2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Még az elemzőket is meglepte, mekkorát nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott első becslését kommentálva közölte: a forgalom idén elsősorban a tartós fogyasztási cikkek körében nőhet, a béremelkedés és a jövőre vonatkozó kedvező kilátások hatására a háztartások akár a válság óta halogatott vásárlásokat hajtanak végre.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az áprilisi és a májusi kiskereskedelmi adatok megerősítik azt a várakozást, hogy a belső kereslet erősödése fontos eleme lesz a GDP növekedésének a második negyedévben, illetve egész évben is.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője egyebek mellett kiemelte, hogy a háztartások nem csak a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a kiskereskedelmi adatok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az utóbbi években több olyan intézkedés történt, amelyek fehérítették a szektort - például az online pénztárgépek és az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetése, valamint a különböző termékekre vonatkozó áfacsökkentés -, így a tényleges kiskereskedelmi forgalom kisebb lehetett a statisztikák által jelzettnél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG