Hirdetés
Hirdetés

Megjelent a gyilkos vírus Magyarország határában – mit tehetünk?

2017. január 05., 13:15

Az afrikai sertéspestis az emberre nézve nem, de az állatokra rendkívül veszélyes, nem gyógyítható.

Kismalac a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány adományosztásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Székely községben 2015. május 5-én. 
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Kismalac a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány adományosztásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Székely községben 2015. május 5-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki a napokban az ukrajnai Nagyszőlős területén. Ez az első eset, hogy Kárpátalján megjelent a betegség. A helyi hatóságok a fertőzött nagyszőlősi gazdaságot 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az állományt (négy vaddisznót és hat malacot) felszámolták és az elhullott állatok tetemeivel együtt elégették. A hatóságok szerint a fertőzési gócot lokalizálták, így az nem jelent további veszélyt. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát. A megfigyelési körzet Magyarország és Románia területére is átnyúlik.

Hazánkban eddig még sohasem jelent meg az ASP vírusa. A betegség nem gyógyítható, a fertőzött állományokat fel kell számolni, ezért kulcsfontosságú a megelőzés. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) mindent megtesz a behurcolás megakadályozásáért, azonban fontos az állattartók, a vadászok és a lakosság közreműködése is - írják közleményükben.

Hirdetés

Ne hozzuk be az országba!

Lényeges például, hogy a határon sertéshúst, húskészítményt még magáncélra is tilos behozni! Ha valaki elhullott vaddisznó tetemet lát, értesítse a hatóságot a NÉBIH zöld számán (06-80/263-244). A sertéstartók kiemelten ügyeljenek a járványvédelmi intézkedések betartására, a házisertések vaddisznóval vagy abból származó hulladékkal ne érintkezzenek, valamint a gazdák, ha tüneteket észlelnek állataikon, haladéktalanul jelezzék állatorvosuknak.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Most spórolhatunk igazán a nyaraláson? Mikor vegyünk eurót?

Most spórolhatunk igazán a nyaraláson? Mikor vegyünk eurót?

Mikor váltsunk valutát a tervezett nyaraláshoz, lehet-e a mostaninál olcsóbb az euró vagy éppen a horvát kuna? A forint az elmúlt napokban féléves csúcsára erősödött, így felmerül a kérdés: most érdemes a nyaralásra szánt összeget átváltani? Az Equilor körüljárta a kérdést.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
  • árupiacokvételeladásvált.dátum
    Arany1117.91118.4-100%2016-05-01 00:00:00
    Ezüst0%
    Brent35.8735.95-100%2016-05-01 00:00:00
    WTI33.7233.79-100%2016-05-01 00:00:00
    Búza5.85.8125-100%2016-05-01 00:00:00
    Kukorica0%
    Szójabab10.02510.0325-100%2016-05-01 00:00:00
    Kávé1.2681.2735-100%2016-05-01 00:00:00

    További árfolyamok >

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Utánajártunk

  • BUX34358.93+0.03%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • május 15
    Kiskereskedelmi forgalom (év/év) - április
    Ipari termelés (év/év) - április
    RWE - 2017 Q1
    Gépipari rendelésállomány (év/év) - április
    New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser index - május
    NAHB házár index - május
    május 16
    GDP előzetes (nyers, év/év) - 2017 Q1
    GDP (igazított, év/év) - 2017 Q1
    Megkezdett lakásépítések - április
    Kiadott építési engedélyek (ezer/hó) - április
    Kiadott építési engedélyek - (hó/hó) - április
    Home Depot - 2018 Q1
    Ipari termelés (év/év)
    ZEW index - május
    ZEW index - május
    {{European_Union}} GDP - 2017 Q1
    Fogyasztói árindex (év/év) - április
    május 17
    Fogyasztói árindex (végleges) - április
    Ipari termelés (év/év, hó/hó) - március
    Raiffeisen - 2017 Q1
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - április
    ILO munkanélküliségi ráta - március
    Átlagbérek változása (3 hónap) - március
    Cisco Systems - 2017 Q3
    május 18
    Alibaba - 2017 Q4
    Wal-Mart Stores - 2018 Q1
    Kiskereskedelmi forgalom (év/év) - április
    Bloomberg gazdasági várakozások - május
    Bloomberg fogyasztói elégedettség - május
    Philadelphiai Fed index - május
    Tartós munkanélküli-segély kérelmek (ezer fő/hét) - május
    Autodesk - 2018 Q1
    május 19
    Átlagos bruttó béremelkedés (év/év) - március
    Termelői árindex (év/év) - április
    Euróövezet folyó fizetési mérleg (milliárd euró) - március
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - május

Szavazás

Idén hová megy nyaralni?