1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Eddig az ügyfelek mintegy kilenc százaléka jelezte az OTP-nél, hogy végtörleszteni kíván, az év végéig azt várják, hogy ez a szám 20 százalékra emelkedik. A pénzintézet fedezeti ügyleteket kötött, hogy a forint további gyengülése ne növelje az előtörlesztésből származó veszteségeit, ezeken már nyert is.

Amint Bencsik László vezérigazgató-helyettes sajtótájékoztatóján elmondta, az OTP-csoport teljesítménye a válság óta is komoly stabilitást mutat. A korrigált, a bankadót nem tartalmazó konszolidált adózott eredmény a gyorsjelentés szerint öt százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben – 42,5 milliárd forint -, a bankadót is tartalmazó eredmény 35 milliárd. A leányvállalatok hozzájárulása az eredményhez ismét magas volt, ez feltehetően a jövőben is meg fog maradni. A gyengébb forint is növeli a külföldi devizákban jelentkező mérlegadatokat.

 

Összességében 49 milliárd forinttal nőtt a nem teljesítő hitelek állománya, ennek a növekedése azonban lassul a korábbi negyedévekhez képest. 22 milliárd forinttal több kockázati költséget képeztek, mint amit a portfólió-romlás indokolt volna. A 90 napon túl késedelmes hitelek értékének 75 százalékát fedezik céltartalékkal, ez közel két százalékpontos emelkedés, a céltartalékolás ezáltal még konzervatívabbá vált. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya egyébként 11,5 százalékról 12,3 százalékra nőtt Magyarországon, de például Oroszországban és Ukrajnában mérséklődött.

 

A bank tőkehelyzete kiváló, jóval a szabályozási elvárások, a kilenc százalékos EU-előírás felett van a tőkemegfelelése, a stresszteszt is kiváló eredményt hozott. Az elmúlt években a külső tartozásuk nagy részét visszafizették, nemrég például 750 millió eurónyi jelzáloglevél járt le.

Bencsik az IMF-ről

Figyelembe véve azt, ami Nyugat-Európában történik, nagyon bölcs lépés volt a kormány részéről az IMF-el a tárgyalások felújítása – mondta el Bencsik László. Egyértelműen pozitív és indokolt, a piac is így véli, ez jól látszott a forint árfolyamán.

 

Az ügyfelek mintegy kilenc százaléka adta be eddig az igényét előtörlesztésre, az év végéig mintegy 20 százalékot várnak. Ha ez mind meg is valósulna, mintegy 39 milliárd forintos veszteséget szenvedne el a bank, de várható, hogy nem minden ilyen szándékból lesz valóban végtörlesztés – hangzott el. Az ügyfelek harmada másik hitelből, kétharmada megtakarításokból kíván végtörleszteni,

Próbálták lefedezni a végtörlesztésből eredő árfolyamveszteségeket, a piaci devizaárfolyam és a törlesztési árfolyam különbségére fedezeti ügyleteket kötöttek – vagyis a további forintgyengülés ellen védekeztek -, amin a forint gyengülése által nyeresége származott a banknak.

Kilencezer milliárd forintra perlik a hazai bankokat

Az OTP kimutatásaiban megjelent egy kilenc ezer milliárd forintos (!) mérlegen kívüli tétel, amely a hazai GDP igen komoly részét tenné ki. Amint újságírói kérdésre válaszolva Bencsik László elmondta, Chicagóban holokauszt-áldozatok nyújtottak be keresetet magyart bankok (MNB, Unicredit, Este és az OTP mint jogutód) ellen kártérítésért. Az összeg a teljes perértéknek felel meg.

 

 

Ami például csökkent, az a hazai vállalati betétek értéke, Bencsik szerint ez tudatos stratégia eredménye, az ebből származó források ugyanis túl drágák voltak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40370 40270 40830 -0,98% 0 0 11 250 580 950 HUF 2026-06-08 17:05:05
MOL 3936 3918 4024 +0,72% 0 0 1 747 937 360 HUF 2026-06-08 17:05:28
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 0 0 1 301 825 704 HUF 2026-06-08 17:05:53
RICHTER 12140 11810 12140 +1,85% 0 0 2 471 500 290 HUF 2026-06-08 17:05:47
OPUS 401 395 410 -0,50% 0 0 144 237 248 HUF 2026-06-08 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG