4p
A polgári repülésben nagy visszalépést jelentett, amikor a néhány, még működő Concorde leállt: azóta a hangsebesség áthatolhatatlan akadályt jelent a légi utas szállításban. Most Kínában álltak elő egy megoldás tervezettel, és nem is aprózzák el: kétszeres helyett hatszoros hangsebességgel süvítene a jármű.

A repülés nagyon felgyorsította az utazást, de ha más kontinensre utazunk, még mindig meglehetősen hosszú az út, nyomasztóak a 10 órás, vagy még hosszabb utazások egy repülőbe zárva. Pár évtizede úgy tűnt, hogy megvan a megoldás: a katonai repülők mintájára deltaszárnyú utasszállító készült, ami így át tudta lépni a hangsebességet, és annak kétszeresére is felgyorsult: ez volt a Concorde.

Visszalépés

A jármű fenntartása és üzemeltetése azonban rendkívül költséges volt, így nem is jöttek újabb géptípusok. A hangsebesség átlépése olyan megnövelt fizikai ellenálló képességet igényelt a repülőktől, ami megdrágította a gyártást, megnövelte az üzemanyagigényt és lecsökkentette a szállítható utasok számát. Végül egy baleset során kiderült, hogy a deltaszárnyban tárolt üzemanyag végzetes lehet, így a programot be is szüntették.

Így, hasonlóan az űrrepüléshez, ahol az űrsiklók vonultak nyugdíjba, a polgári légiforgalomban is visszalépés következett be. Hangsebesség alatt egyszerűen, hatékonyan és olcsón repülünk, felette egyelőre sehogy. Nagy akadályról van szó: a hangsebesség átlépésekor a jelenleg használatos repülőgépek darabokra szakadnának, így csak teljesen eltérő megoldások jöhetnek szóba, és eddig nem sikerült elfogadható és gazdaságos megoldást találni, igény pedig lenne rá.

Az új megoldás

Kínai mérnökök most előálltak egy tervvel, mégpedig egy olyan járműével, amely 6000 km-t tenne meg óránként, írja a South China Morning Post. Mivel a jelenlegi Peking-New York járat 13-14 órát megy, a tervezett típussal pedig csak 2 óra lenne az út, ráadásul a jármű az eddigi, csak néhány embert szállító hasonló tervekkel szemben 50 embert és komolyabb teherszállítmányt is elbírna, valóban egyedülálló darab a jelenlegi fejlesztések között.

A tervezőcsoport a modell kicsinyített változatát már tesztelte a Kínai Tudományos Akadémia szélcsatornájában, ahol 8600 km/órás sebességet sikerült elérniük, és a korábbi kísérletekhez képest kisebb légellenállást és nagyobb felhajtóerőt tapasztaltak, ami alapfeltétele egy működőképes jármű létrehozásának ilyen nagy sebességnél. A szerkezet érdekessége, hogy nem deltaszárnyú, hanem két szárnya van, mint a repülés hajnalán használt duplafedelűeknek, persze egész más jellegű kialakítással.

Felhevül

A szerkezetet el is nevezték I-modellnek (nagy i), mivel leszálláskor szemből nézve egy újságban-könyvben nyomtatott nagy kövér I betű alakját vesz fel. Ezzel a megoldással érik el a nagyobb felhajtóerőt, és a turbulencia mérséklése révén a kisebb közegellenállást, persze olyan formák kialakításával és anyagok felhasználásával, melyeknek meg se kottyan a hangsebesség átlépése. Az adott sebességnél viszont felmerül egy új probléma: a jármű külseje ezer fokosra melegszik, így megfelelő hűtéssel vagy hőálló anyaggal meg kell oldani a kérdést (ez az, ami az űrsiklónál is végzetes probléma lett, igaz, ott 3-4000 fokos hőmérsékletről volt szó).

Sivatagi show

A nagy lépés persze az lesz, ha a járművet a légkörben, éles körülmények között is kipróbálják. Ha működik is, eleinte valószínűleg csak katonai szállítóeszközként fogják alkalmazni, és utána jöhet az utasszállító funkció kialakítása. Kína egyébként az elmúlt években már több hiperszonikus repülőt is tesztelt a Góbi-sivatag felett, köztük volt olyan is, amelyik a hangsebesség 10-szeresét is elérte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG