3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Csaknem üres a jövő heti makronaptár. Azt azért megtudhatjuk, hogy a magyar építőipar teljesítményén látszik-e már az új lakások iránti kereslet megélénkülése, ahogy az is kiderül, a magyarországi vállalatok a munkaerőért vívott küzdelemben mennyire hajlandóak a béreket megemelni. Azt is megtudhatjuk, meddig csinál még úgy az EKB, mintha a legmélyebb válságot élné meg az európai gazdaság.

Hétfőn közli a KSH a 2016 novemberi építőipari termelési adatokat. Októberben az építőipari termelés volumene 12,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 7,2, az egyéb építményeké 18,2 százalékkal. Szakértők a 2016-os év végén, illetve 2017 elején már javulást várnak az ágazatban - meglátjuk, lesz-e ebből valami.

Ugyancsak hétfőn publikálja a KSH a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának tavaly novemberi adatait. Októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 19,8 százalékkal emelkedett, a belföldi vendégek által eltöltötteké 6,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Együttvéve 6,7 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma.

Hétfőn egyébként viszonylag csendes napra számíthatunk a nemzetközi piacokon, miután Amerika a Martin Luther King-nap miatt zárva tart (ez minden évben január harmadik hétfőjén van).

Csütörtökön tartja kamatdöntő ülését az EKB. Az bank tavaly decemberi ülésén nem változtatott a 0 százalékos irányadó kamaton, és 9 hónappal, 2017 végéig meghosszabbította mennyiségi enyhítési programját. A program jelenleg havi 80 milliárd eurós keretösszege 2017 márciusától 60 milliárd euróra csökken. A csökkentésnek már rég itt az ideje: az eurózóna gazdasága a fellendülés jeleit kezdi mutatni, az Európai Központi Bank monetáris politikája azonban továbbra is extrém, a lehető legnagyobb válsághelyzetre van méretezve. Vajon ez a súlyos ellentmondás mikor fog feloldódni?

Pénteken közli a KSH adatait a keresetetek tavaly január-novemberi alakulásáról. Októberben a bruttó átlagkereset 262 200 forint volt, 5,4 százalékkal nőtt egy év alatt. Szakértők szerint továbbra is dinamikus a bérek növekedési üteme, az emelkedés 2017-ben is folytatódik. Amióta a magyar gazdaság munkaerőpiacával kapcsolatban a legfontosabb kérdés már nem az, hányan vannak munka nélkül, hanem az, hogy mennyire korlátozza az ipar, a gazdaság bővülését a munkaerőhiány, a keresetekkel kapcsolatos statisztikák kiemelt figyelmet kapnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adatot magyarázhat az Orbán-kormány a választások előtt
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 08:31
2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
Litván Dániel | 2024. május 8. 05:39
Ott pihen többszáz milliárd euró egy közös alapban, amit nem nagyon használ most semmire az Európai Unió, miközben rengeteg pénz kellene Ukrajnának, illetve az uniós védelmi iparnak. A megoldás adja magát, de nem mindenki fog ebbe beleegyezni, viszont a magyar kormánynak például nincs is közvetlen beleszólása a kérdésbe.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG