Az Ernst & Young felméréséből is kitűnik, hogy minden korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a cégeknek a közvetett adók menedzsmentjére. Stratégiájukat úgy kell kialakítaniuk, hogy egyrészt gyorsan és hatékonyan tudjanak alkalmazkodni a változásokhoz, másrészt megelőzzék a bonyolult rendszerekből adódó bírságokat – mondta Vékási Tamás, az Ernst & Young adópartnere.
Az ellenőrzések száma és a bírságok összege is nőtt
A felmérésben részt vevők 65 százaléka számolt be arról, hogy növekedett az áfa-ellenőrzések száma az elmúlt három évben. Az adóhatóságok az ellenőrzések mintegy kétharmadánál használtak valamilyen speciális szoftvert az esetleges szabálytalanságok felderítésre. Az esetek több mint negyven százalékában pedig az adott ország adóhatósága információt is cserélt más államban működő társszervével, ez különösen gyakori volt az Európai Unió tagállamaiban, illetve egyre inkább Magyarországon is – mutat rá az Ernst & Young felmérése, amelyben mintegy negyven ország közvetett adózással foglalkozó vállalati szakértőjét kérdezték meg.
A válaszadók 72 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a bírságok száma is emelkedett. A vállalati szakértők szerint ezeket a korábbinál gyorsabban szabta ki az adóhatóság és a büntetés mértéke is nagyobb volt. Különösen a késedelemmel összefüggő bírságok emelkedtek – derül ki a jelentésből.
Magyarország is illeszkedik a nemzetközi trendekbe
A nemzetközi trendekbe Magyarország is illeszkedik. A nagyadózói körben az adóhatósági megállapítások több mint 85 százaléka az áfához kapcsolódik hazánkban. Növekszik az adójogi viták száma is Magyarországon, ezek közül pedig egyre több ügy jut el az Európai Bíróságra is – mondta Vékási Tamás, az Ernst & Young adópartnere.
A nemzetközi folyamatokhoz hasonlóan a magyar adóhatóság is egyre többször alkalmaz olyan szoftvert, amellyel a korábbiakhoz képest sokkal rövidebb idő alatt, tételes ellenőrzést tud végrehajtani, nagyobb találati aránnyal. Éppen ezért a cégeknek is alkalmazkodniuk kell a megváltozott viszonyokhoz, egyebek mellett például az adóhatósági szoftverekhez hasonló módszerekkel kell ellenőrizni saját rendszereiket – tette hozzá Vékási Tamás.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Kína stratégiai partnerséget kötött Magyarországgal
körülbelül 1 órája
-
Nukleáris hadgyakorlatot készít elő Moszkva és Minszk
3 órája
-
Miért pont az Aldi vagy a többi diszkont? Megvan az új varázsszó
3 órája
-
Így ünnepelte a forintárfolyam a kínai elnök látogatását
4 órája
-
Ilyen még sosem volt a budapesti tőzsdén
4 órája
-
Koalícióra kényszerül Orbán Viktor barátja
5 órája
-
Rendőrök jelentek meg a hírtelevíziónál
6 órája
-
Jön az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
-
Orbán Viktor: nukleáris megállapodást is kötött Kína Magyarországgal
-
Szlovákia nem akart lőszert venni Ukrajnának - aztán jöttek a civilek
-
Nyugdíjas árkosár: erre nem számítottunk
-
Mit jelentett be Gulyás Gergely csütörtökön? Ez volt a Kormányinfó percről percre!
-
Nehogy baj legyen ebből: semmibe veszi a kínai elnököt a forint
-
Okos volt, aki estig várt az euróvásárlással!
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió 2024. május 8. 05:39
- Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 8. 07:29
- Kiderült, mi miatt jön Hszi Csin-ping hazánkba 2024. május 7. 16:51
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén 2024. április 14. 11:33
- Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 15. 07:59
- Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója 2024. április 12. 18:53
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
Így ünnepelte a forintárfolyam a kínai elnök látogatását
Csütörtökre bezárt a devizapiac, íme az esti kurzusok.
Ilyen még sosem volt a budapesti tőzsdén
Jót tett a Magyar Telekom bejelentése is a BUX-nak.
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
-
Jelentősen lassult az ingatlanok drágulása
16:04
-
Nyolc álláshirdetőből három nem jelentette be a felvett munkaerőt
15:03
-
Május 1-től a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető adó 90 százalékra emelkedik
15:03
-
Nem nyugodt a világ Putyin nukleráris hadgyakorlatától, az Ukrajnai háború előtt is csak gyakorlatozni indultak
13:01
-
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között
13:01
-
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson
17:05
-
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50
17:05
-
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt
16:04
-
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró
15:03
-
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?
13:01
-
Tűzeset és égési sérülések tegnap este Egerben
13:10
-
Nem írta alá Mirkóczki Ádám és Pápai Ákos z egri Választási Etikai Kódexet
10:26
-
Tóth Csaba korrupciós ügye miatt szólt be Vitézy Karácsonynak
22:07
-
2023: Mirkóczki jóban van a Fidesszel, csak Pajtók sunyi geci, lopni meg nem 5 forintot kell - HANGFELVÉTEL
13:50
-
Forgalomkorlátozások lesznek a kerékpárverseny miatt pénteken, Egerben
11:38
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén
2024. április 14. 11:33
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója
2024. április 12. 18:53
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Kitalálja, mennyivel olcsóbb ugyanaz a magyar tészta Romániában, mint nálunk?
2024. május 9. 06:35
-
Rendőrök jelentek meg a hírtelevíziónál
2024. május 9. 16:11
-
Valami nagyon rosszat ehetett vacsorára a forint
2024. május 9. 07:44
-
Egy sáv foglya a forint, szárnyal az OTP
2024. május 9. 12:39