4p
A közvagyonért felelős minisztert mindez nem zavarja.
Bártfai-Mager Andrea (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

A tavaly áprilisi parlamenti választás után jelentették be, hogy Bártfai-Mager Andrea lesz a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Ezt követően vettük észre, hogy Bártfai-Mager rózsadombi lakására mintegy 60 cég volt bejegyezve a 2010-es években, amelyek több százmillió forinttal károsították meg az államot.

A cégháló Bártfai-Mager volt férjéhez, Balogh Sándorhoz kötődött, aki ellen két elfogatóparancsot is kiadtak a napokban. A szereplést a közelmúltig hiperaktívan kereső Balogh törölte magát az Instagramról, és a hétfőn még elérhető, mintegy 13 ezer követővel rendelkező Facebook-oldala sem működik már. Hasonló sorsa jutott személyes honlapja, a baloghsandor.com is.

Az elfogatóparancs komoly fordulat ahhoz képest, hogy Balogh mennyire sérthetetlennek mutatta magát. Lényegében leplezetlenül alakított ki egy olyan céghálót, amelynek vállalatai összesen több milliárd forint adótartozást halmoztak fel az elmúlt évtizedekben. Ezzel párhuzamosan számos állami támogatást szerzett meg, és komoly állami pozíciókhoz jutott. A gyakorlatban ő volt a legfontosabb döntéshozója a budapesti vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Kft.-nek, elnökként irányította a Magyar Szinkronúszó Szövetséget, a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben pedig most is elnökségi tag. Folyamatosan kereste a szereplést, leginkább az érdekeltségébe tartozó médiacsatornákon vagy a közmédiában jelent meg.

Ehhez jött hozzá, hogy a cégbirodalom egy jelentős része Bártfai-Mager rózsadombi házában működött, aki már a 2000-es években is komoly állami pozíciókban dolgozott, 2011 és 2016 között az MNB Monetáris tanácsának volt a tagja. Amikor a tavaly májusi cikkünk miatt megkerestük Bártfai-Magert és Baloghot, azt közölték, hogy Balogh ingyen használta a rózsadombi lakást „üzleti és gazdasági tevékenységére”. Illetve mindketten azt írták, hogy Bártfai-Mager semmit nem tudott a lakásába bejegyzett cégekről.

Hiába szerezett tudomást – ha máshonnan nem is, a cikkünkből – Bártfai-Mager a lakásán működő céghálóról, a reakciói alapján a dolog egyáltalán nem zavarja. Pár hónappal később ugyanis ismét megkerestük a minisztert, amikor arról írtunk, hogy a 90-es években több olyan cégben is szerepet vállalt, amelyek Balogh Sándorhoz, illetve a szerencsi üzletember testvéréhez kötődnek, aki szintén milliárdokkal károsíthatta meg a magyar államot. Ekkor azt közölte velünk, hogy ugyan „a lakás a tulajdonomban van, de azt közel 20 éve nem használom, nem élek ott, az ott folyó tevékenységet nem ismerem, és az említett cégekhez semmiféle közöm nincs, nem adtam engedélyt arra, hogy ott bármilyen társaság működjön”. Pedig működött.

Sőt, annak ellenére, hogy immár több mint másfél év telt el azóta, hogy Bártfai-Mager értesülhetett a céghálóról, továbbra is van olyan szervezet, amely a rózsadombi lakásba van vagy volt a közelmúltig bejegyezve. Ilyen a Techno-System Ügyviteli Zrt., amely májusig Balogh Sándor tulajdonában állt*, mostanra pedig egy olyan férfihoz került, aki több szálon kötődik Balogh-hoz. Illetve ilyen a Latin-Amerikai-Magyar Egyesület, amelyet Balogh alapított, és egy egy hónappal ezelőtti bírósági dokumentum szerint továbbra is ő a képviselője.

Bártfai-Mager hétfőn közleményt adott ki arról, hogy több mint 20 éve különváltan él Balogh Sándortól, semmilyen közös cégük, üzleti tevékenységük vagy gazdasági érdekeltségük nincs. Ennek kapcsán megkerestük a minisztert, hogy a Baloghoz köthető szervezetek mi alapján és miért használják a lakását, de ezekre a kérdésekre nem válaszolt.

Azt is megkérdeztük Bártfai-Magertől, mit gondol arról, hogy közvagyonért felelős miniszterként milliárdos adótartozást felhalmozó cégcsoport használta székhelyként az ingatlanját. Illetve azt is, miért működhettek a céghálóba tartozó cégek az ingatlanjában azt követően is, hogy a tudomására juthattak az általunk ismertetett információk.

Bártfai-Mager a kérdéseinkre azt írta, hogy

„tudomásommal és jóváhagyásommal nem volt és nincs bejegyezve semmilyen – Balogh Sándor és ismerősei által birtokolt – cég”.

Tehát hiába jelent meg több cikk is arról másfél éve, hogy mintegy 60, Balogh Sándorhoz köthető vállalat működött a miniszter lakásában, Bártfai-Mager Andrea azt állítja, hogy ezekről mindmáig nincs tudomása.

(G7)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG