3p
Nem csak gazdasági kárt okoz a hamisítás, életveszélyesek lehetnek a kamu autóalkatrészek.

Óriási problémát okoz az Európai Uniónak a hamis gumiabroncsok és akkumulátorok piaca: amellett, hogy évente 23 ezer európai munkahely esik ki emiatt, csak tavaly több mint 2,43 milliárd euró (755 milliárd forint) kár keletkezett az uniós költségvetésben. Éves szinten legalább 5 milliárd forintnyi kárt okoznak Magyarországnak a hamis gumiabroncsok és akkumulátorok, ez ugyanakkor elmarad az európai átlagtól, ami elsősorban a szigorú ellenőrzési gyakorlatnak köszönhető, ezt közölte a HENT a Privátbankár.hu-val.

A hamisított gumiabroncsok forgalmazásából származó közvetlen bevételkiesés nagysága 700 milliárd forintra (2,25 milliárd euró) becsülhető az Európai Unióban, ami az ágazat forgalmának 7,5 százalékát jelenti. Az akkumulátorok tekintetében a közvetlen forgalomkiesés több mint 55 milliárd forintra tehető (179 millió euró), ami az értékesítés 1,8 százalékának felel meg. Amennyiben a beszállítókra gyakorolt közvetett hatásokat is figyelembe vesszük, akkor a forgalmat érintő veszteség éves szinten az abroncsoknál 1400 milliárd (4,5 milliárd euró), míg az akkumulátoroknál 95 milliárd forintra (306 millió euró) tehető az említett öt éves időszakban.

Mi egész jó helyen vagyunk a listán

A két ágazatra kiterjedő vizsgálat szerint a hamisított gumiabroncsok értékesítéséből származó közvetlen bevételkiesés tekintetében az unióban Litvánia áll az élen a maga 19 százalékával,őket Lettország és Spanyolország, illetve Görögország követi 17-18, illetve 17 százalékkal. Magyarország 5,1 százalékos aránnyal jóval a 7,5 százalékos uniós átlag alatt helyezkedik el, így az Európai Unió negyedik legkevésbé fertőzött országa vagyunk Finnország (3,1%), Hollandia és Németország (4,2-4,2%) után. Ennek a forgalomkiesésnek a közvetlen hatásaként azonban csaknem 5 milliárd forintos (16 millió euró) veszteség éri hazánkat.

Az akkumulátorok terén szintén egész jó helyen végeztünk, itt a lista szintén megegyezik az előzővel: Litvánia áll az élen 5 százalékkal, amelyet Lettország és Spanyolország, illetve Görögország követ nagyjából 4,6-4,6, illetve 4,5 százalékkal. Magyarországon kedvezőbb a helyzet, hiszen az 1,8 százalékos uniós átlagnál fél százalékkal kevesebb (1,3%) a hamis termékek által okozott forgalomkiesés. A hazánkra vonatkozó 1,3 százalékos fertőzöttségi ráta 2,2 milliárd forintos (7 millió euró) forgalmi veszteséget jelent, derül ki az EUIPO jelentéséből.

Nem csak spúr, életveszélyes is

A két szektort érintő hamisítás az anyagi károkon felül azonban súlyos környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági kockázatokat is magában rejt. Gablini Gábor, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szakértője elmondta: a tesztelések során kiderült, hogy a hamis abroncsok súlyos kockázatot jelentenek, mert jelentősen megnövelik a balesetek és durrdefektek kockázatát. Hozzátette: a hagyományos elektrolittal töltött akkumulátorok esetében a nem megfelelő minőségű burkolat és csomagolás elektrolitszivárgáshoz vezethet, ami súlyosan károsíthatja az autó műszaki berendezéseit, valamint bőrfelületet érve irritációt és égési sérüléseket okozhat.

Ha már itt tartunk: tényleg mindegy, milyen gumi van az autódon?Nem! Nem véletlenül találták ki a téli és a nyári gumiabroncsot, a két típus ugyanis mind bordázatában, mind szerkezetében különbözik. Ez rendkívül veszélyes lehet az utakon, a magyar autósok 18 százaléka azonban még júliusban is téli gumival közlekedik. Ez bár valamivel jobb a tavalyi adatokhoz képest, még mindig rendkívül veszélyes – mutatjuk, miért. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG