Viszonylag sokat foglalkozunk a forint árfolyamával, pedig ahhoz képest, hogy szabadon lebegő valuta, nem is mozog olyan sokat. A dollár az euróhoz vagy a jenhez képest vidáman emelkedik vagy esik 10 százalékot egy év, vagy akár pár hónap alatt, a forint rendszerint egy 5 százalékosnál nem szélesebb sávon belül szokott mozogni. Ennél, ha nem is sokkal, de jelentősebb elmozdulás volt a tavaly nyári gyengülés.

Nagy lemaradás

Igen ám, de van egy ok, ami miatt mégis sokkal nagyobb figyelem összpontosul az árfolyamra, mint szokványos körülmények között. Ez pedig az, hogy a bérfelzárkózásban a jelenlegi évi 10 százalékos béremelkedési szint ellenére még mindig nagyon le vagyunk maradva, és ebben a forintárfolyamnak is döntő szerepe van. A jelenlegi nettó átlagbér még 800 euró alatt van, ami nagyjából harmada a német, osztrák, francia és brit szintnek, miközben vásárlóerő-paritáson fejlettségünk elvileg meghaladja az említett országok szintjének felét.

Alulértékelt, mégsem erősödik

A vásárlóerő-paritás és a nominális érték között tehát nagy különbség van, vagyis a forint eleve gyenge, mondhatni alulértékelt. Ráadásul évek óta jelentős fizetésimérleg-többletünk van, ami lehetővé is tenné a forint erősödését, így euróban mérve gyorsítva a bérfelzárkózást. A remény egy ideig fenn is állt, hogy ez a folyamat csak megindul, de úgy tűnik, egyelőre kevés az esély rá.

Nagyjából 2013-ig egy euróért kevesebb, mint 300 forintot kellett adni, amikor 2011 végén fölé szaladt az árfolyam, szinte pánik alakult ki. Aztán, miközben megindult a költségvetési stabilizáció, valahogy mégiscsak legyengült a hazai valuta, a 300 túlsó oldalára került, és évekig a 305-315 közötti sávban talált egyensúlyra. Erre a leértékelődésre magyarázat lehet, hogy a stabilizáció során nagy ütemben kezdődött meg a devizaadósság leépítése.

Euró/forint, 10 év.

Erős állami devizakereslet

Ez a folyamat azóta is tart, a teljes államadósság 50 százalékáról 20 százalék közelébe csökkent, mindemellett időközben a teljes svájci frankban fennálló lakáshitel-állományt is át kellett váltani, ami megint csak tetemes devizaigényt jelentett. Azonban mindenezek után azt lehetett gondolni, hogy nincs már további devizavételi nyomás, a fizetési mérleg többlete erősítheti a forintot, pláne, hogy már az infláció sem alacsony, tehát nem baj, ha az erősödő forintnak árcsökkentő hatása van.

Igen ám, de az utóbbi hónapok kommunikációja és intézkedései alapján egyértelmű az a kormányzati szándék, hogy azt a maradék 20 százalék devizaadósságot is leépítsék, azaz forintra váltsák, pedig az a 20 százalék már nem okoz nagy sérülékenységet (ráadásul most szinte ingyen lehet euróhitelhez jutni, miközben a lakosság már közel 5 százalékos forintkamatot kap majd az államtól).

A program impresszív, rengeteg lakossági kötvényt akarnak eladni, ezért emelkedik azok kamata is, ugyanakkor a hivatalos monetáris politika, amely az intézmények és bankok számára szóló kamatot alakítja, extrém módon laza. Ezek a hatások együtt lényegében lehetetlenné teszik a forint tartós erősödését, legalábbis addig, amíg el nem fogy a devizaadósság.

Magas infláció

Mindehhez az utóbbi időben még egy tényező társul: az infláció erős növekedése. Ennek fő oka a kétszámjegyű bérnövekedés, ez önmagában logikus következmény, azonban egyúttal az erős fogyasztásnövekedés rendszerint rontja a fizetési mérleget is azáltal, hogy több importtermék fogy, illetve az exportra szánt termékek egy részét is elszívja a belföldi kereslet. Ezzel a lehetséges forinterősödés legfőbb fundamentális alapja szorul vissza, ráadásul a tervezett babaváró-kötvény hirtelen elképesztő módon megnövelheti majd a belföldi keresletet, így a hatás még sokkal erősebb lehet.

Lakossági bizalom

A forint útja az erős irányba elzáródhat, az alulértékeltség úgy csökken majd, hogy az inflációnk érdemben magasabb lesz, mint az eurózónáé. Mindezek a tényezők még akár forintgyengülést is okozhatnának, ezt azonban az állam nem engedheti meg magának, miután a lakossági pénzeket az állampapírok piacára akarják csatornázni. Így nem állhat elő olyan helyzet, hogy meginog a forint iránti bizalom, és tömegesen euróba kezd menekülni a lakossági megtakarítás (2011-ben már volt ilyen, amikor az a rémhír terjedt, hogy a kötelező nyugdíjpénztári megtakarítások után akár más lakossági források is hasonló sorsra juthatnak).

Mindezek alapján az tűnik reálisnak, hogy a mostani, 320 körüli árfolyam tartósan fennmaradhat, pontosabban körülötte alakulhat ki egy pár százalékos ingadozási sáv. Az év eleji heves erősödés vélhetően csak a monetáris politikával kapcsolatos spekuláció eredménye volt, az első kamatemelés után vissza is gyengült az árfolyam a jelenlegi, egyensúlyi szintre.

Euró/forint, 5 hónap.