1p
Sorra dőlnek a tabuk, hol az EKB, hol a német pénzügyminiszter berszélt a napokban komolyan arról, hogy talán nem is olyan nagy tragédia, ha Görögország kiválik az eurozónából. A színfalak mögött állítólag bankok, minisztériumok, politikusok mérik fel, hogy a példa nélkül álló eset mit is jelentene a gyakorlatban. Így napokra leállhat a görögországi pénzforgalom, csődbe mehet egy sor bank...

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a múlt héten eléggé engedékenyen beszélt a görögök esetleges kiválásáról az eurozónából, szerinte Európa sokkal jobban fel van erre készülve, mint két évvel ezelőtt, sokkal ellenállóbb, mint akkor volt, mérsékeltebb a többi ország felé irányuló fertőzésveszély – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Hasonlóan vélekedett a német bankszövetség elnöke is. Azóta beindult a tervezgetés az EU-ban, hogy hogyan is folyhatna le egy ilyen kiválás, amire még nem volt példa.

Fizetésképtelenség lenne napok alatt a „Grexitből”

Ha a korábban megállapodott reformokat és takarékossági intézkedéséket Görögország nem teljesítené, akkor az úgynevezett trojka (EU, EKB, IMF) előszöris leállíhatná az ezekhez kapcsolódó hitelcsomag következő, júniusban esedékes részletét. Ez azonban nem automatikus, mivel a megállapodásokban vannak mérlegelési lehetőségek, van némi játéktér is, amire a görögök alaposan spekulálnak is. Ha azonban valóban megtagadják a hitelnyújtást, Görögország napokon belül fizetésképtelenné válik.

 

Ez még nem feltétlenül kapcsolódik össze azzal, hogy az ország ki is váljék az euróövezetből (ez utóbbi lépést egy tréfás kedvű brókercég már elnevezte Grexitnek). Az EKB (Európai Központi Bank) tanácsának azonban rögtön le kellene állítania az összes, Görögországgal végzett finanszírozási műveletet, hiszen a görög állammal és más görög szereplőkkel szembeni követelések behajthatatlanok lennének. A lap azt írja, jegybankárok véleménye szerint ez a lépés elkerülhetetlen. Jelenleg ugyanis néhány görög bank csak azért maradt még fizetőképes, negatív saját tőkéjük ellenére, mert folyamatosan számíthattak a görög állam segítségére.

A készpénzforgalom is leállhat

Van még egy „Emergence Liquidity Assistance“ (ELA) nevű sürgősségi likviditási hitel, amelynek felfüggesztéséről az EKB tanácsa kétharmados többséggel dönthet. Itt tehát szintén van némi játéktért, de ha ez a hitel is megszűnik, akkor a görög bankok azonnal fizetésképtelenek lennének, mert a görög jegybank sem adhatna ki nekik több hitelt, sőt bankjegyeket sem szállíthatna ki a számukra. Ezzel a bankpénztáraknál és az ATM-eknél is leállna a készpénzforgalom.

Mivel ezzel gyakorlatilag az egész gazdaság megbénulna, Görögország kénytelen lenne saját fizetőeszközt bevezetni, hogy az ország működőképes maradjon. Megfelelő készpénzkészlet híján valószínűleg először csak a számlapénz-forgalmat lehetne átállítani az új devizára, a készpénzforgalom egy ideig megmaradna euróban. Az euró és az új pénz között pedig nyilván átváltási árfolyamra lenne szükség.

Nem mindegy, mennyivel értékelik le a leendő drachmát

Sok függ attól, hogy ezt az átváltási árfolyamot hogyan határozzák meg. Ha túlságosan leértékelik általa az új pénzt, akkor például nehézséget okozna beszerezni az importcikkeket, de a betétesek kevésbé járnak rosszul, az exportőrök szintén jobban járnának. Egy komoly leértékelés, a fundamentális értékek alá, még friss tőkét is vonzhatna, amely a jövőbeli felértékelődésre játszik. A dráguláson keresztül azonban zavargásokat is okozhat.

Van még egy argentin út is, amikor a hiteleket jobban leértékelik, mint a megtakarításokat, ez azonban inszolvens, negatív saját tőkéjű bankokhoz vezet. Ennek kivédésére meg lehet engedni a pénzintézeteknek, hogy negatív saját tőkével is folytathassák tevékenységüket.

Lehman-összeomlás görög verzióban?

A Bloomberg esélylatolgató cikkében annak a veszélyét vázolja fel, hogy a Lehman Brothers 2008 őszi, a pénzügyi válságot beindító összeomlásához hasonló lavinaszerű dolog történik Görögország kiválásával, csak ezúttal az állampapírpiacon. Ennek kivédésére, megakadályozandó, hogy más országok kötvénypiacai is összeomoljanak, rendkívüli vészhiteleket és kötvényvásárlásokat remélnek az EKB-tól, valamint bankfeltőkésítést szorgalmaznak.

Mohamed El-Erian, a Pimco alapkezelő igazgatója, a világ legnagyobb kötvényalapjának kezelője is aggódik, és azt reméli, hogy egy esetleges kiválás egy csomag részeként, rendezetten történik, a piaci zavarok megelőzése érdekében.

Irakban 27 Boeing 747-es és 500 kommandós kellett hozzá

A New York Times különböző óriásbankokat és biztosítókat sorol fel – Crédit Agricole, Zurich Insurance Group, European Investment Bank -, amelyek már lázasan készítik terveiket arra az esetre, ha Görögország kiválna az eurozónából. A Financial Times viszont azt írja, hogy az eurozóna politikusai már tavaly ősszel elkészítették a vészforgatókönyveiket, amikor George Papandreou egykori miniszterelnök népszavazást javasolt az eurozóna-tagságról.

Az utóbbi lap említi azt is, hogy nagy logisztikai feladat lenne a megfelelő készpénzmennyiség biztosítása. Amikor 2003-ban Irakban lecserélték a készpénzkészletet, ehhez 27 darab Boeing 747-es repülőgép, egy rendkívül speciális brit nyomdagép, 500 kommandós és három hónap kellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG