3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Három tárgyalással kezdődnek meg pénteken a kishantosi birtokperek, amelyeket birtokvédelem miatt az új bérlők és a korábbi bérlő is elindított.

A Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya a hivatalos honlapján közzétett közleményében azt közölte, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ellen kezdeményezett birtokvédelmi eljárásokban a Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzője – mint kijelölt hatóság – által meghozott határozatokkal szemben összesen nyolc keresetlevél érkezett a Székesfehérvári Járásbíróságra, valamint birtokvédelem érdekében maga a társaság is kezdeményezett peres eljárást.

Pártközpont lenne?

"Kishantoson ott van az eb elhantolva, hogy Kishantos nem egy biogazdaság, hanem egy pártközpont" - nyilatkozta nemrég a Privátbankárnak adott interjúban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A teljes interjú >>>

A miniszter állításai mindazonáltal a biogazdaság vezetése szerint nem fedik a valóságot; a gazdaság vezetőjével hamarosan interjút közöl a Privátbankár.hu.

A járásbíróság a keresetlevelekkel kapcsolatos hiánypótlási felhívásokat követően három ügyben pénteken kezdi meg a tárgyalást. A további peres ügyekben az első tárgyalások jövő hétfőn és kedden lesznek.

Lejárt a bérleti szerződésük

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 15 évvel ezelőtt a legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biovetőmag előállítására és biogazdaság üzemeltetésére.

A gazdaság 452 hektár állami földterületen folytatta tevékenységét, amelynek bérleti joga 2013. októberben lejárt. A földterület jövőbeni hasznosítására a magyar állam képviseletében a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) meghirdette a területeket, a pályázatra a központ is jelentkezett, azonban nem nyert.

Nem adták a földet

November 4-én a kishantosi földek két hivatalos átadás-átvételi procedúrája közül csak az egyik történhetett meg, miután az addigi bérlők, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. tulajdonosai megtagadták az állami földek hivatalos átadását a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) képviselőinek. Az NFA azonban átadta az érintett földterületeket az új bérlőknek.

Ács Sándorné, a kft egyik ügyvezetője akkor elmondta: 1998-ban azzal a feltétellel vették át a 452 hektár állami földet az addigi bérlőtől, hogy a mezei leltár alapján elszámoltak velük, és kifizettek mintegy 15 millió forintot. Ragaszkodnak ugyanilyen eljáráshoz az átadáskor is. Hozzátette: a területeket átállították bioművelésűre, amely hektáronként egymillió forinttal növelte meg a földek értékét.

Aztán jöttek a traktorok

Az idén április 12-én az állami földpályázaton nyertes új bérlők elkezdték beszántani a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket, a Kft. vezetői szerint több mint 140 millió forint értékű bionövény-állományt semmisítettek meg. A cég illetékesei feljelentést tettek a rendőrségen.

A név nélkül nyilatkozó nyertes földbérlők elmondták: a jogtalanul elvetett növényeket kiszántják, a földeket jogszerűen használják, és majd az időjárás alakulásának megfelelően eldöntik, mit vetnek bele.

Bitay Márton a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára akkor azt mondta, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) nincs köze ahhoz, hogy Kishantoson a helyi gazdák megkezdték a szántást, de hozzátette: a gazdák jogszerűen használják az általuk elnyert földterületet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG