Draghi tévedése

Erről lesz szó a cikkben:

• A „magyar agyak” innovációs potenciálja
• Kína előzi az EU-t
• Eleve kudarcra ítélt elképzelések?
• Megoldás egy oktatási reform

Draghi a versenyképesség-csökkenés legaggasztóbb területének az EU technológiai és innovációs elmaradását tartja az Egyesült Államokhoz és Kínához képest, aminek oka szerinte a hosszú ideje változatlan európai ipari struktúra, és, hogy az EU kevesebbet költ kutatás-fejlesztésre, mint versenytársai. Megoldásként – a szabályozások egyszerűsítésén, a ráfordítások növelésén túlmenően – a teljes innovációs ökoszisztéma reformját ajánlja, amely a kutatás-fejlesztéstől kezdve az induló vállalkozások (startupok) felkarolásáig terjed. Úgy véli, nem az a baj, hogy kevés az okos ember vagy a jó ötlet az EU-ban, hanem az, hogy az ötleteket nem sikerül kereskedelmi sikerre váltani.

Nincs baja a „magyar agyak” innovációs potenciáljával a magyar kormánynak sem, amely az EU Tanácsának soros elnökeként – sikeres gazdaságpolitikája, és annak okán, hogy innovációs teljesítmény terén a 27 tagállam közül a 21. helyen állunk(!) – különös késztetést érez a közösség versenyképességének rendbetételére. Kormányunk a „magyar modellt” ajánlja az európai versenyképességi fordulat megvalósításához, ami nem sokban különbözik a Draghi-jelentésben megfogalmazott javaslatoktól. A tények azt mutatják, hogy a javaslattevők jelentősen túlértékelik az „agyak” jelenlegi teljesítőképességét. Egy két-három éves adat szerint Kínában 1,7 millió szabadalmat jegyeztek be – ezzel átvették az elsőbbséget az USÁ-tól –, a harmadik helyezett Japán lett, melyet Dél-Korea, Szingapúr követ, és a globális első tíz helyen nincs európai ország. Nem dicsekedhetünk mi sem az évente beadott 300-400 szabadalmunkkal, aminek mintegy felét nyújtják be magánfeltalálók (ezek 97 százaléka nem hasznosul). Egy másik statisztika szerint 2017-ben az összesen 243 500 nemzetközi szabadalmi bejelentés (PCT) nagyjából felét Ázsiából nyújtották be. A Brexit előtti Európa részesedése 24,9, míg Kínáé durván 20 százalék volt. Könnyen lehet, hogy Kína ma már e területen is előzi az EU-t.

Draghi javaslatcsomagja az Unió eddigi – tragikusan elhibázott – innovációs stratégiáját követi, amelyet az Európai Tanács által 2000 márciusában elfogadott Lisszaboni Szerződésben fektetettek le. Ez – abból a feltételezésből kiindulva, hogy az uniós innovációs teljesítmény viszonylagos gyengeségének elsődleges oka a folyamat szervezetlensége – az egyetemek, a kutatóintézetek, a vállalkozások és a pénzügyi világ együttműködésének zökkenőmentessé tételét tartja a megoldás kulcsának. A jelentésben megfogalmazott ajánlások – egységes piac, tőkepiaci unió, közös hitelfelvétel, az adminisztratív terhek csökkentése -- pusztán ezen elképzelés megvalósulását próbálnák következetesebbé, eredményesebbé tenni. A Lisszaboni Szerződésben kitűzött célt – hogy a stratégia által az EU a következő évtizedre a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává váljon – az Uniónak nemhogy nem sikerült elérnie, de még veszített is a gazdasági, s az innovációs teljesítmény vonatkozásában az ezredforduló környékén elfoglalt pozícióiból az Egyesült Államokhoz, s a kelet-ázsiai gazdasági hatalmakhoz képest. A rohamosan fejlődő új technológiák terén – infokommunikáció, robotika – az EU szinte „labdába se rúg”, de már hagyományos erősségei – mint például a járműipar – területén is érzékelhető visszaszorulása. Magyarországnak – amely több, az uniós irányelveket követő programot is elindított az innováció erősítése érdekében – hasonlóképp nem sikerült előrelépnie. Innovációs teljesítményünkkel az Unióban tartósan a 20-22. helyeken állunk. Felettébb kétséges, hogy lényegi változtatás nélkül ezután be fog válni az eddig eredménytelen stratégia.

Az uniós és magyar politikusok, közgazdászok totálisan félreértik az innováció működését, képtelenek felismerni, hogy az innovációs teljesítmény elégtelensége nem közgazdasági probléma. Két tévhit uralkodik körükben. Az egyik, hogy az eredményesség növeléséhez mindenekelőtt több pénz kell, s példaként gyakran az USA-t említik meg, ahol a kiadások nagyobb hányadát fordítják kutatás-fejlesztés céljára. Éppen csak azt nem veszik észre, hogy ehhez olyan oktatás társul, amely talán az egész világon a leginkább fejleszti a diákok kreativitását, problémamegoldó képességét. Az, hogy az utóbbi százötven évben megszületett, használatba vett, elterjedt találmányok 70-80 százaléka onnan származik, sokkal inkább ennek köszönhető. Ott van mire költeni. 

A másik az a vélekedés, miszerint az innovációs teljesítmény növelésének a természettudományos képzés erősítése a feltétele. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem a szakterületükön felhalmozódott ismereteket legtökéletesebben elsajátítók közül kerülnek ki a feltalálók – belőlük akadémikusok, élő enciklopédiák lesznek –, sőt gyakran nem is azok közül, akiknek szakmájába tartozik funkciója alapján egy találmány. Ebből következik, hogy tévedésre épül az Unió eddigi innovációs stratégiája – s az annak nyomán egy éve meghirdetett Neumann János program –, ahogy a Draghi által javasolt is, mert gyakorlatilag a tudósokra, mérnökökre korlátozza az innováció lehetséges szereplőit. Számuk az EU-ban csak az utóbbi tíz évben 25-30 százalékkal nőtt, az Unió mégis folyamatosan veszít a gazdasági és az innovációs teljesítmény terén elfoglalt pozícióiból vetélytársaihoz képest. A magyar kormány azon elképzelése sem fog érdemi eredménnyel járni, mely szerint az egymillió főre jutó kutató-fejlesztők számát a jelenlegi 6500-ról 9000 fölé növelik. Már csak azért sem, mert – amellett, hogy az elmúlt tíz évben nominálisan háromszorosára nőttek a kutatásra és fejlesztésre szánt források – ma már több mint kétszer annyi kutató és fejlesztő dolgozik Magyarországon, mint 2010-ben, még sincs látszatja.

Az innováció erősítésének legfontosabb feltétele egy széles, kreativitással, vállalkozószellemmel felvértezett emberi erőforrás, amely korántsem egyenlő a legmagasabb tudományos fokozatot elérők tömegével. A Nobel-díjas Oláh György mondta a kreativitás innovációban játszott alapvető szerepére utalva, hogy ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít. A találmányok alapötletei „terepen” születnek meg. Ott kerülnek ugyanis felszínre a problémák, ott alakulnak ki az igények, amiket például egy kutatóintézet távolából nemigen lehet felismerni. (Az IKEA alapítója bútorboltosként jött rá a házilag könnyen összeszerelhető bútorok árusításában rejlő lehetőségre, a Facebook eredetije a Harvardra járó egyetemisták számára készített társasági oldal volt, s lehetne folytatni a sort a végtelenségig). A legfontosabb tehát a minél szélesebb, megfelelően felkészített emberi erőforrás létrehozása, hogy mindenhova kerüljön olyan személy, aki adott esetben képes felismerni valamiben a lehetőséget.

A kreativitás és az innováció közötti összefüggésről az Unió irányítóinak is lehet némi fogalmuk, ezért nyilváníthatták 2009-et a Kreativitás és Innováció Európai Évének. A kezdeményezés indoka az volt, hogy a változó viszonyokra történő sikeres reagálást a kreatív erőforrások teszik lehetővé, és a kreativitás, az innováció erősítése a versenyképes Európa feltétele. Szomorú, hogy ezt a felismerést nem követték tettek az irányban, hogy az Unió általános és középiskolái – a közoktatásban van lehetőség a diákok kreativitásának, s egyéb képességeinek, készségeinek fejlesztésére – alkalmassá váljanak a megfelelő emberi erőforrás kineveléséra. Az Unió által fejlesztendőként megjelölt – s Magyarország által is elfogadott – nyolc kulcskompetencia között például nem szerepel a kreativitás. (A gondolkozás sem, és bár a vállalkozói kompetencia igen, annak fejlesztésével nemigen törődnek.) Magyarországon sem tartották külön figyelmet érdemlőnek a kreativitás fejlesztését az ezidáig érvényben lévő Nemzeti Alaptantervek, hanem azt az egyes tantárgyak keretében vélték megvalósulni. Ez fatális tévedés! A kreativitás magától értetődően az alkotó tevékenység, azon belül is leginkább a legkülönbözőbb formájú, funkciójú, szerkezetű tárgyak kitalálására, megtervezésére, elkészítésére szolgáló tárgyalkotás gyakorlásával fejleszthető. Ez ugyanis rendkívül széleskörű tevékenységre nyújt lehetőséget – az életünket könnyebbé, tartalmasabbá, egészségesebbé, biztonságosabbá tevő tárgyak megalkotása az emberiség legfőbb foglalatossága az emberré válás óta – változatos, vonzó, életszerű és megoldható feladatok sokaságát kínálva, így tág teret hagy a fantáziának. 

Draghi elképzelései alkalmatlanok az EU versenyképességének erősítésére

Hogy az alkotó tevékenység – azon belül is a tárgyalkotás – és az innováció közt összefüggés van, azt ékesen bizonyítják az elmúlt félévszázad – ha nem is kivétel nélkül sikeres, de mindenképpen a legnagyobb visszhangot kiváltó – magyar találmányai, fejlesztései. A Rubik-kocka, az üvegbeton, a papírbili, a Vekla építőanyag, a Prezi kitalálói nem szakmunkások, jogászok, biológusok, informatikusok, etc., még csak nem is írók, költők, zenészek, festők voltak. Négyen építészmérnök végzettségűek, míg az ötödik a BME egyik karán a Gép- és Terméktervezés Tanszék oktatója. Valamennyiükről állítható, hogy jóval szorosabb a kapcsolatuk az alkotó tevékenységgel, a tárgykultúrával az átlagemberénél, s minden bizonnyal gyerekkorukban is az volt. A külföldi példákat szinte a végtelenségig lehetne sorolni. Artur Fischer német feltaláló például több mint 1100 szabadalommal rendelkezett, amivel a 20. század egyik legtermékenyebb újítója volt. A műanyag tiplit és a vakus fényképezést is neki köszönhetjük, Egyszerű falusi környezetben nőtt fel, ahol hamar belekóstolt a kézműves mesterségekbe. Már kisgyermekkorában rajongott a mechanikai szerkezetek iránt, tinédzserként pedig már bonyolultabb dolgokat is képes volt összebarkácsolni. S ha már szóba került a kreativitás kapcsán az Egyesült Államok, megemlítek egy ottani példát is. Az ismert zenetévé egyik műsorában sztárok látogattak egykori iskolájukba, s beszéltek diákéveikről, és arról is, mit köszönhetnek az alma maternek. Az általam látott adásban egy rapper – akinek a műfaja kétségkívül nem igényel különösebb zenei képzettséget, viszont a kiugráshoz ott is valami újat kell felmutatni – a kerámia foglalkozásokat tartotta meghatározónak későbbi sikerében. Ez azt is bizonyítja, hogy a tárgyalkotás révén megszerzett kreativitás az élet más területein is hasznosítható.

Draghi elképzelései alkalmatlanok az EU versenyképességének erősítésére, mert az nagyrészt az innováción múlik. Az Unió innovációs lemaradása azt bizonyítja, hogy a tagországok oktatása egy-két kivételtől eltekintve rosszul teljesít a diákok kreativitásának, vállalkozószellemének fejlesztése terén. (A kivételek jellemzően kis országok, így számottevő hatásuk nincs az EU egészének innovációs teljesítményére.) A megoldás egy oktatási reform végrehajtása lenne a teljes Unióban, amely által a képzés középpontjába a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztése kerülne. Magyarországnak hasonlóképp erre lenne szüksége a felzárkózáshoz. Csak a fiatalok vállalkozói, innovációs potenciáljának fejlesztése és mozgásba hozása biztosíthatja mind az Unió, mind Magyarország versenyképességének megfelelő erősödését.