1p
Jelentősen rontotta az euróövezetre szóló idei előrejelzését új negyedéves globális prognózisában a Fitch, amely az általa vártnál gyengébb teljesítmény nyomán most már recessziót vár 2012 egészére a valutaunióban. Néhány londoni bankház is recessziót vár, de kevésbé mélyet, mint eddig. Az EU javulása Magyarországnak is kedvezhet.

A legnagyobb európai hitelminősítő negyedéves előrejelzésében az eggyel korábbi globális jelentésében valószínűsített 0,4 százalékos növekedésről 0,6 százalékponttal lejjebb, 0,2 százalékos visszaesésre módosított. Az eddigi 0,4 százalékos növekedési várakozás is már erősen rontott prognózis volt, a Fitch Ratings az előző, decemberben összeállított világgazdasági helyzetértékelésében 0,8 százalékról csökkentette erre a szintre a valutaunióra adott, 2012 egészére vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését.

Németország a motor, Dél-Európa inkább fékez

Az euróövezeti átlagon belül a legnagyobb mértékben az olasz gazdaságra adott prognózisukat rontották: az új becslés szerint Olaszország hazai összterméke az idén 1,6 százalékkal csökken. Eddig csak 0,5 százalékos idei olasz GDP-mínuszt jósoltak. A cég Spanyolországban 1,0 százalékos gazdasági visszaesést vár, a legnagyobb EU-s gazdaságban, Németországban pedig szerinte 0,7 százalékos növekedés várható, ami 0,2 százalékponttal alacsonyabb az eddig vártnál. A következő évre azonban a ház változatlanul 1,6 százalékos német GDP-bővülést jósol.

A második legnagyobb valutauniós gazdaságban, Franciaországban a cég az eddigi 0,7 százalék helyett most 0,4 százalékos idei egész éves növekedést valószínűsít; a francia gazdaságra adott jövő évi növekedési prognózisát a hitelminősítő 1,6 százalékról 1,5 százalékra vette vissza. Az idei euróövezeti recessziót más nagy londoni bankházak is jósolják, de több citybeli befektetési csoport ezzel együtt is inkább javította, semmint rontotta volna az utóbbi időben a valutaunióra adott előrejelzéseit, és ennek nyomán javultak a közép-kelet-európai prognózisok is.

Az is jó hír, ha kisebb lesz a visszaesés

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzőstábja a piac számára minap összeállított új, átfogó előrejelzésében közölte, hogy Németország és Franciaország javuló növekedési kilátásai miatt az eddiginél kevésbé mély idei recessziót vár a valutaunióban. A frissített becslés szerint az euróövezet teljesítménye 2012 egészében átlagosan 0,4 százalékkal esik vissza a UBS elemzői által eddig várt 0,7 százalék helyett. A cég 0,6 százalékról 1,0 százalékra módosította Németországra adott idei növekedési előrejelzését, 2013-ra pedig 1,6 százalék helyett immár 1,9 százalékos német gazdasági növekedést valószínűsít.

Franciaországban a UBS szerint az eddig jósolt 0,8 százalékos idei visszaesés helyett stagnálni fog a gazdaság, 2013-ban pedig 0,9 százalékos növekedés várható (eddig 0,8 százalékra tippeltek). A UBS londoni elemzői mindezek alapján 0,8 százalékról 1,1 százalékra javították a jövő évre szóló euróövezeti növekedési becslésüket.

Élvezzük a nagyok növekedésének hasznát

A UBS londoni közgazdászai szerint a javuló euróövezeti kilátások legegyértelműbb haszonélvezője a három közép-európai EU-gazdaság, Magyarország, Csehország és Lengyelország. A magyar hazai össztermék eddig jósolt 0,5 százalékos idei csökkenése helyett most már csak 0,1 százalékos magyar gazdasági visszaesést vár 2012 egészére, a 2013-ra szóló magyar növekedési előrejelzését pedig 1,4 százalékról 1,7 százalékra emelte.

A BNP Paribas bankcsoport befektetők számára ugyancsak minap összeállított, frissített térségi helyzetértékelésében szintén jelentősen javította a közép-kelet-európai gazdaságokra, köztük Magyarországra adott idei és jövő évi növekedési előrejelzését, miután 0,7 százalékponttal emelte a német gazdaságra szóló idei növekedési becslését is. A cég közölte: jelenleg azzal számol, hogy a német GDP-érték 2012 egészében 1,1 százalékkal növekszik.

Jövőre már mi is növekedhetünk

Ennek alapján az általa vizsgált öt térségi gazdaságra - Magyarországra, Csehországra, Lengyelországra, Bulgáriára és Romániára - adott idei átlagos növekedési előrejelzését a korábbi 0,6 százalékról 1,4 százalékra, a jövő évit 2,2 százalékról 2,6 százalékra emelte.

Magyarországon a BNP Paribas előzőleg 0,9 százalékos idei GDP-visszaesést jósolt, az új előrejelzés azonban 0,1 százalékos egész éves növekedést valószínűsít 2012-re. Jövőre pedig a cég új becslése szerint 2,2 százalékkal növekedhet a magyar GDP-érték a BNP Paribas közgazdászai által az előrejelzés frissítése előtt várt 2,1 százalék helyett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG