|
| Arijan Ademi, a Dinamo Zagreb játékosa (j) gólt szerez, miközben a ferencvárosi Eldar Civic berzenkedik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros - Dinamo Zagreb visszavágó mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2019. augusztus 13-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor) |
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
A horvát bajnok magasabban jegyzett a Ferencvárosnál, az elmúlt években sokkal eredményesebb nemzetközi szinten, több pénzből gazdálkodik és a kerete is jóval értékesebb. A szurkolói fórumokon így hamar elterjedt álláspont lett, hogy a mostani eredmény a realitás, még olyan véleményt is lehetett olvasni, miszerint amíg a Fradinak nem lesz több pénze játékosokat vásárolni, addig ennél többet nem várhatunk.
Pedig a Fradi-Dinamo párosítás tökéletes példa volt a magyar és a horvát futball működése közötti alapvető különbségek bemutatására, amiről korábban mi is írtunk már.
A Zagreb kerete nem azért értékesebb közel négyszer a Fradiénál, mert több pénzük van, hanem épp fordítva: azért nagyobb a bevételük, mert jobb futballistáik vannak, akiket többnyire ők maguk nevelnek ki.
Horvátországban ugyanis épp az az üzleti modell működik, ami az ilyen kis piacok egyetlen lehetősége a kitörésre, és amit nagyjából tíz éve itthon is próbál megvalósítani a sportszakma és a politika karöltve. Az utánpótlásműhelyek évről évre ontják magukból a tehetséges fiatalokat, akik közül néhány minden évben elszerződik egy erősebb nyugat-európai ligába, magyar fejjel elképzelhetetlen bevételekhez juttatva korábbi csapatát és nevelő együttesét. A Dinamo a legjobbak között van, akik ezt a modellt működtetik.
Ami azonban a mi kutyánk kölykénél – ahogy Orbán Viktor nevezte a horvát futballt – állami milliárdok nélkül fokozatosan kialakult, az nálunk nagyon komoly állami segítséggel sem működik. És erre tökéletes bizonyíték a tegnapi mérkőzés.
Ahhoz valóban nem fér kétség, hogy a Zagreb sokkal több pénzből gazdálkodhat, mint a Fradi. Bár – gyakorlatilag kizárólag az állami segítségnek és az anyaegyesület rendszeres tőkeemeléseinek köszönhetően – a Ferencváros anyagi lehetőségei is sokat javultak az elmúlt idényekben, a zöld-fehérek az elmúlt hét évben így is alig több mint harmadannyiból gazdálkodhattak, mint a Dinamo. A Fradi 2018-ban nagyjából 5,6 milliárd forintot költött, miközben a horvátok közel 15 milliárd forintnak megfelelő kunát, és Zágrábban még csak nem is ez volt az eddigi legerősebb év.
Érdemes azonban azt is megnézni, hogy miből jött az a bevétel, ami a költekezés fedezetét biztosította. Nálunk elég széles irodalma van annak, hogy az élvonalbeli csapatok bevételeinek mekkora része származik piacról, és mennyi köszönhető a kormányzat jószándékának, a G7 is számosanyagban foglalkozott már a témával. Ezzel szemben a horvátoknál az elmúlt években a bevétel nagyjából 60 százaléka játékoseladásból jött.
Persze a Dinamo vett is futballistákat, így ha az egyenleg bevételhez való hozzájárulását nézzük, akkor az csak 40-50 százalék, de itthon ez is elképzelhetetlen mutató. Főleg, hogy Magyarországon az sem evidencia, hogy az egyenleg pozitív. Az ilyen tranzakciók gyűjtésére szakosodott Transfermarkt adatai szerint a Fradinál például az elmúlt hét évből négyszer fordult elő, hogy többet költöttek játékosvásárlásra, mint amennyi az eladásokból befolyt, miközben Zágrábban végig pozitív volt a szaldó. Ebben a hét idényben a Ferencváros összesen alig 1,5 milliárd forinttal gazdagodott a focisták transzfereinek köszönhetően, a Dinamo viszont több mint 35 milliárddal.
Legalább ennyire látványosan mutatják a két csapat gondolkodása és működése közötti különbségeket a mostani keretek is. A Zagrebben jelenleg 13 olyan horvát futballista játszik, aki hazájában kezdte a pályafutását. Többnyire fiatal játékosokról van szó, átlagéletkoruk kevesebb mint 25 év, együttes piaci értékük pedig a Transfermarkt szerint közel 26 millió euró. A 13 focistából nyolc vagy alapból Zágrábban kezdte a pályafutását, vagy viszonylag fiatalon került oda, és így már játszott a korosztályos csapatokban is. Persze voltak, akik megfordultak más klubokban is, de sokan vannak, akiknél teljesen egyértelmű, hogy a tudatos utánpótlásnevelés eredményeként kerültek közvetlenül a felnőtt csapatba. Ráadásul szinte kivétel nélkül úgy, hogy játszanak is: az idén eddig tízen kaptak közülük lehetőséget bajnokikon vagy a BL-selejtezőkön, a tegnapi kezdőben például hatan.
Ezzel szemben a Fradinál kedden mindössze három magyar játékos volt a kezdőben, de a csapatnál összesen is csak tizenegy olyan futballista van, akik itthon nevelkedtek. Ráadásul ezek többsége sem fiatal tehetség, hanem olyan focista, akik vagy már végigjárták a magyar bajnokságot és így kötöttek ki a Ferencvárosnál, vagy külföldről igazoltak haza esetenként elég komoly összegért. Az egész keretben egyetlen játékos van, aki még 14 éves korában a Fradiban kezdett, de azóta ő is bejárta Európát, hogy most állandó csereként a padot koptassa anyaegyesületénél.
Az FTC-nél tehát elég egyértelmű, hogy nem az utánpótlás-játékosok dominálják a csapatot. Így talán nem meglepő, hogy a tizenegy magyar piaci értéke negyedannyi sincs, mint a Dinamo horvát játékosaié.
(G7)
