Egy hete bocsátották részletes vitára azt a törvénytervezetet, ami többek között a lakásvásárláshoz kapcsolódó illetékszabályokat is módosítja. Bár a törvény zárószavazása még hátravan, a tervezet hatálybalépési időpontja 2013. január 1., így már most indokolt a változások hatását megvizsgálni, különösen arra tekintettel, hogy bizonyos esetekben akár a lakás adásvételek időpontját is érdemes lehet az új szabályok miatt módosítani.
Egykulcsossá válik az illeték, mit jelent ez?
A tervezet szerint 2013-tól a korábbi, lakástulajdon szerzésre vonatkozó kétkulcsos (4 millió forintig 2 százalék, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után 4 százalék) illeték egykulcsossá válik, azaz a teljes forgalmi érték után 4 százalékot kell fizetnie a vevőnek. Egy 4 millió forintnál drágább lakás esetében ez 80.000 forintos többletterhet jelent az eladó számára. Ez a 80.000 forintos többletkötelezettség akkor is megjelenik, ha a vevő az új lakás vásárlását megelőző (vagy azt követő) egy éven belül eladta korábbi lakástulajdonát, és az illeték alapját a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének a különbözete adja.
A 4 millió forintnál alacsonyabb vételárú ingatlanok, vagy ennél kisebb forgalmi érték különbözet esetében a fizetendő többlet értelemszerűen kevesebb lesz 80.000 forintnál, de ilyen esetekben az új szabályok szerint fizetendő illetéktöbblet a korábbi illetékmértékre vetítve jelentős, hiszen a vevőnek éppen dupla akkora illetéket kell majd fizetni 2013-tól, mint 2012-ben.
Egy budapesti átlagos lakás után fizetendő illeték 17, egy vidéki 30 százalékkal nő
Budapesten, 2012 első félévében – a KSH által regisztrált adásvételek alapján – az átlagos használtlakás ár 13,8 millió forintot tett ki. Egy ilyen átlagosnak tekinthető ingatlan esetén, az érvényben lévő szabályok szerint az illeték 472.000 forint. A a tervezet értelmében jövőre ez 552.000 forintra emelkedhet, ami 17 százalékos többletterhet jelent.
Vidéken, a megyeszékhelyek, illetve városok esetén átlagosnak tekinthető, nagyjából 9 millió forintos használtlakás ár mellett a 280.000 forintos illeték 360.000 forintra nő, ami csaknem 30 százalékkal magasabb terhet jelent. Egy 10 milliósból 12 milliós lakásba költözés pedig a 2012-es 40.000 forintos illetékmérték helyett 80.000 forintot fog jelenteni.
„Amennyiben elfogadják a javaslatot a 2013-ra tervezett egykulcsos illeték kis mértékben ugyan, de generálhat előrehozott vásárlásokat az idei év utolsó két hónapjában, a biztos lakásvásárlók körében, azonban addicionális keresletbővülésre nem számíthatunk.” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. Hasonló jelenséget már 2010-ben is tapasztaltunk, bár ott pont a fordított irányban. Sokan halasztották az adásvételt 2009-ről 2010-re, amikor az akkori 6 százalékos kulcs 4 százalékra csökkent - mondta.
Az Otthon Centrum szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy nem elég az adásvételi szerződés aláírását az idei év végéig lezárni, mivel az illetéket a szerződés Földhivatalba érkezésének időpontja alapján veti ki a NAV. Számolni kell tehát a beadáshoz szükséges idővel is.
Kivárni vagy sietni?
Azok számára tehát, akik olcsóbb lakásból drágább ingatlanba költöznek, illetve korábbi lakástulajdonukat a vásárlástól számítva egy évnél korábban adták el, érdemes az ingatlankeresési, illetve adásvételi folyamatot felgyorsítani. Azonban abban az esetben, ha a vásárlást megelőző egy éven belül eladott vagy azt követően egy éven belül eladásra kerülő lakás értéke magasabb volt, mint az újonnan vásárolt ingatlan értéke, pont a kivárás a célravezető taktika.
A jelenleg érvényben lévő szabályok alapján, ha egy drágább ingatlanból egy olcsóbb ingatlanba költözik a vevő, akkor bár a két ingatlan forgalmi értékének különbözete negatív, az illetéket mégis meg kell fizetnie a különbség abszolút értéke után. A szóban forgó törvénytervezet szerint a negatív forgalmi érték különbözet esetén a vásárló mentesülne az illeték megfizetése alól.
Ez a módosítás többek között a fizetési nehézségek miatt lakásukat eladni kényszerülőknek jelenthet könnyebbséget, hiszen esetükben a hitel visszafizetése után szűkebb anyagi lehetőségek maradnak egy másik lakás vásárlásához. Minél nagyobb a különbség a régi, hitellel terhelt és az újonnan megvásárolt ingatlan ára között, annál nagyobb az illeték alapja, aminek megfizetése alól mentesülhetnek a vevők. Ilyen esetekben az új lakás megvásárlásának időpontjára, illetve az erre vonatkozó adásvételi szerződés földhivatali benyújtásának időpontjára kell figyelni.
Fiataloknak könnyebbség
Szintén pozitív változás lehet, hogy a 35. életévét be nem töltött fiatalok első lakástulajdonának megszerzéséhez nyújtott 50 százalékos illetékkedvezmény 40.000 forintos felső határát megszüntetné a javaslat, illetve a feltételek között szereplő, a lakásértékre vonatkozó 8 milliós felső határt kitolná 15 millió forintra.
Ez egy üdvözlendő változtatás lenne hiszen a jelenlegi szabályozásban érvényes legfeljebb 8 milliós ingatlan esetében a teljes illeték mértéke 240.000 forint, amiből az 50 százalékos kedvezmény 120.000 forintot tenne ki, de ebből csak 40.000 forintot tudnak a jelenlegi szabályok alapján az első lakást vásárlók igénybe venni – mondta Baranyai Tünde, az Otthon Centrum üzemeltetési igazgatója.
A 15 milliós felső értékhatár pedig főleg Budapesten nyitja ki a fiatal lakásvásárlók előtt a kínálat egy nagyobb szegmensét. Az új, tervezett szabályok szerint a maximális 15 milliós felső lakásértéket, illetve az egykulcsos illetékmértéket feltételezve, az illeték összege 600.000 forintot tenne ki, amelyből az 50 százalékos kedvezmény miatt csak 300.000 forintot kellene az első lakást vásárló fiataloknak megfizetniük. Esetükben tehát a kivárás a jó stratégia, hiszen a tervezet szerint jövőre nagyobb illetékkedvezményt vehetnek igénybe – tette hozzá a szakértő.
A kormány tervei szerint a jövőben egykulcsossá válik a lakástulajdon vásárlás után fizetendő illeték mértéke, ami az esetek többségében 80.000 forinttal nagyobb terhet jelent a vevő számára. Megszűnik viszont a negatív illetékalap utáni fizetési kötelezettség, ami a korábbi lakásukat olcsóbbra cserélőknek jelenthet könnyebbséget. A tervezet szerint a 35 év alattiak lakásszerzési illetékkedvezménye esetén a korábbi 8 millió helyett 15 millió forintra emelkedik a lakások felső értékhatára, a kedvezmény alacsony, 40.000 forintos maximális értékét pedig eltörlik. Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy ezek a változások mit jelentenek a gyakorlatban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szakértő: a mostani rezsicsökkentés hosszú távon nem fenntartható
körülbelül 1 órája
-
Friss hírek jöttek Fico álapotáról
2 órája
-
Ausztria döntött: újra támogatja a palesztinokat támogató szervezetet
2 órája
-
Vészhelyzet miatt leállt a müncheni reptér
3 órája
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
3 órája
-
Ez nem hiányzott a Boeing-nek
4 órája
-
Bulgária bemutatott a Gazpromnak
4 órája
Mfor.hu Top24
-
Összeszedte magát a forint
-
Két napig zárva lesznek a boltok
-
Az asztalra csapott Bosznia-Hercegovina a magyar kormány döntése miatt
-
Megint aggasztó hírek érkeztek a kelet-ukrajnai frontról
-
Zelenszkij: Toboroznunk kell, sok ukrán katona két éve harcol megállás nélkül
-
David Pressmann: "A magyar kormány Putyin propagandaszövegét ismételgeti"
-
Van egy munkahely Budapesten, ahol ingyen járhat pszichológushoz
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 13. 07:24
- Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt? 2024. május 16. 05:53
- "Szégyenteljes hallgatás" - újra botot dugott az Orbán-kormány az uniós küllők közé 2024. május 15. 11:53
Havi top
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
- Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió 2024. május 8. 05:39
A privátbankár ajánlja
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
- Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal 2024. április 18. 05:41
Friss
Nemzetközi
Vészhelyzet miatt leállt a müncheni reptér
Három órára le kellett zárni a müncheni repülőteret klímaaktivisták miatt.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Új információk Robert Fico állapotáról
13:01
-
Száguld a magyarországi filmgyártás
12:12
-
A magas adóterhelés miatt a hazai napelemcégek komoly versenyhátrányban vannak a külföldiekkel szemben
12:12
-
A világ egyik legszebb szigetén a legboldogtalanabbak a fiatalok az idősekhez képest
10:10
-
Egyre többen akarnak polgármesterek lenni
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Málta - a sziget, ahol a főszereplő nem csak a tenger
10:10
-
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
19:07
-
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
18:06
-
Arisztokratikus, prémium minőségű natúrkozmetikumok modern embereknek
12:12
-
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején
09:09
A vidék hírei
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
-
Megkezdte Eger virágosítását a Városgondozás
16:01
-
Ungár: Vitézy Dávidot szándékosan hallgatják el
13:55
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
-
Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből
2024. május 2. 10:59
top 24
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig!
2024. május 17. 18:35
-
Sorra foglalja el a településeket az orosz hadsereg Kelet-Ukrajnában
2024. május 17. 19:46
-
Friss hírek jöttek Fico álapotáról
2024. május 18. 13:29
-
Nem kéne itthon is eljutni odáig, mint Szlovákiában – A hét videója
2024. május 17. 19:07