy szerepe volt. Talán azért, mert idén már ezek az adminisztratív lépések, mint a kereskedés felfüggesztése egy bizonyos mértékű esés után, eléggé hatástalanok maradtak. A piaci szereplők mindenesetre pozitívan fogadták a lépést.

A nyugat-európai tőzsdék nap közben másfél-két százalék körüli emelkedésben voltak, Olaszországban három százalékos volt az emelkedés. Budapesten a BUX index beérte 0,7 százalékos erősödéssel, az OTP 0,8, a Mol 0,6, a Richter 0,5, a Magyar Telekom 1,2 százalékkal erősödött.

Augusztus óta nem látott szinten a forint

A Mol így ismét 14 ezer forint, az OTP 6100 felett tudott zárni, a Richter azonban nem lépte át az 5000 forintos határt. Feltűnően emelkedik a Buda-Cash Brókerházhoz köthető Opimus, pár hete még 3,3 forint volt, ma elérte a tíz forintot is.

A forint augusztus óta nem látott szinten, 306,80 forinton volt este, erősödése tendencia-szerűnek tűnik. A devizakitettségünk, devizaadósságaink csökkenése, a kereskedelmi többletünk és a beáramló EU-milliárdok miatt több elemző is úgy gondolja, hogy tartósan erős lehet a forint.

A nyersanyagcégek húzták az FTSE 100-at

Feltűnő volt ma a dollár nagymértékű emelkedése, az euróval szemben egy százalékkal csökkent az árfolyam és megközelítette az 1,1-es határt. Az angol font a Brexittel kapcsolatos találgatások miatt gyengült, a brit részvények emelkedése ugyanakkor nem sokkal maradt el az átlagtól.

De ez inkább a nyersanyagcégeknek köszönhető, a Glencore, az AngloAmerican, a BHP Billiton, a Rio Tinto vezették az emelkedést az olajár kitörésének köszönhetően. Az arany viszont esett, mint már annyiszor, amikor a befektetők optimistábbakká, kockázatkedvelőkké váltak.

Jelent a Telekom és a Mol

Szerdán este jelent a Magyar Telekom az Equilor hírlevele szerint. A brókercég most 15 forintos, 2017-ben pedig 22 forintos osztalékra számít a cégtől. Szerdán jelenthet a Mol is, amely különböző leírások előtt áll.

Az Equilor szerint „a menedzsment a leírásokat nem egyszerre, inkább egy elnyújtott ütemezés mellett hajtja végre idén. Az Északi-tengeren vásárolt kutatási eszközökön a kurdisztáni leírás kétszeresét, 880 millió dolláros veszteséget kényszerülhet realizálni a vállalat.Az egyéb kitettség mértéke további 120 millió dolláros leírást hozhat a tartósan alacsony olajár miatt.”

A Mol várhatóan stratégiát vált az alacsony olaj árak miatt, és fókuszát a magyarországi és horvátországi területekre helyezi át, és tovább csökkenti az üzemi költségeket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36460 36390 37490 +0,25% 0 0 10 712 150 650 HUF 2026-03-18 17:05:07
MOL 3762 3744 3840 -1,26% 0 0 4 311 078 342 HUF 2026-03-18 17:11:29
MTELEKOM 2025 2020 2090 -1,22% 0 0 965 543 030 HUF 2026-03-18 17:05:50
RICHTER 11880 11720 12000 +0,34% 0 0 1 994 202 770 HUF 2026-03-18 17:07:45
OPUS 500 500 510 +0,20% 0 0 71 362 936 HUF 2026-03-18 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek. 
Részvény / Deviza / Áru Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:29
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,99 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek. 
Részvény / Deviza / Áru Mi történik ma az OTP és a Mol részvényeivel?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:58
A javuló nemzetközi környezet miatt pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kigyúrta magát a forint, hogy nyugodtan mehet a strandra
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:27
Tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi devizapiacon kedd estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 06:17
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG