3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Egyesült Államok Lengyelországgal együtt dolgozik azon, hogyan kezeljék Oroszország destabilizáló viselkedését - jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Varsóban.
A vendégként részt vevő Donald Trump amerikai elnök (k) és Andrzej Duda lengyel elnök (j) az úgynevezett Három Tenger Kezdeményezésben érintett 12 kelet-, illetve közép-európai ország államfőinek találkozóján a varsói királyi várban 2017. július 6-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Donald Trump részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés államfői csúcsértekezletén, és ez alkalomból, a csúcs előtt külön négyszemközti megbeszélést folytatott a lengyel elnökkel, majd a kétoldalú találkozó kibővített formában, a két küldöttség között folytatódott. Trump azt mondta, erőteljesen támogatja a  kezdeményezést, és fontosnak tartja a gázszállítások diverzifikációját, hogy a térség országai "ne legyenek túszai az egy forrásból származó energiának".

A Három Tenger Kezdeményezés a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger térségére vonatkozik, részesei Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Észtország, Litvánia, Lettország, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia. 

Trump és lengyel két jó barát?

Az amerikai elnök szerdán késő este megérkezett Varsóba, második hivatalos külföldi útja első állomására. Részletek >>

Biztonságpolitikai kérdésekről szólva Trump a sajtóértekezleten elmondta: az Egyesült Államok "Lengyelországgal együtt választ dolgoz ki Oroszország agresszív és destabilizáló lépéseire." Az amerikai elnök ebben az összefüggésben elmondta: régóta időszerű lenne már, hogy a NATO tagállamai eleget tegyenek a szövetségen belüli pénzügyi kötelezettségeiknek, megfelelő összeget fordítsanak honvédelemre. Varsó "betartotta vállalt kötelezettségét, sőt túl is teljesíti azt" - fűzte hozzá, utalva ezzel arra, hogy Lengyelország a NATO azon öt tagállamának egyike, melyek a megállapodás szerint a bruttó hazai termék 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra.

Arra vonatkozóan, hogy Lengyelország a közelmúltban az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lett, Trump elmondta: a megbeszélésen megerősítették "közös elkötelezettségüket a szervezet alapját képező értékek, a szabadság, a szuverenitás és a jogállamiság mellett". "Különösen elégedettek vagyunk azzal az aktív szereppel, melyet Lengyelország vállalt az úgynevezett Iszlám Állam és más terrorszervezetek legyőzése céljából" - hangsúlyozta Trump.

Az amerikai elnök köszönetet mondott a Lengyelországban állomásozó több mint 5 ezer amerikai katona iránti "nyitottságért". "A Lengyelországgal és a NATO-val fennálló erős szövetség továbbra is kulcsfontosságú eleme a konfliktusok megfékezésének, annak biztosítéka, hogy soha többé nem pusztít a nagyhatalmak közötti háború" - jelentette ki.

Észak-Koreát megfenyegette

Az amerikai elnök Észak-Koreáról szólva kijelentette: a világ országainak nyilvánosan meg kell mutatniuk, hogy Phenjan "nagyon, nagyon rossz viselkedése" nem marad következmények nélkül. "Nagyon keményen szembe fogunk szállni az észak-koreai fenyegetéssel" - hangsúlyozta Donald Trump.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG