5p
A kártyakibocsátó gigász, a Visa megvásárolja a Plaid fintech-céget egy 5,3 milliárd dolláros üzletben. A vevő ezzel elmélyíti a Szilícium-völgyhöz fűződő kapcsolatait és új piacokhoz jut. Nemrég a Revoluttal is partnerségre lépett.

A Visa megvásárolja a Plaid fintech (pénzügyi technológiai újításokkal foglalkozó) társaságot, amelynek fő profilja, hogy a mobilalkalmazásokat az ügyfelek bankszámláival köti össze – közölte a felvásárló cég a sajtóval. Az ügylet 5,3 milliárd dollár értékű.

A Szilícium-völgyben székelő vállalat felvásárlását olyan csúcsbefektetők is támogatják, mint Mary Meeker és Andreessen Horowitz, valamint a Goldman Sachs – írta a Financial Times. Nem egészen két évvel ezelőtt a célpontot még csak 2,65 milliárd dollárra értékelték.

A Visa ezzel újabb erőfeszítéseket tesz, hogy lendületet vegyen a gyorsan növekvő fintech-szektorban. Még 2017-ben kisebbségi részesedést szerzett a svédországi Klarna fizetési szolgáltatónál, amely a nyáron lett Európa legértékesebb fintech vállalata.

Az aggregátorok villága

A Plaid úgynevezett „aggregátor” szoftvert kínál, amely lehetővé teszi a fintech-vállakozásoknak és más pénzügyi szolgáltató cégeknek az ügyfelek bankszámla-adatainak elérését. Ügyfelei között szerepel a Mint és az Acorns pénzügyi tervezési alkalmazása és a Venmo pénzátutalási alkalmazás.

“A Visa és a Plaid kombinációja a fintech-világ epicentrumába helyez bennünket, kibővítve a teljes célpiacunkat és felgyorsítja hosszú távú bevételnövekedési pályánkat” – dicsekszik a Visa. Egy évvel ezelőtt a Plaid is mintegy 200 millió dollárért vásárolt meg egy rivális aggregátort, a Quovót. Más hasonló aggregátorok a kaliforniai Yodlee, amelyet az Envestnet 2015-ben 660 millió dollárért vásárolt fel, és az Utah-alapú Finicity.

Adatkezelési aggályok

Az aggregátorok a lap szerint már régen ellentmondásos kapcsolatban állnak a bankokkal, amelyek gyakran fenntartásaikat fejezik ki az ügyfelek személyes adatainak kezelésével kapcsolatban. Különös aggodalomra ad okot számukra az, amikor a fogyasztók banki bejelentkezési adataikat harmadik fél fintech-jeinek továbbítják. Ahelyett, hogy biztonságos API-kat (alkalmazás-programozási felületeket) használnának, amelyek a jelszó kiadása nélkül továbbíthatják a bankból az adatokat.

A JPMorgan Chase például nemrég kijelentette, megtiltja a fintech-ek számára, hogy ügyfeleik banki jelszavát használják fiókjaik eléréséhez. A Visa lépése a Plaid átvétele érdekében hozzájárulhat a nagyobb bankokkal való kapcsolatai megerősítéséhez. A JPMorgan most kedvezően nyilatkozott a hírrel kapcsolatban.

Nőni fog a piac

A Zacks Investment Research szerint a Plaid termékei főképp az Acorns, a Betterment, a Chime, a Transferwise és a Venmo szolgáltatásokhoz kapcsolódnak. Ezek az alkalmazások népszerűek a fogyasztók körében a saját pénzügyeik tervezéséhez. Ez magában foglalja a kiadásokat, a megtakarításokat és a beruházások figyelését.

Az amerikai bankszámlával rendelkezők 25 százaléka használja a Plaid szolgáltatást több mint 2600 fintech fejlesztőhöz való kapcsolódáshoz, több mint 11 000 pénzügyi intézményben– írták. Így a Visa számára a Plaid tűnik a legmegfelelőbbnek. A Plaid szolgáltatások iránti kereslet valószínűleg csak növekedni fog.

Az embereknek már a 75 százaléka váltott pénzt alkalmazáson keresztül 2019-ben, szemben a 2015-ös 18 százalékkal. (Nálunk főleg a brit Revolut népszerű, erről itt írtunk.)

Repkednek az ezermilliárdok

A Visa készpénzt és hitelt használ fel az ügylet kifizetéséhez. Ez nem lesz hatással a társaság korábban bejelentett részvény-visszavásárlási programjára vagy az osztalékpolitikára. Az akvizíció várhatóan a következő 3–6 hónapban zárul le – írták.

A Visa továbbra is az élen jár a fizetési ágazatban, ennek volumene 8,45 ezer milliárd dollár volt 2019 szeptemberében. Szemben a Mastercard 4,34 ezer milliárd, az American Express 1,17 ezer milliárd és a Discover Financial Services (Diners Club) 172 milliárd dolláros forgalmával.

Kriptopénztárca és kriptotőzsde

A Zacks elemzőcég a Visa részvényét tartás (Hold) ajánlással látta el. Tavaly 42,5 százalékot emelkedett a papír, szemben az iparág 44,5 százalékos átlagával.

Úgy tűnik, a kriptodeviza– és blokklánc-üzletág egyre gyakrabban összeér a többi fintech-ágazattal. A Cointelegraph kriptodeviza-portál szerint a Plaid az Abra kriptovaluta-pénztárcát is szolgáltatja. A Coinbase kriptovaluta-tőzsde is a Plaid szolgáltatásait használja az ügyfelek banki adatainak beszerzésére.

Libra nem, Revolut igen?

A Visa pedig benne volt a Facebooknak a Libra nevű kriptodeviza létrehozására alapított konzorciumában, de azután kilépett belőle. A Cointelegraph szerint a vállalat “továbbra is megbeszéléseket folytat a Facebook-val a Libra-ról, annak ellenére, hogy a szabályozó hatóságok világszerte nyomást gyakorolnak a projektre”.

Szeptember végén a Visa bejelentette, hogy partnerségi kapcsolatban áll az Egyesült Királyságban működő Revolut-tal is. A partnerség lehetővé tette a Revolut számára, hogy termékét új államokban terjessze ki, például Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Japánban, Új-Zélandon, Oroszországban, Szingapúrban és az Egyesült Államokban.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41810 41190 41890 +0,19% 41800 41810 3 958 547 710 HUF 2026-04-30 10:54:22
MOL 4104 4000 4114 +1,48% 4100 4104 723 500 072 HUF 2026-04-30 10:54:50
MTELEKOM 2490 2476 2500 +0,32% 2484 2490 226 010 692 HUF 2026-04-30 10:54:01
RICHTER 13040 12720 13170 +2,11% 13030 13040 485 990 640 HUF 2026-04-30 10:53:18
OPUS 316 295 317 +7,67% 312 316 41 680 094 HUF 2026-04-30 10:53:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG