Nagyjából tavaly ilyenkor a világ Ukrajnával szimpatizáló része tűkön ülve várta, hogy mikor érkeznek meg végre az Ukrajnának felajánlott, modernnek mondható nyugati harckocsik a frontra, és milyen hatásuk lesz a háború menetére. Mint azóta tudjuk, a Leopardok, Challengerek és Abramsek jórészt megérkeztek, és ugyan sok szempontból bizonyultak jobbnak, mint a szovjet-orosz megfelelőik, a világot nem váltották meg.
Akkor alapvetően optimista volt a nyugati, ukrajnai hangulat: a kérdés az volt, milyen sikereket érhet el a várva várt ukrán ellentámadás az új eszközökkel. Most az F-16-osok Ukrajnába érkezését övezi hatalmas várakozás, de nagy győzelmek helyett most inkább csak az orosz előrenyomulás megállítását várja a közvélemény az újabb nyugati „csodafegyvertől”. Vajon most indokolt a felfokozott várakozás? Vagy az F-16-osok is úgy járnak majd, mint a nyugati harckocsik, és nem fogják megváltani a világot az ukrán háború valóságában?
Ha most kéne fogadni, inkább az utóbbira tennénk.
Fotó: Depositphotos
Nokiáról iPhone-ra
Az F-16-osokkal az első nagy probléma részben éppen az általuk kínált előnyökből fakad: ezek ugyan messze nem képviselik a nyugati haditechnika élvonalát, de az Ukrajna által jelenleg használt szovjet-orosz repülőgépekhez képest így is legalább egy fél generációnyi, évtizedes ugrást jelentenek előre.
„Csodálatos ezeket a gépeket vezetni. De olyan, mint egy nyomógombos telefonról, mondjuk egy Nokiáról rögtön egy iPhone-ra váltani, az összes közbülső lépést kihagyva”
– mondta Dániában az F-16-osokra átképzést kapó ukrán pilóta a szovjet technológia és az F-16-osok közti különbségeket ecsetelve.
Az F-16-os egy nagyon bonyolult, komplex elektronikával teletömött szerkezet, amelyet ráadásul alapvetően az amerikai légierő igényeire terveztek. Tom Richter, az amerikai tengerészgyalogság korábbi, F-16-ost is repülő pilótája szerint a gép egy „érzékeny bestia” a szovjet korban tervezett MiG-ekhez és Szuhojokhoz képest.
„Ha egy légibemutatón egyszer is odasétáltál egy MiG-29-eshez, rátetted a kezed, majd átsétáltál rögtön egy F-16-oshoz, és arra is rátetted a kezed, még kívülről is érezhető volt, hogy az F-16 egy sokkal kifinomultabb konstrukció. Egy primadonna, amely nagyon érzékeny és sok törődést igényel”
– fejtegette Richter a Politicónak, hozzátéve, hogy a szovjet gépek sokkal strapabíróbbak, használni tudnak rosszul karbantartott kifutópályákat is.
Nem repülhetnek akárhonnan
Utóbbi az egyik sarkalatos pontja lehet az F-16-osok ukrajnai bevetésének. Az F-16-osok ugyanis alacsony építésű gépek, egyetlen hajtóművük légbeömlője pedig a géptest alján kapott helyet – itt pedig beszívhatnak bármilyen koszt, törmeléket, ami a kifutópályán eléjük kerül. Ha pedig valami oda nem való kerül a hajtóműbe, akkor abból komoly, akár a gépre nézve végzetes baj is lehet. Ugyanez a két hajtóműves, robosztusabb szovjet gépek számára jóval kisebb probléma.
Ez azt jelenti, hogy az ukrán F-16-osok által használt kifutópályákat folyamatosan ellenőrizni és karbantartani kell majd, hogy simák és törmelékmentesek legyenek. Csakhogy az oroszok nyilván vadászni fognak az új, amerikai eredetű gépekre, illetve azok bázisait is igyekeznek majd támadni minden rendelkezésre álló eszközzel, köztük nagy hatótávolságú ballisztikus és cirkálórakétákkal is. Az ukránok tehát jobban teszik majd, ha F-16-osaikat ide-oda mozgatják a különböző bázisok között, bevetés után pedig azonnal elrejtik, nem lesz elég tehát egy-két bázist szépen felújítani és karbantartani.
A gépek maguk is sok karbantartást fognak igényelni. Ugyan az ukrán pilóták mellett kiszolgálószemélyzet-csapatok is kapnak jelenleg kiképzést Nyugaton, biztosnak látszik, hogy az ő munkájukat a helyszínen tartózkodó nyugati szakembereknek kell majd segíteniük. Dolgukat nem fogja megkönnyíteni, hogy a kapott gépek bizony már eltüzelték kerozinjuk javát, ezért eleve több karbantartásra szorulnak, mint egy új repülőgép. Az viszont könnyebbséget jelenthet, hogy az F-16-os jelenleg a világ legnagyobb számban szolgálatban álló vadászgépe, alkatrész, javítási tapasztalat van bőségesen, ráadásul a konstrukció is úgy van kitalálva, hogy a gépek javítása ne jelentse feltétlenül azt, hogy nem tudnak repülni.
„Olyan, mint egy összeszerelhető gép. Egyszerűen ki tudsz venni egy meghibásodott elemet és elküldeni javításra”
– fogalmaz Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője, aki biztos abban, hogy az F-16-osok nagy hatással lesznek a háború menetére.
„Az F-16-osok jelentősen javítani fogják légierőnk hatékonyságát. A pilóták képesek lesznek irányítani a rakétákat a levegőből, meghatározni a célpontokat. Rengeteg információt fognak kapni harci környezetben és ez alapján meghozni a megfelelő döntéseket az eltalálandó célpontokról. És lehetséges lesz levegő-levegő rakétákat bevetni, amelyek akár 180 kilométerre is képesek elrepülni”
– fejtegeti a szóvivő, utalva az F-16-osok fejlettebb elektronikai rendszereire.
A levegő új urai?
Ez nem csupán pr-szöveg, de ha valaki azt gondolná, hogy az F-16-osok majd leradírozzák az orosz légierő gépeit Ukrajna égboltjáról, az valószínűleg jókorát fog csalódni. Az is igencsak kérdéses, hogy az ukrán frontkatonák életét az elmúlt hónapokban egyre inkább megkeserítő, hatalmas veszteségeket okozó, az ukrán védelmi vonalak áttörésében, de legalábbis meggyengítésében kulcsszerepet játszó orosz siklóbomba-támadások megakadályozása sikerülhet az új, nyugati gépekkel.
A fenti nehézségeken túl ez néhány alapvető tényezőre vezethető vissza. Az egyik a gépek száma. Ukrajna támogatói eddig összesen 45 darab gépet ajánlottak fel az ukrán légierőnek, de ebből az első – valószínűleg idén júliusi – körben csupán 6-ot kaphatnak meg. Kérdés, mikor érkezik a többi, illetve milyen ütemben sikerül a pilótákat, valamint a földi kiszolgálószemélyzetet, illetve a repülőtereket, bázisokat felkészíteni.
De még egy-két tucat gép sem hozna drasztikus változást. Az F-16-osokat a fent leírtak miatt nem lehet majd túlságosan közel állomásoztatni a frontvonalhoz, így üzemanyaguk nagy részét arra fogják felhasználni, hogy el-, majd visszajussanak a front közelébe, majd a bázisokra. A gépek, valamint a levegőben tölthető órák száma miatt az ukránok nem lesznek képesek arra, hogy a teljes frontvonal mögött, az ellenséges földi légvédelem hatókörén kívül, de a bevetéshez még elég közel járőrőzzenek a gépekkel, és ha feltűnnek a radaron az ellenséges gépek, támadási pozíciókba repüljenek.
Ne feledjük, az F-16-osokat alapvetően az amerikai légierő igényeire tervezték, ahol egy ilyen feladatot például légi utántöltéssel, az ellenséges vonalak mögé messze-messze belátó légtérellenőrző gépek támogatásával tudnának ellátni. Az ukrán légierőnek egyikre sincs lehetősége, cserébe az orosz légvédelem, illetve az igencsak megfogyatkozott, de azért még létező orosz légtérellenőrző gépek jókora veszélyt jelentenek a frontvonalat akárcsak 50-100 kilométer távolságba is nagyobb magasságban megközelítő gépek számára.
Nem ér elég messzire a kezük
Mivel azonban az orosz légierő jelenleg napi száznál is több siklóbomba-támadást hajt végre, azért biztosan lesz olyan alkalom, amikor ukrán F-16-osok pont jókor lesznek jó helyen, azaz legalább lesz esélyük megtámadni az orosz gépeket. De ez sem lesz egyszerű. Mint egy korábbi, az alábbi dobozra kattintva elolvasható cikkünkben kifejtettük, az Egyesült Államok – igencsak meglepő módon – jókora lépéshátrányba került az elmúlt években a levegő-levegő rakéták területén.
Az F-16-osok által kilőhető legnagyobb hatótávolságú levegő-levegő rakéták jelen tudásunk szerint az AIM-120D eszközök, ezek maximális hatótávolsága nagyjából 160 (talán 180, ahogy az ukrán légierő szóvivője mondta) kilométer, csakhogy ez nagyon nem azt jelenti, hogy ilyen távolságban bevethetők gyors, fordulékony harci gépekkel szemben. Ha ugyanis az ellenséges gép érzékeli a támadást, elkerülő, menekülő manőverekbe kezd. Hiába van tehát a kilövés pillanatában mondjuk csak 120 kilométerre egymástól a két gép, mire odaérne a rakéta, az ellenséges gép már lehet, hogy 180-200 kilométerre távolodott a kilövés helyétől. Ráadásul még ha sikerül is „utolérni” az ellenséges gépet, sok üzemanyagra lenne szükség a célpont hirtelen irányváltásainak, manővereinek követéséhez ahhoz, hogy végül tényleg találat legyen a dolog vége.
Fotó: Wikimedia
Mi több, az ukránok valószínűleg nem is az AIM-120D-t, hanem csak az eggyel kisebb hatótávolságú 120C-ket fogják megkapni, ezeknek a legtávolabbi sikeres harci bevetése úgy 50-60 kilométer távolságból történt eddig – nem véletlenül.
A túloldalon viszont nemcsak a nagyjából hasonló képességű orosz R-77-es levegő-levegő rakéták várják majd az ukrán F-16-osokat, hanem az AIM-120-asok maximális hatótávolságának nagyjából kétszeresét „tudó” R-37M-ek is. Ugyan ezek elsősorban nem agilis, gyors harci gépek, hanem inkább légtérfigyelő, légi utántöltő gépek ellen hatékonyak, mivel nagy méretük miatt kevésbé fordulékonyak, valamint viszonylag messziről felfedezhetők, azért arról nincs szó, hogy veszélytelenek lennének. Az elmúlt hetekben is kilőttek az oroszok egy ukrán MíG-29-est egy R-37M-mel (minden bizonnyal ez látható az alább beágyazott bejegyzésben, a kísérőszöveg megállapításaival szemben feltehetően nem baráti tűz állt az eset hátterében).
WATCH
— Insider Corner (@insiderscorner) March 11, 2024
The moment of the defeat of the MiG-29 fighter of the Ukrainian Air Force as a result of presumably friendly fire on the ground.
The pilot's death has been confirmed. pic.twitter.com/ztKj8X8dS2
És az F-16-osok se nagyon tehetnének mást, mint hogy azonnal megfordulnak, és teljes sebességgel menekülni kezdenek, ha egy ilyen rakéta veszi célba őket.
Fotó: Wikimedia
A kérdést feldolgozó osztrák légiharc-szakértő, Tom Cooper egy igen sematikus, de annál beszédesebb ábrát is készített az alapvető problémáról: a jókora hatótávolságfölénnyel rendelkező orosz gépek bőven képesek lesznek ledobni a siklóbombáikat a frontvonaltól 60-70 kilométer távolságban, anélkül, hogy az F-16-osok támadási közelségbe tudnának érni. És akkor még a frontvonalak közelében aktív földi légvédelem jelentette veszélyről nem is beszéltünk, pedig ahhoz, hogy a bombákat szállító Szu-34-esekre tüzelni tudjanak, az F-16-osoknak legalábbis a frontvonal fölé, ha nem a mögé kellene repülniük.
Az amerikai légierő lopakodó gépei, fejlettebb információgyűjtési és -feldolgozási kapacitásai, valamint egyszerű számbeli fölénye révén valószínűleg képes lenne ezt a jókora hatótávolságbeli hátrányt áthidalni, de az ukránok számára ez nagyon-nagyon nehezen megoldható feladatot fog jelenteni.
Igazi választ az R-37M jelentette fenyegetésre az európai fejlesztésű Meteor levegő-levegő rakéta jelenthetné, csakhogy ez – jelenlegi tudásunk szerint – nem kompatibilis az F-16-ossal, sőt egyelőre még csak nem is tervezik ennek megvalósítását, most éppen az F-35 rendszereivel történő összefésülésen dolgoznak a mérnökök. (Csak halkan jegyezzük meg, a magyar légierő által is használt Gripenek, valamint a nyugat-európai Rafalék, illetve Eurofighterek minden módosítás nélkül tudnának már most is kilőni Meteorokat, csakhogy ezek átadása hivatalos formában szóba se került egyelőre.)
Lesz dolguk és lehetőségük azért
Mindez nem jelenti azt persze, hogy az ukrán F-16-osok hasznavehetetlen ócskavasak lesznek. Az ukránok eddig is figyelemre méltó találékonyságot árultak el a meglévő, saját fejlesztésű, illetve nyugatról kapott eszközeik, valamint ezek bizonyos kombinációkban történő bevetése során. Elképzelhető például, hogy az ADM-160 MALD „repülő csalik”, azaz az ellenséges eszközöket „átverő” elektronikus jelek kibocsátására képes cirkálórakétákkal együtt az ukrán F-16-osok képesek lehetnek az orosz gépeket R-37M rakétáik kilövésére kényszeríteni, majd lecsapni rájuk.
Az is elképzelhető, hogy az ukránok az oroszok bevetési eljárásaiban, a használt eszközökben találnak valamilyen „rést a pajzson”, amelyet kihasználva elérhető egy-két látványos győzelem az F-16-osokkal. Az viszont szinte biztos, hogy ezek inkább kivételek lesznek, mintsem az általános gyakorlat, így hát az F-16-osok Ukrajnába érkezésétől nem várható a hadi helyzet látványos megváltozása. Azt – továbbra is – a légvédelmi rendszerek és rakéták, valamint tüzérségi rendszerek és még inkább tüzérségi lövedékek tömeges Ukrajnába küldése révén lehetne elérni, azonban erre a Nyugat különböző okokból (az amerikai republikánusok blokkolása, óvatoskodás, politikai viták és a többi) nem képes vagy nem hajlandó.
Persze az ukrán F-16-osok így is jó és hatékony eszközök lehetnek, csak éppen abban a szerepben, amelyet az ukrán légierő fogyó, elhasználódó MiG-jei és Szuhojai egyre kevésbé tudnak ellátni: irányított és siklóbombák (például JDAAM-ek, vagy a francai HAMMER-ek), valamint cirkálórakéták, radar elleni rakéták (elsősorban Storm Shadow-k és HAARM-ok) indításában. Ezzel viszont csak kicsit javíthatják az ukrán légierő helyzetét, a képességek jelentős kiterjesztését ez semmiképpen sem jelentené.
Igaz, volt honnét erősödni. 
