1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A kedvező piaci keresletre reagálva az Államadósság Kezelő Központ szeptemberig forintban jelentősen túlteljesítette az éves kibocsátási tervet. Tavaly még úgy tervezték, hogy idén 1230 milliárd forintért bocsátanak ki forint-állampapírt, de szeptember végéig már összejött 1163 milliárd. Az ÁKK-nak bejött a lakossági állampapír program is.

Az ÁKK közleménye szerint a média és a piaci elemzők is fokozott figyelmet fordítanak annak vizsgálatára, hogy egy-egy kibocsátó hogyan áll a meghirdetett finanszírozási programjához képest. Ennek megfelelően sorra jelennek meg elemzések, illetve kibocsátói közlemények a finanszírozás időarányos alakulásáról. A magyar költségvetés finanszírozási programjának megvalósításával kapcsolatban egyértelmű pozitív helyzetről számolt be az ÁKK. A forint állampapírpiacon kialakult rendkívül kedvező folyamatok hatására ugyanis az elmúlt év decemberében közzétett finanszírozási tervhez képest jelentős többletértékesítés volt. Különösen két területen alakultak kedvezően a kibocsátások: az államkötvény-aukciókon és a lakossági állampapírok értékesítésében.

A 2011 végén elfogadott terv összesen 1230 milliárd forint összegű aukciós államkötvény kibocsátással számolt, ehhez képest az év eddig eltelt időszakában 1163 milliárd forint összegben értékesített forint államkötvényeket az ÁKK Zrt. A kötvényaukciókon a meghirdetett 824 milliárd forintnyi összeggel szemben, az átlagosan 2,5-szeres keresletre reagálva, összesen 985 milliárd forint összegben fogadott el ajánlatokat az adósságkezelő. A 161 milliárd forint összegű aukciós többleteladáson felül az aukciót követő délutáni átlagáras értékesítési tender alkalmával további 178 milliárd forintnyi államkötvényt vásároltak meg az elsődleges forgalmazók. Szeptember közepéig ezzel a 2012 évi forint államkötvény kibocsátási terv 95 százaléka teljesült.

A lakossági állampapírok értékesítésének növelése érdekében átfogó programot hirdetett meg 2012-ben az ÁKK Zrt. Az ez évre eredetileg tervezett 36 milliárd forint összegű nettó értékesítéshez képest szeptember közepéig nettó 329 milliárd forint értékű lakossági állampapír kelt el, azaz a nettó értékesítés az eredeti éves terv tízszerese.

A közeli lejáratra viszonylag magas, a távolabbiakra azonban alacsony jegyzési érdeklődés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön, kétheti rendszerességgel megrendezett aukcióján. Az aukciós átlaghozamok némileg csökkentek a két héttel ezelőtti aukcióhoz képest, de enyhén meghaladták a szerdai másodpiaci hozamokat. Részletek >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26950 26530 26950 +2,08% 0 0 12 186 856 480 HUF 2025-05-09 17:08:41
MOL 3068 3026 3068 +2,27% 0 0 1 635 645 780 HUF 2025-05-09 17:06:01
MTELEKOM 1650 1620 1654 +0,98% 0 0 1 466 929 726 HUF 2025-05-09 17:06:23
RICHTER 10850 10760 10880 0,00% 0 0 923 191 400 HUF 2025-05-09 17:05:08
OPUS 556 552 560 0,00% 0 0 30 540 746 HUF 2025-05-09 17:06:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:01
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 08:10
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. 
Állampapír / Kötvény Bejelentették: új állampapír jön
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 15:46
Egy sor új állampapír-sorozatot dob piacra az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Meg se kottyant a vámháború a magyar államkötvényeknek 
Privátbankár.hu | 2025. április 3. 13:51
Elvitték a papírokat. 
Állampapír / Kötvény Az egész évre tervezett bruttó kibocsátás 38 százaléka három hónap alatt teljesült
Privátbankár.hu | 2025. április 1. 20:09
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól.
Állampapír / Kötvény Fontos, az állampapírokat érintő döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. március 27. 15:28
Az állampapírok vásárlását ösztönöznék vele.
Állampapír / Kötvény Szinte szerelmesek a magyarok a lakossági állampapírba
Privátbankár.hu | 2025. március 25. 08:50
Pedig nagyot esett a hozam.
Állampapír / Kötvény Mi ez a sok új állampapír hétszázalékos hozammal?
Eidenpenz József | 2025. március 25. 05:49
Ritkán látott jelenség figyelhető meg most, az intézményi befektetőknek kibocsátott állampapírok hozama a szabadpiacon meghaladja egyes lakossági kötvényekét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rohanni kell ezeket megvenni, mert a magasabb hozamhoz magasabb kockázat is tartozik. Lehet, hogy mindig azt érdemes venni, aminek a feltételeit az állam épp rontani fogja?
Állampapír / Kötvény Valakik megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 13:23
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Nem akármilyen hét kezdődik: hatalmas pénz mozdulhat meg a lakossági megtakarításoknál
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 08:49
540 milliárd forintos összegű kamatfizetés és lejáró állampapírok mellé még bő 300 milliárd forint értékű állampapír-visszaváltás is jöhet egyetlen hét alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG