A múlt héten azt jártuk körbe, hogy miért kell megváltoztatnia az európai biztosítóknak a "nemek egyenlősége" miatt a díjszabásukat, a téma kapcsán megkerestünk néhány hazai biztosítót, hogy mire számíthatnak a magyar ügyfelek december 21-e után. Általánosságban elmondható, hogy idehaza is a hölgyek szembesülhetnek majd azzal, hogy - jellemzően - az életbiztosítások megdrágulnak. Úgy tűnik azonban, hogy a hazai cégek nem használják ki a kötelező uniszex díjazás bevezetése előtti időt, nem indítanak rohamot a női ügyfelek kegyeiért.
A magyar nők egészségesebbek és tovább is élnek
Az Európai Bíróság döntése értelmében a biztosítók nem tehetnek majd különbséget a nemek között a díjszabásban december 21-e után. Ha a biztosítási szolgáltatások árazásában eddig volt is különbségtétel, azt a biztosítóknak statisztikákkal kellett igazolniuk. A nemek közti különbségeket leginkább az élet-, egészség és balesetbiztosítások, illetve a kgfb díjszabásban lehetett eddig tetten érni. Az utóbbi években azonban az autósok idehaza már leginkább uniszex díjazással szembesültek, az életbiztosításnál azonban az új szabályok miatt jelentős változások lesznek a jövőben. Ezen a piacon az eltérés oka egészen egyszerű, a WHO 2010-es jelentése szerint a magyar nők várható élettartama 8 évvel hosszabb Magyarországon mint a férfiaké. Itthon a férfiak és nők egészsége és életminősége, valamint az általuk megért korban igen drámai az eltérés - ezzel a kelet-közép-európai régióból is kilógunk. Ezek mind olyan kockázati tényezők, amiket a biztosítók érvényesítettek a díjszabásaikban. A nemek jellemzőit felmérni sokkal egyszerűbb volt ráadásul, mint rákérdezni minden egyes kockázati tényezőre - ezért is használták ezt a könnyen kezelhető kategóriát a biztosítók.
Kopp Mária 2009-es tanulmánya rámutat, hogy a magyar férfiak életkilátásai régiós összehasonlításban is igen rossznak számítanak, ráadásul Magyarországon a legnagyobb a nők és a férfiak várható élettartama közti különbség. "A magyar férfiak korai halálozása igen súlyos gazdasági veszteséget is jelent, inkább hasonlít az ukrán vagy az orosz népegészségügyi mutatókhoz, mint a szomszédos cseh, szlovák vagy lengyel helyzethez, nem is szólva a nyugat-európai életkilátásokról. 70 év felett a magyar mutatók már közelítik a rosszabb nyugat-európai életkilátásokat, ami arra mutat, hogy abban az életkorban, amikor az orvosi beavatkozások szerepe meghatározó, a magyar egészségügyben dolgozók, minden nehézség ellenére, viszonylag igen jól teljesítenek" - olvasható a tanulmányban. A magyar férfiak jellemzően kevesebbet mozognak, mint a nők, több férfi dohányzik és iszik rendszeresen alkoholt, mint a nők. A halálozási kockázatokat azonban - ahogy Kopp fogalmaz - "láthatatlan kézként" egy tényező befolyásolja igen erőteljesen: ez pedig a krónikus depresszió. Idehaza ez leginkább a férfiakat sújtja, az elhalálozás kockázatokat az megötszörözi. |
A statisztikai adatok tehát azt mutatják, hogy a nők egészségesebben és tovább élnek - az egészség- és életbiztosítások ezért számukra eddig olcsóbbak voltak, míg a férfiaknak többet kellett fizetniük. A díjak kiegyenlítéséből logikusan következik, hogy ezután a nőknek majd többet kell fizetnie - az "egyenlőség" azonban vigaszt jelenthet számukra, hiszen decembertől ugyanazért a biztosításért a hasonló tulajdonságokkal rendelkező férfi és női ügyfelek majd ugyanannyit fizetnek.
Vigyázniuk kell a biztosítóknak, mire kérdeznek rá
A díjtételek azonban nemcsak emiatt emelkedhetnek. Mivel a biztosítóknak nincs információjuk a leendő biztosított neméről, az új, „unisex” árazás során várhatóan ezt az információhiányt egy biztonsági puffer beárazásával kezelik majd, azaz ez a jelenség várhatóan általános díjszintemelkedést eredményez majd - tudtuk meg Sallai Lindától, a CIG Pannónia Életbiztosító termékfejlesztési igazgatójától.
Az általunk megkérdezett társaságok inkább kitérő választ adtak arra a kérésre, hogy a tartalékképzésben illetve a kockázatelbírálásnál figyelembe veszik-e a nemet majd. Erre lehetőségük van, mivel az Európai Bíróság döntése meglehetősen szűkszavú, és nem következik belőle az erre vonatkozó tiltás. Ez ráadásul olyan lehetőség, amit a biztosítók valószínűleg nem fognak kihagyni. "A tartalékképzésnél és a biztosítók belső árazásában továbbra is lehetőség van a nem figyelembevételére. Ezzel mi is élni kívánunk a jövőben" - mutatott rá kérdésünkre Schaub Erika. |
A biztosítóknak ráadásul fel kell készülniük a változásokra, az leginkább az informatikai rendszerüket érinti - ami szintén kiadás az újabb plusz adóval terhelt szektor számára.
Elsősorban az informatikai, nyilvántartó rendszerek módosításával fejlesztésével, nyomtatványaink, marketing- és oktatási anyagaink frissítésével, termékfejlesztéssel készülünk a bevezetésre - mondta el kérdésünkre Schaub Erika, de hasonlóan nyilatkoztak a CIG Pannóniánál is. A biztosítóknak a kockázatelbírálásnál a nem helyettesítése is fejtörést okozhat. Schaub szerint a nemet, mint díjbefolyásoló tényezőt nem tudják helyettesíteni, mivel minden olyan kérdés, melyre adott válaszból a biztosított nemére lehetne következtetni, közvetett különbségtételnek minősülne, mely tiltott a gender irányelv alapján. A nemekre tipikusan jellemző betegségek esetében azonban továbbra is lehetősége van a biztosítóknak az ehhez kapcsolódó kockázat-elbírálásra.
Sallai szerint a gender kiváltására a tökéletes megoldás egyelőre még nem létezik, illetve rendkívül költséges (pl. vérvizsgálat). Ráadásul az uniós szabályozás pont abba az irányba mutat, hogy a fent említett díjbefolyásoló tényezők közül az árazásból kizárt következő diszkrimináló tényező akár az ügyfél kora is lehet.
Kik fognak majd jól járni?
A legjelentősebb díjváltozások az életbiztosításoknál lesznek, itt egyértelműen a hölgyek járnak majd rosszabbul. A járadékbiztosításoknál - a hosszabb életkor miatt - viszont épp hogy csökkennek majd a női ügyfelek díjai, itt az urak fizethetnek majd rá, de ezek a fajta biztosítások nem annyira elterjedtek a magyar piacon. Az egészségbiztosításoknál terméke válogatja, melyik nem képviselői fizethetnek majd többet. Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosításokért felelős igazgatója szerint az uniszex díjazást jól fogadták az ügyfelek - a Generali ugyanis 2008-ban a piacon először tüntette el a nemi különbségeket bizonyos egészségbiztosításai árazásában.
Hogy a díjak mennyiben nőnek meg, azt nehéz megmondani. Eleve a biztosítási piac termékei nehezen összehasonlíthatóak, ebben az esetben ráadásul az sem mindegy, egy-egy biztosítónak mennyi női vagy férfi ügyfele van. Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító élet- és bankbiztosítási ügyvezető igazgatója szerint a változás nem minden biztosítási terméket fogja érinteni, hiszen a magyar piacon sok olyan termék van, ahol már eddig sem vették figyelembe a nemet.
Ahol viszont figyelembe vették, ott a díjakban jelentős volt az eltérés. A Generali Holding előzetes számításai szerint a magyar piacon 30-90%-os drágulást is okozhat a nőknek a szabályváltozás. Ez persze nagyban függ a biztosítók stratégiájától is.
Nem küzdenek meg a nőkért
Az biztos tehát, hogy életbiztosításoknál a hölgyek járnak majd rosszabbul, de fontos megjegyezni, hogy a december 21-e előtt kötött szerződésekre nem vonatkozik a gender direktíva teljes tiltása. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon a hazai piac szereplői kihasználják-e az év végéig hátralévő időt és megcélozzák-e élet- és egészségbiztosításaikkal a hölgyeket. E téren nem nagy a mozgolódás a piacon, pedig az idő egyre fogy. Az általunk megkérdezett biztosítók nem tervezik, hogy külön akciókkal vagy esetleg kampányokkal célozzák meg a lehetséges női ügyfeleket. Van, ahol ugyan vizsgálják még ennek lehetőségét, de a legtöbben arra szorítkoznak, hogy megfelelően tájékoztassák ügyfeleiket a változásokról (igaz, a gender direktíva a már meglévő ügyfeleket egyáltalán nem fogja érinteni). Az uraknak viszont érdemes körbenézniük a biztosítási piacon karácsony után, ugyanis ők lehetnek az egyenlőségért vívott csata nyertesei.