Hirdetés
Hirdetés

Megvan, meddig nem lesz sztrájk a Tescónál

2017. szeptember 11., 16:40

Most egy tervet készítenek, hol mekkora a munkaerőhiány.

A győri Tesco hipermarket. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart. MTI Fotó: Krizsán Csaba
A győri Tesco hipermarket szeptember 8-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Kompromisszumot ajánlottunk a Tescónak. Szeptember 25-ig készítik el azt a tanulmányt, amely alapján kiderül, melyik áruházban mekkora létszámbővítésre lenne szükség – mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke.

Mint azt a napilapnak elmondta, ekkor közlik, hogy megadják-e a béremelést és a további követeléseinkre is reagálnak. Egy héttel később foglalnak állást, addig nem szerveznek újabb sztrájkot.

Hirdetés

A szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak a 15 százalékos létszámemeléshez és a béremeléshez is, szeretnék elérni, hogy 25 százalékot növeljen az áruház – jegyzi meg a lap cikke.

Bubenkó Csaba, a KDFS)Z elnöke az MTI-nek elmondta: a Tesco vezetése, valamint a cégnél működő két munkavállalói érdekképviselet, a KDFSZ és a KASZ (Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete) képviselői október 2-án folytatják az egyeztetést.

Ezt az információt a Tesco is megerősítette. Pártos Zsolt ügyvezető igazgatója kijelentette: továbbra is mindent megtesznek, hogy hosszú távon fenntartható megoldást találjanak a kollégák által jelzett problémákra.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Robbanás előtt a lakáspiac – ez fog komoly felfordulást okozni?

Robbanás előtt a lakáspiac – ez fog komoly felfordulást okozni?

Egy friss elemzés szerint a lakossági megtakarítások bővülése, az alacsony hozamkörnyezet miatt jelentős összeg köthet ki a lakáspiacon. A lakáskiadás vonzó hozamokkal kecsegtet, de a megtakarítások mellett a legolcsóbb törlesztést garantáló lakáshitelek is élénkíthetik a lakáspiacot. Az albérletárakat pedig valamelyest mérsékelheti a kínálat bővülése, ami egyben stabilizálhatja is a piacot.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38176.08-0.55%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • szeptember 18
    Fogyasztói árindex (végleges) - augusztus
    szeptember 19
    Monetáris Tanács kamatdöntő ülése;
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - szeptember
    ZEW index - szeptember
    Adobe - 2017 Q3
    FedEx - 2018 Q1
    szeptember 20
    KSH: Keresetek - január–július
    MNB: Negyedéves fizetési mérleg és külfölddel szembeni állományok - első közlés 2017. II. negyedév + revízió 2014.I.n.év - 2017.I.n.év
    ÁKK: 2022/A államkötvény csereaukció, 2019/C - 20 mrdFt; 2026/D államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt
    Fed kamatdöntő ülése
    Kiskereskedelmi forgalom (év/év) - augusztus
    Import (év/év) - augusztus
    Export (év/év) - augusztus
    szeptember 21
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - szeptember
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Philadelphiai Fed index - szeptember

    szeptember 22
    KSH: Kiskereskedelem - július
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?